Amikor Sean Bean neve egy kosztümös produkció stáblistáján felbukkan, A Gyűrűk Ura és a Trónok harca után az ember önkéntelenül is elgondolkozik rajta, hogy vajon ebben az újdonságban is fűbe harap majd a színész karaktere? Elvégre a 65 éves angol sztár kis túlzással abból csinált karriert magának, hogy 2024-ig bezárólag majdnem 25 filmben és sorozatban halt meg a kamerák előtt. A Shardlake című új tévészéria mégsem csak ezért érdekes, hanem mert két, egymással ritkán találkozó zsánert vegyít magában: a történelmi drámát és egy feszült, sötét hangulatú krimit. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor a Disney+-on május 1-jén debütált Shardlake tulajdonképpen egy kosztümös nyomozós sorozat.

Ami a sztoriját illeti, a Shardlake-ben egyszerűségnek nyoma sincsen, hiszen egy olyan alaphelyzetbe ejtenek bele minket a készítők in medias res, hogy még az Agatha Christie-n pallérozódott nézőknek se lesz egyszerű dolguk, ha önjelölt detektívet akarnának játszani. A sorozat szerint, a C. J. Sansom által jegyzett Kard által című regényhez hasonlóan a 16. századi Angliában járunk, Boleyn Anna lefejezése után nem sokkal, amikor VIII. Henrik az egyház fejévé nevezi ki magát, a katolikus egyház tagjaira pedig nehéz idők várnak, hiszen a hatalmaskodó Thomas Cromwell megbízottakat küld szét, hogy az ország kolostoraiban vizsgálódjanak. Igen ám, de az egyik ilyen küldöttet, Robin Singletont lefejezve találják a Szent Donát monostorban. Ekkor jön a képbe a testileg deformált, de éles elméjű ügyvéd, Matthew Shardlake (Arthur Hughes), akit maga Cromwell (Sean Bean) bíz meg fontos feladattal, azzal, hogy járjon végére a gyilkosságnak.

Shardlake nem egyedül vág neki az útnak, amolyan jó zsaru-rossz zsaru dinamikára pályázva vele tart a piperkőc és nagyszájú Jack Barak (Anthony Boyle), akinek nem túl ügyesen titkolt szándéka, hogy Cromwell ügynökeként okot találjon a Szent Donát bezárására. Az érdekes ebben a sorozatban, már a nem megszokott történelmi körítést leszámítva, hogy a két főhős közül nehéz megmondani, hogy ki az elviselhetetlenebb. Szóval lehet, hogy inkább rossz zsaru-még rosszabb zsaru párosításról beszélhetünk Shardlake-ék esetében. Lényeg, hogy Arthur Hughes remekül hozza a szarkasztikus, mindig morcos ügyvédet, mellette pedig egyfajta fékevesztett Watsonként ügyeskedik a Manhuntban és A levegő uraiban is látott Anthony Boyle, aki valami egészen gyors tempóban avanzsált mostanra az egyik legfelkapottabb fiatal tévésztárrá.

Tisztán látszik, hogy a készítő Stephen Butchard jócskán belekóstolt már abba, hogyan kell történelmi regénysorozatot kisképernyőre vinni, elvégre a showrunner egy iszonyatosan szórakoztató adaptációt csinált Az utolsó királyság címmel a Bernard Cornwell által írt Angolszász históriákból is, és a Shardlake-regények első részén alapuló új szériájával se vall szégyent. Igaz, hogy nagyon rövid a tévés verzió, mindössze négy epizód, és a mindig borongós, már-már komikusan darkosra vett fényképezésével meg nem mondanánk, hogy a stáb részben Magyarországon forgatott, a kidolgozottnak érződő szereplőknek, és az intrikus történetvezetésnek köszönhetően mégis azon kapjuk magunkat, hogy ottragadunk a tévé előtt.

Sean Bean rideg, markáns, ugyanakkor fenyegető atyai figuraként folyamatosan ott áll a két fiatal főhős felett, és hajtja őket, hogy tegyenek pontot az ügy végére, míg a már méltatott duó, Arthur Hughes és Anthony Boyle folyamatosan falakba ütköznek a kolostorban. Nemcsak azért, mert szövevényesnek bizonyul a gyilkosság, és mert rövid idő alatt újabb bűntények történnek a Szent Donátban, hanem mert a szerzetesek se könnyítik meg a dolgukat – összezárnak, titkolóznak. Egy dolog azonban bizonyosnak tűnik: a csuhások között van a tettes.

A Shardlake egy olyan korszakba kalauzol, amit más sorozatokban már láthattunk, például a szexuálisan túlfűtött Tudorokban, ami VIII. Henriket és a királyi afférokat mutatta be. Attól a szériától, és a manapság népszerű, puccos királyi udvarokba kalauzoló sorozatoktól (Bridgerton, Sarolta királyné, The Buccaneers) eltérően a Shardlake bevállalja, hogy kosztümös thrillerré válva a játékidő nagy részében inkább a Szent Donát – egyébként erősen klausztrofób érzetet kiváltó – szűk folyosóin marad, ahol maszkos őrültek rohangálnak, és senkiben sem lehet megbízni.

Annak ellenére, hogy tényleg mindössze négy epizódról van szó, a sztori alapos, és meglepő módon lassan csordogáló. Bravúr az írók részéről, hogy a limitált játékidő ellenére is megtalálták annak a lehetőségét, hogy a könyv sarokpontjait beleírják a tévéadaptációba. Shardlake egyik visszaemlékezése különösen viszi a pálmát, amikor arra gondol vissza a nyomozó ügyvéd, hogy anno az egyház miért nem engedte soraiba. Elgondolkodtató pár mondatos dialógus, amitől az embernek kedve támad elővenni a könyvet. Tragédia, hogy az eredeti szerző, C. J. Sansom éppen pár nappal a Shardlake bemutatása előtt hunyt el súlyos betegségben, befejezetlenül hagyva a regényszériát, és már a premiert sem érhette meg.

A Shardlake ritkán látható műfaji ötvözet, amely a Tőrbe ejtve és a Kenneth Branagh-féle Poirot-filmeknek fityiszt mutatva merészkedik ismeretlen területre, már ami a whodunnitokat illeti. Ha már Branagh-et említjük, jó azt is megjegyezni, hogy 2007 táján még úgy volt, ő hozza tető alá a Shardlake-et is. Szerencsére ezt megúsztuk, ahogy azt is, hogy a Kard által című első könyvet szappanoperává silányítsák. A Shardlake hangulatában jóval közelebb áll Az utolsó királysághoz, még úgy is, hogy Uhtred sztorija mellett nyilvánvalóan nem tud labdába rúgni, de olyan szárazzá sosem válik, mint egy történelemóra.

7/10

A Shardlake teljes első évada magyar felirattal nézhető meg a Disney+-on.