Néha érthetetlen, amit a külföldi kritikusok csinálnak, az általuk kiosztott pontszámokat és fanyalgásokat olvasva tényleg úgy tűnik, mintha meg se néznék, amiről írnak. Vagy megnézik, de szemüvegként a fejükre teszik a politikai nézeteiket, és azon keresztül próbálnak ilyen-olyan színben feltüntetni művészeti alkotásokat? A fene se tudja, a lényeg, hogy a Vidéki ballada az amerikai álomról című filmet a legnagyobb lapok hatalmas mámorral húzták le anno, rásütötték az Oscar-bait bélyeget, és egy valójában egészen mély családi drámát tapostak a földbe. Igen, köze lehet mindehhez annak, hogy a Ron Howard által rendezett, 2020 novemberében bemutatott film  J. D. Vance regényén alapszik, aki Donald Trump alelnökjelöltje ebben a pillanatban, és az elmúlt években ohiói szenátorként tevékenykedett… ugyanakkor nem lehet elvitatni, hogy az amerikai politikus felkapaszkodása az értelmiségi rétegbe egy érdekes sztori lett.

Ahogy a Variety beszámolt róla: Trump bejelentése miatt ennek a Netflix-filmnek a nézettsége most hatalmasat lépett, az emberek ráugrottak a sztorira, s mindenki arra kíváncsi, milyen mélyszegénységből indult ez a J. D. Vance, akiből az USA egyik leghatalmasabb embere lehet idén ősszel.

A Vidéki ballada az amerikai álomról nem kisebb fába vágja a fejszéjét, mint hogy három generáción keresztül bemutassa egy munkáscsalád nehézségekkel és tragédiákkal, de azért örömteli pillanatokkal is telitűzdelt hétköznapjait. Ott van a kőkemény, zabolázhatatlan nagymama, akit Glenn Close játszik óriási eltökéltséggel, a lánya, a drogfüggőségével küszködő Bev (Amy Adams), és a család legfiatalabb tagja, J. D. (Owen Asztalos, Gabriel Basso) – utóbbi, vagyis a sztori főhőse az, aki végső soron képes kitörni a mélyszegénységből, bejut a Yale-re, és jobb élet várhat rá. Már amennyiben a múltja vissza nem rángatja abba a bizonyos sárba.

Két idősíkon haladunk, az egyiken a Gabriel Basso által játszott J. D. éppen egy gyakornoki munkára hajt, amikor felhívják, hogy anyja kórházba került, mert megint rászokott a cuccra, és ha a férfi nem segít, annak beláthatatlan következményei lehetnek, míg a másik, kilencvenes évekbeli szálon azt látjuk, hogy a kölyök J. D. (Owen Asztalos) miképp tengeti az életét az ohiói kisvárosban, hogyan viszik bele haverjai a rosszba, szokik rá a lopásra, öli meg majdnem a saját anyja, míg nagyanyja jó útra nem tereli a srácot. Igen, ez a film helyenként elég giccses, de a karakterek szájába adott, Instagram-motivációs szövegeknek is beillő megszólalások mégis ütnek. Két dolog miatt, a Vidéki ballada az amerikai álomról megfoghatóan és emberközelien mutatja be nekünk a munkásréteget, és a brillírozó színészeknek köszönhetően a főszereplőket is olyan tálalásban kapjuk meg, amilyenre ritkán látni példát.

Az az Oscar-jelölést érő alakítás, amit Glenn Close nyújt a filmben, annyira vehemens, annyira szigorú öregasszonyt játszik a veterán színésznő, hogy helyenként még mi is megijedünk tőle a képernyő előtt ülve, nehogy túl hangosan csámcsogjunk, és ránk szóljon a mama. Vele szemben kaotikusan viselkedő, teljesen szétcsúszott egyedülálló anyaként láthatjuk Amy Adamst, aki már az Éles tárgyakban is bemutatta, hogy jól megy neki a megbomlott elméjű nők eljátszása. Ezúttal, ebben a Netflix-filmben egy, a függőségeivel harcoló asszony bőrébe bújik, és akármennyire ellenszenves jelenség, a készítők úgy prezentálják az ő figuráját is, hogy minden egyes szétcsúszása nekünk fájjon. És adjuk hozzá a fiatal és picit idősebb J. D-t játszó Owen Asztalost és Gabriel Bassót is – előbbi simán elférne a Stranger Thingsben is, utóbbi pedig szerény, okos legényként lopja el a show-t. Nagy dolog, bravúr, mert a női szereplők tényleg akkorát mennek a filmben.

A történet ide-oda való ugrálása az időben zavaró lehet, de a színészi játékok kárpótolnak, illetve a fényképezés is, ami kis képernyőn is gyönyörködteti a szemet. Adjuk hozzá Hans Zimmer dallamait a végeredményhez, meg azt, hogy a sztorivezetés remek ütemű, és hiába beszélünk egy néha kissé klisés felemelkedésről, J. D. szegény sorból való kitöréséről, a Vidéki ballada az amerikai álomról igenis működik.

Helyenként erőteljesen meg lehet hatódni a látottakon, ami egy Netflix-filmtől nem hétköznapi élmény, de a Vidéki ballada az amerikai álomról családi drámaként az igazán emlékezetes, talán egyszer még klasszikus is lesz belőle, mert legyen szó valamelyik rokon haláláról, arról, hogy J. D. visszaér-e a sorsdöntő munkameghallgatására, az érzelmi csúcspontok egy-egy pofonnal érnek fel. Ezek a pofonok pedig csúnyán betalálnak.

Tény, hogy ránk férnek manapság az olyan filmdrámák, amelyek egyszerre szívbe markolók, pozitívak, és némi reménykedéssel töltik meg az ember lelkét, amellett, hogy a valóságba is belekapnak, és bemutatják, hogy a szerényebb körülmények között tengődő emberek milyen kihívásokkal kénytelenek szembenézni. Még Amerikában is, amit a lehetőségek hazájaként, afféle nyugati Mekkaként reklámoznak. A valóság azonban nagyon más, és bár J. D. Vance sztorija néha bele-belehajlik az olcsó giccsbe, de amit vállal, nagyrészt teljesíti is, és még a politikától is távol marad, nem mászik bele a demokraták és republikánusok örök háborújába, amiért mi, egyszeri nézők hálásak lehetünk. Ebben a nyári dögmelegben, amikor a motiváció elhagyja az ember testét, akkor egy jéghideg itallal a kézben ennél a Netflix-filmnél per pillanat tökéletesebb néznivalót talán nem is lehetne találni.

8/10

A Vidéki ballada az amerikai álomról szinkronnal és magyar felirattal nézhető a Netflixen.