Miután a Trónok harca fináléját annyira elrontották, nem sokan fogadtak volna rá, hogy az HBO képes lesz még belátható időn belül épkézláb spin-offot kisajtolni Westeros világából. Mind tudjuk persze, hogy amíg George R. R. Martin írásai kéznél vannak, a televíziós adaptációk is nagyobb biztonsággal képviselnek majd magas minőséget, és azért nem véletlenül kiáltották ki a 74 éves írót az amerikai Tolkiennak. A 2018-ban megjelent Tűz & vér című regény, ami tulajdonképpen egy fiktív történelemkönyv, jó kis forrást adott megint csak ahhoz, hogy Sárkányok háza címmel az HBO A tűz és jég dalához nyúljon. Biztosra mentek, mert a sárkányokat, a kiszámíthatatlan és egymással viaskodó Targaryeneket eddig is imádták a nézők, a Trónok harca előzményszériájában pedig mindkettőből jó adaggal kapott mindenki.

Igaz, hogy a Sárkányok háza csak június 17-én fut be a Maxra, mi már megnézhettük az HBO-nak köszönhetően az új évad első négy részét, és bár az eleje kicsit altatott, a második etap felénél az alkotók annyira letaglózó, és mondjuk ki, kegyetlen csatát hoztak nekünk össze, amit látva, őszintén szólva, nehéz szavakat találni. Nem beszélve arról, hogy rögtön a második évad elején a Sárkányok háza váratlan és gyomorforgató merénylettel kezd, abból a fajtából, amit még a Trónok harca sem mert megengedni magának. Pedig ott is sűrűn remeghettek a karakterek, nemcsak a csaták és fegyveres összetűzések közepette, hanem még a sima esküvőkön is.

Rhaenyra hercegnő (Emma D’Arcy) a gyerekét gyászolja. Daemon Targaryen (Matt Smith) bosszút forgat a fejében. A Starkok a télre készülődnek. Valahol itt veszi fel a fonalat a Sárkányok háza új évada, és bizony kell néhány perc, mire másfél év szünetet követően újra felvesszük a fonalat az eseményekkel. George R. R. Martin könyvei mindig is szövevényesek voltak, és ha a Winds of Winter valaha megjelenik, a jövőben azt lehet várni, hogy bonyolultabbak lesznek ennél is. De legalább Ryan Condal és csapata szántak időt rá, hogy visszarázódjunk a véres belháború küszöbén álló Westerosba – tekintve, hogy Deressel kezdünk, egy olyan helyszínnel, ami az első etapból hiányzott, de a felbukkanása a fagyos képsorok ellenére is melegséggel tölti el az egyszeri Trónok harca-rajongó szívét.

Míg az anyasorozat híres volt arról, hogy iszonyatosan sok meztelenkedéssel és vérengzéssel volt teli, a Sárkányok háza az új évadra még jobban eltávolodik D. B. Weiss és David Benioff produkciójától. Ehelyett a politikai machinációkra helyezik a hangsúlyt az írók, a Targaryenek mesteri szinten áskálódnak egymás ellen. Sajna a kibontás, a tempó, ahogy a széria története halad, nem tökéletes, álmosan kezd az első rész, és sok is az altatás a Trónok harca spin-offjának második évadában, mire eljutunk az első nagyobb, lényeges ütközetig.

Aki eddig hiányolta a sárkányok jelenlétét, a velük való harcokat, az megnyugodhat. A Targaryenek ezúttal előveszik a tűzokádó bestiáikat, és egymásnak mennek a sok fenyegetőzés után. Ez a háborús jelenetsor pedig simán az anyaszériával vetekszik, sokkol, gyomorba vág, és katartikus élményt nyújt. Talán azért is ennyire hatásos az új évad ütközete, mert sokat kell várni rá, és addigra kiéhezetté válunk, de Ryan Condalék jól megetetik a nézőket félidőnél erőszakos fordulattal, ráadásul nem is eggyel.

A szereplőgárdából még mindig kiemelkedik a Doctor Who egykori sztárja, Matt Smith, akinek a karakterét, Daemont nagyon nehéz a második évadban is besorolni, hogy jófiú vagy rossz. Ugyanakkor némiképp az írók szemére vagyunk kénytelenek vetni, hogy Targaryen herceget, ahhoz képest, hogy mekkora egyéniség, nem nagyon használják. Tétlensége miatt Daemon egy kicsit beleszürkül a mezőnybe. Azt, hogy egy helyben toporognának, nem lehet viszont ráfogni az egymással szemben álló hercegnőkre, az Olivia Cooke-féle, rideg és pszichopata Alicent Hightowerre és a magát királynővé kikiáltani próbáló, elszánt Rhaenyrára (Emma D’Arcy). A kettejük kapcsolata, annak megromlása és halálos ellenséggé válásuk a Sárkányok háza egyik leginkább szívfájdító húzása, ezt a sztoriszálat ügyesen és fordulatosan fonják tovább. Beleszőve az olyan álnok segítőket, mint a Király Kezét, Otto Hightowert (Rhys Ifans) és a kiismerhetetlen Larys Strongot (Matthew Needham), akik úgy öntik folyamatosan az olajat a tűzre, mintha ez lenne a hobbijuk.

A Vastrónt megöröklő, szemtelenül fiatal Aegon Targaryent (Tom Glynn-Carney) úgyszintén ki kell emelni, aki az új évad első felében érdekesen ötvözi két westerosi uralkodó tulajdonságait: az elhunyt Viserysben jelen volt nagymértékű könyörületességet és emberségességet, na meg azt a fajta őrületet, féktelenséget és meggondolatlanságot, amelyet jó pár évtizeddel később a Jack Gleeson által játszott Joffrey Baratheon tökélyre járatott. Annak a kérdése, hogy Aegon meddig maradhat a trónon, kérdéses, mert annyira érződik az első résztől kezdve, hogy vesztébe rohan az új uralkodó, főleg, ha még a számításba bevesszük George R. R. Martin karaktergyilkoló mániáját, ami csillapíthatatlannak tűnik.

A Trónok harca főcíme és az azt megkomponáló Ramin Djawadi munkája sokak fülébe ragadhatott bele, de még mindig nagyon furcsán hat, hogy az anyaszéria intrójának zenéjét használja a spin-off is. Igazán lehettek volna annyira bátrak, hogy valami újat kitalálnak. Mindenesetre legalább a bevezető képsorokat megújították, amelyek látványosan utalnak rá, hogy a nyolcrészes új évadban elég komoly csetepaték és parázs helyzetek várnak a Targaryenekre.

A magas produkciós érték az új epizódokról is süt, a páncélok, kosztümök, díszletek nem lógnak ki negatív irányba az eddig látottaktól, ennek köszönhetően egyetlen pillanatra sem érződik a Sárkányok háza egy fölösleges Trónok harca-koppintásnak, silány másolatnak. Inkább potens kiegészítése egy már ismert, szeretett fantasyvilágnak.

Bár találunk a második szezonban bordélyházat, meztelenkedést, lefejezést, látványos, majdnem tolkieni méreteket öltő sárkányos ütközetet, többnyire ez a sorozat maradt, aminek indult: shakespeare-i kamaradráma. Csak éppen a háttérben néha bevetnek a Targaryenek benne néhány termetes tűzokádó gyíkot, de ez jól is van így.

Az HBO sárkányos fantasyja vérkomoly, itt nincsen helye viccelődésnek és elmés beszólogatásoknak. Talán hiányzik is egy olyan szarkasztikus figura az összképből, mint Tyrion Lannister, de az elszakadás és a drámázás érthető, elvégre polgárháború szélén táncol Westeros. Az ezáltal vert hullámokat szerencsére a második évadban jobban kibontják az alkotók, látjuk, hogy a sárkányok házának viaskodása milyen hatással van a Starkokra, Baratheonokra és a jól ismert családokra. Nem veszik el nyilván a fókuszt a Targaryenektől, de mégis a Sárkányok háza új évadában végre odafigyelnek Condalék, hogy perspektívában mutassák a hidrogénezett hajú família viszályát, ami magával ránthatja az egész birodalmat.

Alapvetően jól áll a Sárkányok házának, hogy bár itt-ott kapaszkodik a Trónok harcába, nagyon erős saját identitása van, nem hasonlítható lényegében semmi máshoz. A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi pedig abszolút képtelen potens kihívója lenni, ha a zsáner jelenleg futó előzménysorozatait nézzük. Na és a legnagyobb bravúr? Hogy a Sárkányok házában több a sunyi karakter, mint az anyasorozatban, és amit megengednek maguknak, minden határon átmegy néha. Szégyenérzetnek pedig a nyomát sem mutatják. Ahogy mi sem, mert förtelmesen jót szórakozunk rajtuk.

8,5/10

A Sárkányok háza második évada június 17-én érkezik a Maxra.