Régi filmekhez visszanyúlni mindig nagy rizikófaktor, még akkor is, ha olyan klasszikusokba próbálnak új életet lehelni, mint az 1996-os Twister című katasztrófafilm, amely amellett, hogy két Oscar-jelölést is begyűjtött, szabályosan letarolta a pénztárakat a maga idejében, 495 millió dollárt gyűjtött világszerte, és ezzel annak az évnek a második legsikeresebb nagyvásznas alkotása lett. Holott a sztori mindössze arról szólt, hogy viharvadászok rohantak amerikai tornádók után azzal a céllal, hogy megértsék egy kicsit a jelenséget, és a technológia eszközeivel megpróbáljanak a helyieknek segíteni, akiknek folytonos károkat okoztak a tomboló viharok.

Hogyan lehet egy efféle koncepciót annyira felturbózni 2024-ben, hogy a mai fiatalokat is lekösse, na meg az idősebb generáció a nosztalgiafaktor miatt újra beüljön egy Twister-filmre a mozikba? Nos, segít, ha olyan fiatal sztárokat nyer meg magának az ember a főbb szerepekre, mint a Normális emberekben brillírozó, rendkívül érzékeny színészi játékra képes Daisy Edgar-Jones és a Top Gun: Maverickből, valamint az Imádlak utálniból ismert Glen Powell. Ők ketten azok, akik a hazai mozikban július 11-től látható Twisters – Végzetes viharban versenyt futnak egymással a tornádók nyomában lihegve, és eközben még egy visszafogottabb romantikus kapcsolat is kialakul köztük.

A sztori főhőse az a Kate Cooper, aki a film elején a barátaival együtt egy iskolai projekten dolgozik, Daisy Edgar-Jones karakterét egy különös rögeszme hajtja, úgy véli, hogy bizonyos anyagokat egy tornádó kellős közepébe juttatva le lehet állítani a pusztító időjárási jelenséget. A lány nem is tévedhetne nagyobbat, a viharvadászat ugyanis egészen durva tragédiába torkollik, aminek a vége az lesz, hogy Kate elköltözik New Yorkba, maga mögött hagyja a tornádók kergetését, és hallani sem akar az egészről, ha rajta múlik. Nem rajta múlik, mert egy napon beállít hozzá egyik régvolt barátja, Javi (Anthony Ramos), és visszarángatja a Twisters hősnőjét Oklahomába, ahol a tornádók nagyobb veszélyt jelentenek, mint valaha. Na, és mindezen felül helyi őrültek egy bizonyos, magát modern cowboynak képzelő fickó, Tyler Owens (Glen Powell) vezetésével YouTube-megtekintésekért csinálnak minél nagyobb őrültségeket a milliós közönségüknek.

Amit a Twisters nagyon jól csinál, az a tornádók erejének bemutatása, ahogy a szélviharok pusztítanak a vásznon, néha az ember a moziszékben ülve is önkéntelenül belekapaszkodik a karfába. Adjuk hozzá azt, hogy jó adag adrenalinnal löki meg a filmet az is, hogy egy folyamatos versenyfutást látunk kibontakozni. Egyrészt a high-tech eszközökkel felszerelkezett, mindenféle áltudományos hülyeséget ordibáló Tylerék egy ideig Kate-tel a soraikban mennek, hogy minél több infót begyűjtsenek a tornádókról. Szorosan mögöttük pedig a megvadult helyiek, akiknek mintha az lenne a tévképzetük néha, hogy egy Mad Max-filmben vannak. Aláírjuk azonban, hogy a dolog működik, látványos, izgalmas jelenetsorokat és megmozdulásokat köszönhetünk ennek a szálnak,

Nagy kár, hogy a karakterek terén gyengélkedik a film, papírmasék maradnak a főszereplők, hiába próbálnak (felemás sikerrel) komplexitást kölcsönözni Daisy Edgar-Jones agytröszt Kate-jének az írók, mert hozzá képest a többiek bántóan bugyuta figurákat játszanak, még Glen Powell is, akinek az itteni teljesítménye sokban emlékeztet az Imádlak utálniban látottakra, és ezt nem dicséretnek szánjuk. A románcban való elmerülése a Twistersnek teljes kudarcot vall, mert ez nem egy mély tó, hanem inkább egy pocsolya, teli képtelen megoldásokkal, teleportáló karakterekkel, logikátlanságokkal. Sőt, a romantika oltárán még a viharvadászos kalandokat is egy idő után elkezdi beáldozni a rendező Lee Isaac Chung, a tornádók utáni rohangálás repetitívvé válik, és még a végén látható csavart is kilométerekről látni, távcső sem kell hozzá.

Minden hibája ellenére mégis valahogy hangulatbomba a Twisters, talán annak is szerepe van mindebben, hogy régóta nem láttunk értékelhető katasztrófafilmet, a műfaj egy helyben toporgott az elmúlt években. Hollywood azonban bajban van, a szuperhősfilmek nem működnek már annyira, az R kategóriás vígjátékok feltámasztása nem sikerült, így a nagy stúdiók igyekeznek a lehető legtöbb irányba kapni, és miután az iszonyatosan erőszakos akciófilmeknek megvolt mostanában az ugyancsak elég dicstelen visszatérésük, most úgy tűnik, a Twister-féle vonalon a világ szeme.

Bár nem mi ülünk a volán mögött, Oklahomában jórészt élmény végigszáguldani ebben a 120 percben, és az sem árt, hogy emellé szólnak a remek countryzenék a hangszórókból. Ráadásul a katasztrófafilmekre jellemző kegyetlenkedés sem hiányzik a végeredményből. Szórakoztató film a Twisters, jóval szórakoztatóbb, mint amire számítottunk, főleg, hogy egy remake-ről vagy inkább legacy sequelről van szó, amely itt-ott erőteljesen megidézi az eredeti Twister húzásait is, és visszaköszönnek a régi, de az embert meg-megmosolyogtató klisék. Lehet, hogy nem üt annyira a szél által reptetett tyúkól, mint anno az a szerencsétlen tehén tette, de egy poénnak bőven jó. A jó hír, hogy a Twistersben több ilyen is előfordul, így a klasszikus első rész rajongóinak is lesz mit adjon ez a folytatás. A nyári blockbusterszezonra, amikor az ember menekül a hőség elől, a lehető legjobb választás ez a film, minden agyatlansága ellenére.

6,5/10

A Twisters – Végzetes vihar jelenleg is látható a mozikban.