Intő jelek mondjuk voltak már az évadpremierkor, amik arra utaltak, hogy a Sárkányok háza ezúttal nem lesz győzelmi menet: amikor a Feketék és Zöldek között viszály csak nem akart kirobbanni, az acsarkodó királyi család tagjai ehelyett hosszú monológokat rendeztek, egymásnak vérkomoly fejjel előadva – de most már legalább jobban bevilágított tróntermekben tették mindezt. A feszültség az első két-három epizódban még látványosan jelen volt, arra lehetett számítani, hogy a Rhaenyráék (Emma D'Arcy) és Alicenték (Olivia Cooke) könyörtelenül egymásnak esnek, és bár kaptunk is egy véres csatát, ami után kezdetét vette Aemond (Ewan Mitchell) felemelkedése, sajnálatos módon ez a két fordulat maradt a cselekmény csúcspontja, már ha nem számítjuk bele a vörös vetést és az új sárkánylovasok Bosszúállókhoz hasonló összeállását.

A Sárkányok háza nagyon csúnya vergődést produkált az új évad második felében, érezni lehetett, hogy Ryan Condal és csapata húzzák az időt, és ennek olyan karakterek estek áldozatul, mint például a Matt Smith által játszott Daemon Targaryen, aki Harrenhalban hallucinált szinte végig, és még a már emlegetett, Emma D'Arcy-féle Rhaenyrát, a trónkövetelőt is partvonalra rakták az írók. Érthetetlen, mert kettejük románca, hatalomért való marakodása hozta az első évad legparázsabb pillanatait.

Ehhez képest most mintha elherdálták volna a kvázi főszereplőket, vérlázító módon pedig, a fanfiction rajongóknak kedvezve Rhaenyrát minden áron leszbikus románcba igyekeztek belehajszolni az alkotók. Mintha Ryan Condalék csak a TikTok-visszajelzésekre figyeltek volna oda. Mindez ráadásul a jéghegy csúcsa, mert nemcsak e tekintetben, hanem más történetbeli momentumoknál is mellőzték, hogy a Tűz és vérben mindig az ambiguitás volt a legizgalmasabb tényező.

De legalább hunyorognunk nem kellett, mert a készítők végre sutba dobták a ronda, túl sötét fényképezést. Ami a sárkányokat és azt az egy-két csatajelenetet illeti, a Sárkányok háza bőven hozta a kötelezőt. Meg mernénk viszont kockáztatni, hogy amennyiben nem tették volna a második etapban ennyire lenyűgözővé a sárkányok szálát, illetve a Rhaenyrához csatlakozó másodvonalas Valyriai leszármazottakat, mint a kőbunkó Ulfot (Tom Bennett) vagy Addamet (Clinton Liberty), akkor majdnem hogy nem maradt volna miért odakapcsolnunk 2026-ban a biztosan érkező harmadik évadra. Ez nyilván megint elég nagy baj.

Szegény színészek próbálták kihozni a maximumot a forgatókönyvekből, de ebben az évadban különösen lapos párbeszédeket és monológokat kaptak kézhez. Ehhez képest óriási bravúr, hogy egy ennyire utálható főgonosz, az Ewan Mitchell által alakított Aemond ki tudott törni a lassan általunk halálra unt főszereplők árnyékából. Hasonlóképpen vált komplex karakterré Tom Glynn-Carney balsorsú Aegonja, és bár az utolsó pillanatokban, de az Eve Best-féle Rhaenysről is sikerült megmutatniuk a készítőknek, hogy miért lett volna ő is jó választás a Vastrónra.

Vérzik a szívünk ezért a sorozatért, mert az utolsó percekre végre helyükre kerültek a bábuk a sakktáblán, és kezdetét vehette volna a tényleges sárkányok tánca, a nagy vérontás, ugyanakkor ezt az évadot az HBO, vagy a készítők maguk – ezzel kapcsolatban egyelőre ellentmondásos nyilatkozatok láttak napvilágot – valamiért rövidebbre szabták, és pont akkor vágták el az eseményeket, amikor azok nyolc óra időhúzás után végre beindultak volna. Nagyon fura, hogy a finálé utolsó perceiben miért kaptunk egy kvázi trailert a folytatásról, mindenféle megszólalás nélkül, de ez a húzás Ryan Condalék részéről csak tovább rontotta a szájízünket. Ahelyett, hogy jött volna az a bizonyos, mindenki által várt ütközet, Daemon a Trónok harcába kapaszkodó hallucinációi voltak ezúttal a legérdekesebbek. Jól mutatja, milyen mélyre süllyedt ez a széria, hogy csak ezt a misztikus eseményt tudtuk csak kiemelni a 70 perces tömény unalomból.

Félreértés ne essék, a Sárkányok háza első évadának is bőséggel megvoltak a hibái, gondolunk itt elsősorban a nagy időugrásra, a siettetett történetmesélési tempóra. Pontosan ezért váratlan és érthetetlen, hogy a második etapra miért tapostak bele ennyire a fékbe az alkotók, és hagyták egy helyben toporogni az eseményeket. A Trónok harcát, az anyasorozatot se azért szerettük, mert A Gyűrűk Urához hasonló, eposzi méreteket öltő csatákat villogtatott volna, mégis, még a beszélgetősebbre szabott etapok után is katarzissal álltunk fel többnyire a tévé elől. Mert előtte volt legalább két-három váratlan, sokkoló karakterhalál, és úgy érezhettük, hogy Westerosban senki sincsen biztonságban.

Maga George R. R. Martin is elfordult a Sárkányok házától, aki blogjában kritizálta az adaptáció egyes húzásait, többek között a Vér és Sajt-szálat, a regényíró egy ponton kikelt az ellen az elmúlt hetekben, hogy a feldolgozások mindig csak másodvonalas átiratok, sótlan imitációi az eredeti műveknek, sőt a Winds of Winterrel hosszú évek óta szenvedő alkotó azt se volt rest a világ tudtára adni, hogy a harmadik évad írószobájához ő már nem csatlakozik, és távol marad a stábtól. Beszédes.

Ahogy elnézzük a második évadot, a Sárkányok háza új részeihez nem igazán lehetett köze már most se Martinnak, maximum a nevét írták ki, mint készítőt. Sűrűn érződött ugyanis elnagyolt rajongói munkának a sorozat. Egyedül a kosztümök, a díszletek, az erőn felül teljesítő színészek, na meg a sárkányok mentették meg a végeredményt.

Westeros világában bőven több potenciál van annál, mint amit Ryan Condalék ki tudtak belőle sajtolni, valószínűleg az írói stábban való komolyabb vérfrissítésre lenne szükség ahhoz, hogy vissza tudják terelni a Sárkányok házát a helyes, az első évad által megkezdett útra. Mert azt nem lehet megtenni, hogy ilyen-olyan okokból tíz rész helyett nyolcat dobnak oda elénk, és a lényegi évadzárást, az utolsó két epizódot elcsúsztatják évekkel későbbre... nem fair mindez a rajongókkal szemben, akik között minden bizonnyal akadnak még olyanok, akik lelkesednek ezért a megbicsaklott Trónok harca spin-offért.

6,5/10

A Sárkányok háza a Maxon streamelhető.