Julia Quinn könyveit a főleg A Grace klinika miatt ismert Shonda Rimes produkciós cége vette kezelés alá, és a 2020-ban bemutatott első évad olyan szintű meztelenkedést és ágyjeleneteket hozott magával, amitől itt-ott még a Trónok harca rajongói is pirulhattak. Nyilván a történet szövése – bár intrikusra sikerült – nem ugrotta meg egy olyan író által teremtett alapanyagét, mint George R. R. Martin, de a helyén kezelve, guilty pleasure-ként és afféle Gossip Girl-utánpótlásként igenis el lehetett lenni A Bridgerton családdal.

Nem csoda, hogy az első évad főszereplői – a Daphnét alakító Phoebe Dynevor és a Simon Bassetként látott Regé-Jean Page – ugyancsak felkapott és keresett sztárok lettek a szórakoztatóiparban. Harapni lehetett kettejük közt a szexuális feszültséget, és az erősen erotikus hangulatra az is rátett egy lapáttal, hogy A Bridgerton család ekkor még igencsak álomszerű, direkt eltúlzott jelenetekkel operált. A túlzások, a színes és rikító kosztümök, a hivalkodó díszletek használata a második etapra is megmaradtak, ám a testiségből visszavettek az alkotók, és annak ellenére, hogy a központi románc, Anthony (Jonathan Bailey) és Kate Sharma (Simone Ashley) egymásra találása a jó színészi játékoknak köszönhetően izgalmas lett, valahogy elkezdett kicsorbulni a sztori éle. A 19. századi, régenskori Anglia egyre kevésbé érződött olyan helyszínnek, melyhez nekünk, nézőknek lenne még miért visszatérnünk.

Persze akárcsak a mozis gépezetnek, úgy a Netflixnek is fontos a működő, nézőcsalogató franchise-ok kiépítése, így nem kerülhettük el, hogy A Bridgerton család spin-offal bővüljön. Meglepő módon a Sarolta királyné nem bukott bele az univerzumépítés feladatába, mert bár az anyaszériától nagyon eltérő néznivaló lett, de pont emiatt volt benne érezhető egyfajta plusz, valami hozzáadott érték.

A faneknek jó sok idejük volt gondolkozni rajta, hogy vajon mi lehetne az, ami A Bridgerton családot megmenthetné a totális kiégéstől, hiszen a május 16-án bemutatott harmadik évadra kicsit több mint két évet kellett várni – holott a válasz végig ott lebegett a szemünk előtt, az előzménysorozatnak hála. Meg kellett újítani az egy ideig működő, de egyre fáradtabbnak érződő formulát.

os, a jó hír az, hogy sikerült felrázniuk a készítőknek a sorozatot, mégpedig azzal, hogy az első két évadtól eltérően – melyek Julia Quinn első két regényét dolgozták fel – ahelyett, hogy a harmadik könyvre ugrottak volna, inkább a negyedikhez fordultak forrásért. És milyen jól tették, mert az ezúttal bemutatott románc nagyon sok mindenben különbözik Daphne vagy Anthony Bridgerton lamúrjaitól. Míg ugyanis az első két etap hősei számukra ismeretlen, új arcként betoppanó emberekbe szerettek bele, addig a Mr. Bridgerton csábításának adaptációja egy ennél jóval komplexebb területre téved. Arra, amikor barátságból születik szerelem.

A harmadik évad központi szerelmes párja nem más ugyanis, mint az a Penelope (Nicola Coughlan), aki szabadidejében álnéven firkálgat gonosz pletykákat a nemesekről. A friss hősszerelmesünk pedig az örök agglegény, nagy hódító és körútjáról hazatérő Colin Bridgerton (Luke Newton). Természetesen a romantikus történetek sosem a happy endnél kezdődnek, szóval az évad első fele, vagyis az a négy rész, amit a Netflix egyelőre közzétett a szokásos nyolcból, egészen parázs alaphelyzettel startol:

• Penelope utálja Colint, mert a férfi becsmérlő szavakkal illette őt,
• eközben Penelopének még az Eloise-zal (Claudia Jessie) való szétesett barátságával is meg kell birkóznia,
• na meg azzal a veszéllyel, hogy álcája bármikor lelepleződhet.

A harmadik évad fele elég lassan indít, főleg mert az írók láthatóan nem hajlandóak még elengedni a második évad központi karaktereinek kezét. Így történhet meg, hogy az első fülledtebb szexjelenetet, és ha már itt tartunk, a másodikat is a Kate–Anthony párosnak köszönhetjük. A későbbiekben beveti magát Colin, jönnek az édeshármasok, ám a Penelopéval való kapcsolata egészen kimérten, de szerencsére szövevényesen és érdekfeszítően alakulgat. Mire aztán eljutunk a negyedik epizódhoz, ami akkora cliffhangert csap az arcunkba, hogy csak fogni tudjuk a fejünket. A közepes pánikérzést meg csak tetőzi, hogy a szezonból a második adag június 13-án fut be. Ilyen ez a tartalomgyártás, nincs mindig tekintettel a nézőkre…

A Penelopét alakító Nicola Coughlan eddig sem volt ügyetlen eleme A Bridgerton családnak, sőt ő egyike azoknak a figuráknak, akik a legmegfoghatóbbak, legemberszerűbbek ebben a színes-hangos cirkuszban. Pont ezért lehet nagyon drukkolni érte, és férjkereső törekvéseiért, miközben egy másik, könnyen észrevehető pluszt hozzáad az elromlott baráti szál alakulása.

Ugyanakkor még mindig egy kosztümös szappanoperáról van szó, túl sok mélységet vagy bölcsességet a dialógusokban nem érdemes keresni, illetve a sorozat védjegyévé vált „írjuk át nagyzenekarra a leghíresebb modern popszámokat” vonalat se tudták teljesen elengedni a készítők, még ha egy picit vissza is vettek belőle. A Bridgerton család mostanra kicsit hátrébb fogta az agarait a meztelenkedéssel és az ágyjelenetekkel kapcsolatban is, de

A Bridgerton család, bár voltak megingásai a sorozatnak, újfent ügyesen húzza az agyunkat a központi románccal, és tényleg csak extra, hogy eközben minden annyira túlhúzott, és majd kiüti a szemünket a sorozat extravagáns látványvilága. Végre azt mondhatjuk, hogy megint jó ez a sorozat, és bár az 50-60 perces játékidő miatt előfordul, hogy túlnyújtottnak érezzük a végeredményt, és vannak snittek, amikor leül a sztori, a hatásosan elhelyezett csattanóknak köszönhetően mégis húz bennünket a széria, hogy nézzük tovább.

Tény, hogy soha nem lesz belőle új Trónok harca, de még Tudorok se, ám ezt a szériát vélhetően senki nem azért nézi, mert valami hasonlóban reménykedne. Viszont amit kínál a Netflix kosztümös szappanoperája, azt tokkal-vonóval megadja.

7/10

A Bridgerton család harmadik évadának első fele szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Netflixen, a maradék epizódok június 13-án futnak be a streamingszolgáltatóra.