Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- tévé
- sorozat
- amazon prime
- animáció
- dc
- képregény
- adaptáció
- első évad
- ajánló
- streaming
- dc comics
- batman
- bruce timm
- noir
- detektív
- kritika
Minden Batman-rajongónak kötelezővé tennénk ezt az új sorozatot
További Cinematrix cikkek
A világ legnagyobb tévedése, hogy az animációs sorozatok csak gyerekeknek szólnak. Nem is kell messzire mennünk ennek bizonyításához, csak Bruce Timm személyéig, aki hosszú pályafutása alatt olyan rajzolt alapokra fektetett produkciókat adott ki a kezei közül, mint a máig kultikus és szakmai körökben sokra tartott Batman: The Animated Series vagy a Superman: The Animated Series, de a 63 éves művész nevéhez több Justice League-széria mellett a Batman Beyond is fűződik. A DC berkein belül ebben a zsánerben Bruce Timmnél nem igazán találni nagyobb nevet, pontosan ezért kaptuk fel a fejünket az író-rendező újdonságára, az Amazon Prime-on az első évadával bemutatott Batman: A köpenyes lovagra, mely már első ránézésre is egy, a szokásosnál merészebbre szabott, éjsötét noir sztorinak tűnt. Azonban amit végül az első tíz epizódban kaptunk, még a legvadabb álmainkat is túlszárnyalta.
Ahhoz, hogy A köpenyes lovag ennyire felnőttes és komolyan vehető lett, köze volt a producerként közreműködő Matt Reevesnek is, aki a 2022-es, Robert Pattinson főszereplésével készített Batman-filmmel abban a tekintetben már kipróbálta magát, hogy miképp kell egy a karrierje elején járó Denevérember sztoriját élvezhetően adaptálni. Ha hozzátesszük, hogy az Amazon új sorozatának stábjában olyan nevek is sorakoznak, mint J. J. Abrams és Ed Brubaker, tényleg megalapozottá válnak a magas elvárások.
A történet szerint Gotham Cityben járunk, egy olyan városban, amely fuldoklik a bűnözéstől, a gengszterek egymással és a rendfenntartók kevésbé korrupt felével viaskodva igyekeznek minél jobban megszedni magukat, és hatalomra törni. A köpenyes lovag már abból a szempontból újító, hogy bár Batman a főszereplője, a szüleit elvesztett playboy csupán egyetlen maszkos őrült a sok közül. Ebben a szériában sűrűn előfordul, hogy más karakterek veszik át a stafétabotot a hősködő Bruce Wayne-től. A jó hír, hogy A köpenyes lovagnak pontosan ez a legügyesebb húzása, mert olyan szempontból mutat meg méltán ismert gonosztevőket, ahogy még nem láttuk őket.
A Pingvin ezúttal egy nő, ráadásul egy anyatigris, aki egy áruló személyében a szervezetén belül keresi a leggyengébb láncszemet, de az évad során rajta kívül felbukkan a minden eddiginél szexibbre szabott Macskanő, aki a nyomorból törne fel azzal, hogy tolvajkodni kezd, de a betegeit különös módszerekkel gyógyító, rettenetesen szadista, ám a szokásoshoz képest jóval kevesebbet vihogó Harley Quinn, na és Harvey Dent is teljesen kifordulnak magukból a korábban megismert iterációikhoz képest. Két arc különösen izgalmas, Bruce Timmék úgy ábrázolják a gonosztevőt, mint aki alapból velejéig gonosz, és az őt érő baleset után, szörnyűséges külsejét felvéve kezd el néha napján emberségesen viselkedni.
Ahogy a Batman: The Animated Seriesnek jól állt a földhözragadtság, úgy A köpenyes lovagnak is azok a legjobb pillanatai, amikor a negyvenes évek stílusát megidéző, realista detektívsztorit mesélnek el általa a készítők. Egy ponton aztán váratlanul beköszön a természetfeletti is, tegyük hozzá, hogy sajnos, mert sem a szellemlovas, sem pedig a mások energiáját elnyelő vámpír nem igazán illeszkednek hangulatban a maradék nyolc epizódhoz. Még szerencse, hogy utóbbi sztoriszálon kapunk egy szemtelen paródiát, ami a Robin-jelenséget figurázza ki, ezáltal minden botlása ellenére emlékezetessé téve a nyolcadik részt.
A köpenyes lovagban a főszereplőt megszólaltató Hamish Linklaternek nehéz dolga volt, mert egy olyan legendát kell pótolnia, mint a sajnálatosan elhunyt, a Denevéremberrel szinte eggyé vált Kevin Conroy.
A Mise éjfélkor titokzatos papjaként is látott színész azonban megteszi a tőle telhetőt, és az ő hangjával felvértezve egy olyan Batmant és olyan tálalásban kapunk, aki annyira jól sikerült, hogy arra a már említett Matt Reeves is irigyen tekinthet. Itt nincsenek high-tech kütyük, se páncélzat, Batman inkább egy tősgyökeres nyomozó, aki az öklei mellett az eszét is használja. Bár vele sincsen minden rendben, mégis ő a legkisebb rossz Gotham maskarásai között. Odáig még nem jutunk el az etap végére, hogy a gothami rendőrség felrakja a Batman-jelet az éjjeli sötét kellős közepébe világító reflektorral, ám a barátkozás az álarcos Bruce és a jó oldalt erősítő további figurák (mint Jim Gordon, Barbara Gordon és Renee Montoya) között már ebben a bevezető szakaszban kezdetét veszi.
Sokszor mondjuk azt, hogy elegünk van már az eredetsztorikból, de amikor – nemcsak Batmant illetően – így megfogják a kezdeti lépéseket, ennyire old school, de azért menő dialógusokat adnak a karakterek szájába, és még arról sem feledkeznek meg, hogy a DC-nél sokkal komplexebb főgonoszok vannak, mint a Marvelnél, és a rosszfiúkat-rosszlányokat még alaposan és kreatívan, pár csavarral fejtik ki… nos onnantól kezdve A köpenyes lovagról kénytelenek leszünk szuperlatívuszokban beszélni.
A régimódi rajzolás jól áll az új Batman-szériának, és noir lévén még a 18+-osabb megoldásoktól sem riadnak vissza a rajzolók, elég Kétarc ábrázatára, vagy Macskanő túlságosan kivágott ruháira, a brutális gyilkosságokra gondolni. Az autós üldözéseket és néhány verekedést, akciót, robbantós jelenetet illetően azért hagy kívánnivalót maga után A köpenyes lovag, de ami az írását illeti, alig lehet belekötni a végeredménybe.
Tessék, még egy olyan sorozat, ami miatt foghatja a fejét a Max, merthogy 2022-ig úgy volt, hogy náluk köt ki A köpenyes lovag, végül a streamingszolgáltatók megverekedtek érte, és az Amazonon kötött ki. Ami az animációkat illeti, az Amazon Prime egészen zseniális szériákat adott ki mostanában, a szuperhősök rajongói az Invincible-nek köszönhetően eddig is nagyobb időközönként, de kiélhették a vérengzős képregényadaptációk iránti vágyukat.
Most A köpenyes lovag jött, és egy újabb lyukat töm be azzal, hogy egy komoly, komor, főleg Batman-rajongóknak, de nem csak nekik erősen ajánlott néznivalót kínál az Amazon videótárából. Az utolsó jelenetet elnézve pedig erősen merjük remélni, hogy a második évad bejelentése is a kanyarban van, mert egészen tragikus popkulturális fordulat lenne, ha ebből az egyedi látásmódú Denevérember-történetből nem készülne több.
8,5/10
A Batman: A köpenyes lovag első évada magyar felirattal nézhető meg az Amazon Prime-on.