A Shuddernél nem viccelnek, amikor ijesztgetésről van szó, a horrorra specializálódott online videótár időről időre megörvendezteti a népet különleges néznivalókkal, legyen szó ördögűzéssel megspékelt 70-es évekbeli talkshow-ról, vagy egy TikTok-szenzációvá váló rémmeséről. Az idei év eddig se volt gyenge, ha horrorrajongó az ember, de most ismét egy igazi nyalánkságnak örülhet, vagy legalábbis azok, akik nem vetik meg a vérben fürdő, retró körítésű slashereket.

Az In a Violent Nature című kanadai horrorfilm úgy újít most a műfajon, hogy a Péntek 13 és A texasi láncfűrészes című kultuszfilmek örökségében is nyakig merül egyszerre – a Chris Nash által írt és rendezett alacsony költségvetésű horror ugyanis egy kegyetlen maszkos sorozatgyilkost állít a középpontjába, ám egy meglepő ötlettől vezérelve végig a marcona főgonosz szemszögéből kísérhetjük figyelemmel, ahogy a rémség mindenkit eltesz láb alól, aki csak az útjába kerül.

A vérontást az indítja be, hogy valahol Ontarióban, az isten háta mögött néhány nagyszájú tinédzser egy elhagyatott sufniban talál egy gazdátlan medaliont... vagy legalábbis ők azt hiszik, hogy nem tartozik senkihez, mert abban a pillanatban, amikor elemelik az ékszert, a föld alól előbukkan egy torz alak. Erről a Stephen King legrosszabb rémálmaiból kipattant lényről idővel megtudjuk, hogy egy tragikus körülmények között elhunyt helyi lakos, Johnny (Ry Barrett) az, aki innentől mindent elkövet azért, hogy bosszút álljon azokon, akik megzavarták nyugalmát. Visszafogott módon, de a természetfeletti erők is közrejátszanak ebben a slasherben, ami közel sem azt a túlfűtött, bulizós, majd végül megcsonkolt hullákban gazdag hangvételt célozza be, mint amit a Péntek 13 által beindított vonulattól megszokhattunk.

Épp ellenkezőleg, az In a Violent Nature nagyon is visszafogott, már-már művészfilmes tálalású, ahogy a kamera a rémisztő Johnny válla mögül követi az eseményeket. A baltás gyilkos lassan sétál, és mi is lassan haladunk vele – groteszk módon, de meditatív élményt nyújt a Shudder horrorja. Az In a Violent Nature annyira biodíszletként kezeli ráadásul a felkoncolásra kerülő fiatalokat és helyieket, hogy az áldozatok alakításai közül egyet se lehetne kiemelni. Inkább afféle masszát alkotnak a sorozatgyilkost felpiszkáló tizenévesek, akik előbb egy tábortűz mellett mesélik el egymásnak a kisváros rémisztő legendáját, hogy aztán egyesével a vesztükbe rohanjanak.

Igen, ezekre a karakterekre, az áldozatokra legfeljebb azért emlékszünk, mert annyira brutális módon nyírja ki őket Johnny. Van, akinek a koponyáját szeli ketté, akad olyan, akinek a gerincét tornáztatja meg, de az In a Violent Nature még akkor is meghökkentő tud lenni, amikor lejjebb csavarja a vérengzést. Hiába nem annyira erőszakos jelenetsor, a vízbe fullasztós rész amiatt marad meg bennünk, mert meglepő perspektívából veszi fel a készítő azt a gyilkosságot, és ezekkel, mármint a perspektívákkal a 90. perc legvégéig ügyesen játszanak az operatőrök.

A kamerakezelést tekintve ez a horrorfilm abszolút első osztályú, érdekes szögekből, bravúrosan vette fel Chris Nash és csapata ezt a slashert, és a fényképezés amúgy is gyönyörű, ahogy sikerült megfogniuk a készítőknek a kanadai táj vadságát és festőiségét.

Alacsony költségvetésű filmről van szó, és az In a Violent Nature esetében mindez, mármint a rendelkezésre álló pénz hiánya vissza is köszön. Ki tud zökkenteni a műélvezetből, amikor itt-ott feltűnő, hogy a Johnny által ráncigált hullák mindössze bábuk, és a kezében tartott levágott fejről is lerí, hogy kelléktárgy. Mindezek ellenére azonban egy nagyon ötletes próbálkozás,

A film nagy része, amikor Johnny nézőpontjából figyeljük az eseményeket, azért működik, mert letaglóz, ahogy a szenvtelen élőhalott gyilkológép a foszlott ruhájában megy előre, és könyörtelenül küldi az embereket a másvilágra. Talán pontosan ezért üt ekkorát az In a Violent Nature vége is, amikor pár perc erejéig otthagyjuk Johnnyt, és az egyetlen fiatal túlélővel rohanunk együtt az életünkért. Mi, nézők is jól tudjuk addigra, hogy mire képes ez a szörnyeteg, és a kétségbeesett lány is. Ember legyen a talpán, aki úgy kapcsolja ki a tévét, hogy nem dobog a torkában a szíve... A feszültség az In a Violent Nature-ben épp akkorra válik szinte elviselhetetlenné, amikor elkezd pörögni a stáblista, ennek köszönhető, hogy felkavaró katarzissal nyomhatjuk ki a tévét. Aztán morfondírozhatunk a látottakon. Van min.

8/10