A Westworld című HBO-sorozatból ismert Jeffrey Wright egy sikertelen regényíró, Monk Ellison bőrébe bújik új filmjében, az American Fictionben, mely egyszerre provokatív társadalomkritika, metavígjáték és családi dráma – ergo egy igazi műfaji kavalkád. Na és azt se felejtsük el, hogy könnyedebb hangvétele ellenére az American Fiction ötszörös jelölt az Oscar-gálán, a Legjobb film és a Legjobb férfi főszereplő kategóriákban is, ami önmagában érdekessé teszi Cord Jefferson rendezését.

Nem mintha az American Fiction története önmagában nem lenne figyelemre méltó, mert nagyon is az. A már említett Monk szenved az egyetemen, ahol oktat, rendre komoly atrocitásokba kerül a hallgatókkal, az állóháború eredménye pedig az lesz, hogy kényszerszabadságolják. Mit lehet tenni, hősünk amúgy is egy irodalmi fesztiválra készült, amelybe az elbocsátása miatt így már teljes elánnal vetheti bele magát. Vagyis inkább vethetné, mert amint a bevezetőben említettük, Monk nem túl sikeres író, a kerekasztalos beszélgetésén is jelen van vagy hat olvasó.

Ezen a fesztiválon éri Monkot a nagy felismerés, amikor egy hozzá hasonlóan afroamerikai szerzőnő felolvasását hallgatja, hogy az emberek igazából nem kíváncsiak a minőségre. A mainstreamolvasók a fekete íróktól nem vágynak másra, mint fékevesztett gengszterekre, véres leszámolásokra, olcsó örömlányokra, egy csomó, nyomdafestéket nem tűrő káromkodásra… olyan dolgokra, amelyek tőlük a lehető legtávolabb állnak, de azért a fantáziájukat izgatják.

Monk tehát fogja magát, felveszi a pléhpofát, és bevállalja, hogy az eladásokért, az olvasottságért, a hírnévért cserébe ír egy agyatlan gettóregényt. És lám-lám! Számára irtó depresszív módon hirtelen bekopog a siker az ajtaján. Neki meg nincs más dolga, mint vadul megálmodott írói alteregóját életben tartva óriási összegeket kaszálni.

Az American Fictionben a társadalomkritika maró, ügyesen bemutatja a készítő, hogy a modern könyvkiadás mennyire rasszista és felszínes, amikor fekete írókról van szó. Ugyanez persze elmondható a közönségről is, amelyik az olcsó élvezeteket hajszolja, és a kutyát sem érdeklik Jeffrey Wright karakterének mély, elvont könyvei, amelyek olyan szinten elhasalnak a piacon, hogy a már említett – és amúgy viccből megírt gengszterregény előtt évekig nincs is kedve az ürgének publikálni.

Nem csoda, hogy Jeffrey Wrightot Oscarra jelölték, mert a főszereplő remek, amikor ennek a kedvét vesztett, de azért nagyon is szarkasztikus és elmés karakternek a megformálásáról van szó. Persze nem olyan harsány humorizálásra kell számítani Wrighttól, mint amit mondjuk Jim Carrey csinált az Ace Venturában. Ahogy az American Fictionben többször is megfogalmazzák,

Ha ránézünk a készítő, Cord Jefferson korábbi munkáira, jól látszik, hogy eddig is nagyon élte, amikor olyan produkciókban dolgozhatott, amelyekben a szomorúság és a poénok megfértek egymás mellett. Ilyen volt többek közt a The Good Place és a Master of None, és ilyen most az American Fiction. Monk családját megismerve kerül hozzánk közel az író Alzheimerrel küszködő anyja, melegségét megélni képtelen testvére, és a magánéleti tragédiáknak itt még koránt sincs végük.

Ami az American Fiction nagy hibája, hogy az érdekes alapötlet ellenére nem tud lavírozni a műfajok közt, mintha a rendező néha elfelejtette volna, hogy maró vígjátéknak vagy könnyfakasztó családi drámának szánta-e a filmjét. Szerencsére az American Fiction nem esik két szék közt a pad alá, nagyon is élvezhető, különösképp a metabefejezésnek köszönhetően, amely biztosak vagyunk benne, hogy megosztja a közönséget. Amennyire ötletes és szerethető, annyira kiakasztó. Mondjuk ez az American Fictionre mint filmre is simán kijelenthető.

Ki tudja, lehet, hogy Harlan Coben is kényszerből, nem túl nagy meggyőződésből írogat már csak thrillerkönyveket, és csodálkozik rajta, hogy a Netflix az összesnek megveszi a jogait, és a nézőközönség ennek tetejében  egyre jobban befalatozza az egy kaptafa whodunit-sztorikat. Komoly problémákra hívja fel a figyelmet az American Fiction, de azt is fontos hozzátenni, hogy választ nem akar adni. Nekünk, nézőknek viszont nagyon is jól esik 2 órán keresztül szörnyülködni rajta, hogy igen, ilyen hülye világot élünk, és nem csak minket zavar a dolog.

Hogy az American Fiction kap-e majd Oscart, nehéz megmondani. Inkább arra tippelnénk, hogy nem. A Filmakadémiánál pont nem olyan emberek ülnek, akik értik és szeretik a szarkazmust. Vagy úgy egyáltalán a viccelődést. Szerencsére legalább tőlünk már senki nem veheti el ezt a dramedyt, ami bőven az újranézős kategóriába esik, már csak azért is, mert manapság a vígjátékok semmivel nem mernek viccelni. Az American Fiction meg páros lábbal áll bele a modern tartalomfogyasztásba, és még csak elnézést se kér a kiosztott gyomrosokért.

8/10

Az American Fiction a legnagyobb vod-szolgáltatók kínálatába került fel február 6-án, többek közt az Amazon Prime prémiumfilmjei közé.