Lord és Miller 2019-ben a Pókember – Irány a Pókverzum című animációs film alkotóiként kaptak Oscar-díjat. A filmesduó egyébként Weir Artemis című, Holdon játszódó regényének filmváltozatán is dolgozik. A Project Hail Mary (A Hail Mary-küldetés) producerei között szerepel Lord és Miller mellett Amy Pascal, Ryan Gosling és Andy Weir is – írja a Deadline.
A Project Hail Mary film előreláthatóan 2026. március 20-án kerülhet a mozikba. A történetben Gosling tanárból lett űrhajóst alakít, aki kómából magához térve egy űrállomáson találja magát egyedül, és semmire sem emlékszik.
Lassacskán azonban összerakja, hogy azért küldték a Földtől 12 fényévre lévő Tau Cetihez, hogy megmentse a Földet. Ehhez minden tudását mozgósítania kell, és még ez sem lenne elég, ha nem kínálkozna egy váratlan segítség.
A forgatókönyvet Drew Goddard írta Weir 2021-ben megjelent regényéből. A szerzőnek korábban már A marsi című sci-fijét is megfilmesítették: a Ridley Scott rendezte Mentőexpedíció főszerepét Matt Damon játszotta.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!