Ami a minőségi blockbustereket illeti, mostanában a filmipar kicsit sem kápráztat el bennünket, elég a Transformersre vagy a Godzilla- és King Kong-filmekre gondolni. Jó, nyilván ellenpéldának ott van a Dűne, de a szeméttengerben, amit Hollywood ömleszt a közönségre, a Denis Villeneuve által terelgetett science fiction mindössze anomáliának tekinthető. Hab a tortán, hogy a Marvel Filmes Univerzuma is a saját kardjába dőlt az elmúlt években, a Bosszúállók: Végjáték óta egyszerűen nem találnak fogást Kevin Feige-ék a saját szuperhősös univerzumukon. Na és akkor a DC-t még nem is említettük, amely a nagyvásznon csinált paródiát saját magából az Aquaman 2-szintű förmedvényekkel, és bár az olyan önálló próbálkozásaikkal, mint a Joker és a 2022-es Batman betaláltak, James Gunn éppen vért izzad a színfalak mögött, hogy a Supermannel útjára indítson egy olyan világépítő filmszériát, ami vonzza az embereket a moziba.

Pontosan ezért döbbenetes, hogy A majmok bolygója-franchise, bár a gyökerei jó régre, egészen pontosan 1968-ig vezetnek vissza, a mai napig mennyire erősen tartja magát. Pedig jó sok részről beszélünk, 2001-ben még egy vakvágányra futott újrakezdés is becsúzott Tim Burtontől, mégis 2011-ben A majmok bolygója: Lázadással egy olyan előzménytrilógiát indítottak útjára a 20th Century Foxnál, hogy még a régi, szkeptikusan hozzáálló rajongók is elégedetten csettinthettek. Kellett ehhez mondjuk az egész csetepatét elindító, első intelligens majom, Cézár bőrébe bújó átalakulóművész, Andy Serkis, és egy nagyon potens készítőgárda, aki megértették, a posztapokaliptikus filmeknél mennyire érdekesek lehetnek a kezdetek.

Aztán jöttek menetrendszerűen a folytatások, a majmok egymással harcoltak a 2014-es Forradalomban, majd az emberiséggel rúgták össze a port a 2017-es Háborúban, szépen lassan pedig eljutott odáig a Cézár sztoriját boncolgató filmtrilógia, hogy a Föld tényleg a majmok bolygója lett, akik egyre okosabbá váltak, törzsekbe szerveződtek, míg az emberek neandervölgyi szintre süllyedtek vissza. Már, akik túlélték, hiszen a vírus, ami a világvégéhez vezetett, a többséget kiirtotta.

A majmok bolygója-filmek még mindig nem tartanak ott, ahol az 1968-as első rész startolt, az emberszabásúak messze járnak attól, hogy ruhát hordjanak és teljesen összefüggően beszéljenek, esetleg hosszú tárgyalásokat tartsanak. A magyar mozikban május 9-től vetített új rész, A majmok bolygója: A birodalom azonban hatalmas ugrást tesz ebbe az irányba, hiszen Cézár halála után 300 évvel járunk, amikor a majomlázadást elindító hős és az emberek által uralt világ emléke ugyanannyira elhalványultak.

Izgalmas felállás, mert A birodalom hiába építkezik erősen a Cézár körül forgó trilógiára, egyszerre bátran el is szakad azoktól a filmektől. Hősünk ezúttal egy Noa (Owen Teague) nevű fiatal majom, aki egy különleges klánban, a Sas-klánban éldegél, és éppen egy fontos, a felnőttkor kezdetét ünneplő ceremóniára készül, amikor tragédia éri őket. Gonosz majmok találnak rá a törzsre, Noa apját megölik, az életben maradtakat meg magukkal rángatják. És ha Noának nem lenne elég baja, feltűnik a színen még egy Mae (Freya Allan) nevű lány is, aki még nagyobb slamasztikába rángatja a központi karaktert. Olyanba, amin a világ sorsa múlik.

A majmok bolygója: A birodalom rögtön az első jelenetével szépen megalapoz a hangulatnak, ahogy Noa a barátaival madártojásokat gyűjt a ceremóniához, a képsorokat látva elkapja az embert egyfajta blockbusteres nosztalgia. Eszünkbe jut, még régebben milyenek voltak a látványfilmek, amikor nem hulladék vizuális effektekkel ámítottak minket a készítők. Noa és a többi majom egyszerűen fenomenálisan festenek, az ember meg nem mondaná, hogy CGI-varázslat és motion capture termékei ezek a karakterek. Természetesen mozognak, nem esnek le a vászonról, és amikor megszólalnak, akkor is érezni, hogy hús-vér, odafigyelő forgatókönyvírók – és semmiképp sem valami ChatGPT-re hajazó program – igyekeztek ezeket a karaktereket megtölteni élettel és személyiséggel.

Cézárhoz hasonlóan Noa is egy szerethető főhős, aki mindössze azért indul hosszú odisszeiára ebben a barátságtalan világban, hogy a klántársait és anyját megmentse, útközben viszont olyan tudást, tapasztalatot szed magára, amelyek végül hőssé teszik őt. Köztük van a bölcs orángutánnal, Rakával (Peter Macon) való találkozás is, amelynek során a fiatal kalandor megismerkedik Cézár tanaival. Az igaziakkal, merthogy több évszázaddal később a majmok egy része kiforgatta azt, amit felszabadítójuk vallott. Részben ennek köszönhető, hogy egy magát Proximus Cézárnak (Kevin Durand) nevező, egyébként egészen ijesztő majom afféle diktatúrát épített ki a tengerparton, és mindent elkövet, hogy egy, az emberek által épített bunkert végre kinyisson, és tényleg a föld urává válhasson.

A történetről ennyit érdemes tudni, és nem többet. A majmok bolygója: A birodalom főképp a felfedezés örömét kínálja, hiszen egy olyan világban járunk, amit A majmok bolygója-rajongók valamelyest ismerhetnek már. De nem így, nem ebben a korszakban, és nem ezeknek a szereplőknek a szemein keresztül. A látványvilág hűen tükrözi, hogy nagyjából 160 millió dollárt öltek bele A birodalomba, s néha nem lehet eldönteni, hogy mi a különleges effekt, és mi az, amit díszlettel oldottak meg. A dzsungel és a természet által visszahódított, bezöldült felhőkarcolók legalább annyira szépen festenek, mint a Proximus Cézár által belakott hajóroncs. És még egyszer ki kell emelni, hogy a majmok mennyire hihetőek, pedig ez a filmsorozat is már a Disney-kezében van. Annak a Disney-nek a kezében, akik az élő szereplős meseadaptációikkal, mint Az oroszlánkirályé vagy A kis hableányé, a közelmúltban többször is elborzasztottak bennünket.

A majmok bolygója: A birodalom azonban nemcsak a látványával lep meg, hanem az emlékezetes dialógusaival is, és ahhoz képest, hogy sci-firől van szó, a realisztikus harcjeleneteivel. Ritka élmény, hogy egy blockbusterben van mondanivaló, és bár a szkript helyenként túlságosan ismerősen hat, és igazán letaglózó csavar sincs a végén, sokkal több lett ez a film korrekt iparosmunkánál. A bizonyíték arra, hogy hiába nagy lutri egy olyan filmrendező kezébe adni egy ekkora franchise új részét, mint a nem annyira erős young adult sci-fi trilógiát jegyző Wes Ball, néha pont az ilyen rizikós ötletek sülnek el jól. És persze az se ártott, hogy a szkript megírását a 2005-ös Világok harca társkészítőjére, Josh Friedmanre bízták, aki konyít a science fictionhöz.

Nem kevesebb, mint hét évet kellett várnunk az új Majmok bolygójára, de abszolút megérte, mert A birodalom a maga komótos, jól kifejtett cselekményével, a világban elmélyedő hozzáállásával, helyenkénti filozofálásával méltóképp idézi meg a régi felvonásokat. Ugyanakkor ott vannak benne napjaink technikai bravúrjai, a CGI és a majmok megvalósítása. Kár, hogy Freya Allan még mindig nem éppen a világ legjobb színésznője, aki a Netflixen vetített Vaják-sorozatban se nyűgözött le minket, és itt is talán ő a legfelejthetőbb a szereplőgárdából. Őt nem kéne visszahozni, de ha jól megy a pénztáraknál, mi lelkesen fogunk beülni A majmok bolygója ezután érkező folytatásaira is. Reméljük, lesznek! Izgalmas lenne, ha a filmsorozat eljutna végre az 1968-as felvonás remake-jéig. Kompetens kezekbe adva még az is előfordulhat, hogy azt se szúrnák el.

8/10

A majmok bolygója: A birodalom már megnézhető a magyar mozikban.