Index Vakbarát Hírportál

120 nőt gyilkoltak meg Olaszországban

2024.05.03. 20:00
A legutóbbi rendőrségi statisztikák szerint 2023-ban 120 nőt gyilkoltak meg Olaszországban, körülbelül háromnaponta egyet. Ezt a jelenséget dolgozza fel egy olyan film, ami a pénztáraknál legyőzte a Barbie-t, de még az Oppenheimert is.

A BBC News szerint Greta Gerwig Barbie című filmje lehet a legsikeresebb, nő által rendezett, és a legtöbb bevételt hozó film 2023-ban. Olaszországban azonban már megverte a pénztárnál egy másik alkotás, amelyet szintén nő készített, és közvetlenül mutatja be a nők tragikus helyzetét.

Az 50 éves színész, író és énekesnő, Paola Cortellesi There's Still Tomorrow (Van még holnap) című alkotása Európa-szerte, így az Egyesült Királyságban is látható lesz. Olaszországban már tavaly meg lehetett tekinteni a mozikban, és több pénzt hozott a kasszáknál, mint a Barbie és az Oppenheimer. A múlt hónapig körülbelül 31,5 millió fontot keresett a mozikban, ez volt az ország legtöbbet profitáló filmje 2023-ban, és a valaha volt legsikeresebb, olasz nő által rendezett film. Cortellesi elmondta, hogy még mindig nem hiszi el ezt a sikert.

Közel 30 éve vagyok színésznő, és az elmúlt 10 évben írok forgatókönyveket is, most 50 évesen készítettem az első filmemet. És hogy ez a vásznon és a kasszában is osztozik egy olyan hatalmas filmmel, mint a Barbie , amely a nők tapasztalataival is foglalkozik, jó dolog

– mondta a rendezőnő.

A There’s Still Tomorrow részben azért ütött ekkorát Olaszországban, mert a főhősnő, Delia (akit Cortellesi játszik) családon belüli erőszak áldozata, fizikai és érzelmi bántalmazást szenved el férjétől. A filmben Delia háziasszony és anya, aki szegénységben él a háború utáni Rómában 1946-ban, abban az évben, amikor az olasz nők először jutottak szavazati joghoz.

Büntetlen szexuális zaklatás

A film témája sajnos egy kiemelten aktuális témát érint az olaszok körében. A legutóbbi rendőrségi statisztikák szerint 2023-ban 120 nőt gyilkoltak meg az országban, körülbelül háromnaponta egyet. A jelentés szerint a bűncselekmények valamivel több mint 50 százalékát élettársak vagy volt élettársak követték el. A nők negyedét pedig gyermekeik ölték meg, az esetek 89 százalékában fiúk.

A nőgyilkosság mint téma 2023 novemberében került a figyelem középpontjába Olaszországban, néhány héttel a There’s Still Tomorrow megjelenése után. Tömegtüntetéseket tartottak Giulia Cecchettin 22 éves egyetemista meggyilkolása miatt, akit a vád szerint a tárgyalásra váró volt barátja ölt meg. Temetésén több ezer ember vett részt, halála komoly tiltakozásokat váltott ki, és a nők fokozottabb védelmére figyelmeztetett. 

Cortellesi azt mondja, hogy filmje részben egy kulturális mentalitást próbál feltárni, amely szerinte „évezredek óta tart”. Az úgynevezett szenvedélybűnöket csak 1981-ben kriminalizálták Olaszországban. 2023 júliusában a római bírák szerepeltek a világ hírlapjaiban, ugyanis egy iskolagondnokot felmentettek egy 17 éves iskolás lány fogdosásának vádja alól, mivel a 

SZEXUÁLIS ZAKLATÁS TÍZ MÁSODPERCNÉL RÖVIDEBB IDEIG TARTOTT.

A „rövid tapogatás” az Instagram és a TikTok trendjévé vált Olaszországban, a #10secondi hashtaggel együtt. „A nők meggyilkolásának témája sajnos nagyon-nagyon aktuális, különösen Olaszországban” – magyarázza Cortellesi. 

Úgy gondolja, a gyilkosság gyakran tragikus vége valaminek, ami nem így kezdődött. Nem ismerjük a történetet, amely 72 óránként egy szörnyű, erőszakos cselekménybe, egy nő halálába torkollik. Csak következtetni tudunk az eseményekkel kapcsolatban, amelyeket gyakran nem is közölnek a hatóságokkal, mielőtt megtörténik a végkimenetel. 

A szenvedés és önfeláldozás meséje

A rendezőnő évek óta használja a témát forgatókönyvei megírásánál, filmipari és színházi munkáiban is, de a magánéletében sohasem tapasztalt ilyet. Jelenleg nőkként rendelkeznek bizonyos jogokkal és biztosítékokkal, de ami nem változott a társadalomban, az a mentalitás, amely eltorzítja a szeretetet és birtoklássá változtatja. Ezért van arra szükség, hogy tanuljanak ezekből az esetekből az emberek. Az 1946-ban játszódó művet átitatja a fekete humor, de a nézők pont ennek segítségével tudnak jobban kapcsolódni a történethez. 

Leszögezte, hogy ez nem vígjáték, csupán a vígjáték nyelvezetét használja, hogy nagyon komoly témákat feszegessen. Úgy érzi, a humor segítségével fel tudja vezetni ezeket a témákat. Bízik benne, hogy az emberek együtt fognak érezni a hősnővel, a pártján fognak állni, és nem fogja őket zavarni a nyelvezet. 

Amikor a There's Still Tomorrow-t bemutatták Olaszországban, a Screen Daily angol újság „a szenvedés és az önfeláldozás szentimentális meséjének" nevezte, hozzátéve, hogy Cortellesi „stílusosan” nyúlt a témához. 

A rendezőnő nagy örömmel vette tudomásul, hogy a moziba látogatók 45 százaléka férfi volt.

Ezt nem egy, az olasz férfiak elleni filmnek szántam, hanem felhívásnak, hogy osszuk meg és együtt járjuk végig az élet útját. Nem akartam, hogy a férfiak megnézzék a filmet, és azt gondolják, hogy vádló ujjal mutogatok rájuk

– mondta Cortellesi.

Van segítség!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.