A Rebel Ridge című, a Netflixen szeptember 6-án debütált új akcióthrillernek van egy nagyon erős tulajdonsága a streamingszolgáltató hasonszőrű alkotásaihoz képest: rögtön a legelső jelenetével eléri, hogy izgalomba jöjjünk, és tiszta erőből szurkoljunk az igazságtalanságot elszenvedő főhősének.

A sztori azzal nyit, hogy egy nyugodt tempóban tekerő fickót, bizonyos Terry Richmondot (Aaron Pierre) látjuk biciklizni az országúton, egészen addig, míg egy rendőrautó neki nem megy, az aszfaltra passzírozza a feltűnően kigyúrt férfit, hogy aztán a járműből kiszálló hekusok azt állítsák, menekülés közben kapták el az alanyt. Terry csak meglepve pislog rájuk, hiszen zenét hallgatott, nem is vehette észre, ha miatta felnyomták a szirénát, azt viszont már kevésbé fogadja el a Rebel Ridge titokzatos központi karaktere, hogy az általa vitt pénzt elveszik tőle a törvény őrei. Merthogy az fontos dologra kellett volna neki.

Ezen a ponton indul el egy visszafogott, csöndes és meglepően realista bosszúhadjárat. Terry ugyanis nem engedi el a dolgot, utánamegy a korrupt rendőröknek, sőt elkezdi módszeresen felgöngyölíteni a Shelby Springs nevű amerikai kisvárosban fortyogó korrupciót. A film első 60 percében mindez rettenetesen jól működik, nemcsak Aaron Pierre karizmatikus alakításának köszönhetően, hanem azért is, mert a rendőrfőnök Sandy Burnne (Don Johnson) személyében egy olyan antagonistát látunk a Rebel Ridge-ben, akit nagyon könnyű gyűlölni. A Netflix új akcióthrillerjét, ha csak az első felét láttuk volna, simán mesterműnek bélyegeznénk, mert a feszültséget az író-rendező Jeremy Saulnier egyszerűen zseniálisan építi és robbantja ki. Csak az a baj, hogy amikor a film a tetőfokára hág, és katartikusan jól tartja a szintet, akkor jövünk rá, hogy van még ugyanennyi a játékidőből.

Legalább fél órára nagyon csúnyán leül a Rebel Ridge, az addig feszes és egyszerű forgatókönyvet, az okos párbeszédeket felváltja egy túlbonyolított összeesküvés kibontása. Ez azon esetek egyike, amikor az alkotó jobban tette volna, ha próbál keveset markolni, mert a fegyvert nem használó, már-már pacifista kisvárosi Rambo a féltávnál bekövetkező mélyrepülés előtt rajongót csinált belőlünk. Jó tudni, hogy eredetileg úgy lett volna, hogy Finn Boyega játssza a főszerepet, de Aaron Pierre akkora telitalálatnak bizonyul végül is, hogy ezek után követeljük, hogy egy nagy volumenű akció-blockbuster főhősének is tegyék meg.

Nyilván azok csalódni fognak, akik arra számítanak, hogy egy ilyen akcióthrillerben úgy lövik egymást a karakterek, mint valami westernben. Mexikói patthelyzet itt is van azért, de egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy hányszor sütöttek el puskát vagy pisztolyt a két óra alatt. A Rebel Ridge-nek jól áll, hogy szakít a hagyományokkal, ha már a Rambót felhoztuk, ez az okos ember Rambója, aki előbb kérdez, gondolkozik, és csak akkor kezd el igazi erőszakot alkalmazni, amikor már semmi más mód nincs a megoldásra. Utóbbi a zárójelenetek egyikében, 20 perccel a stáblista előtt történik meg, és akkor sem ömlik a vér.

Joggal lehetünk mérgesek, mert a felénél a Rebel Ridge ritmusa annyira csúnyán megtörik, túlbonyolítottá válik a történet, hogy még az a bizonyos feszültség is meg-megszűnik. Hirtelen bénán fest, ahogy ott feszít ez az afroamerikai Reacher a képernyőn, és rájövünk, hogy bár mellékszereplőként működött, amint a rendező megpróbálkozik az AnnaSophia Robb-féle lelkes ügyvédbojtár középpontba állításával és az ő drámájának kibontásával, saját magát gáncsolja ki a Green Room kapcsán is ismert Jeremy Saulnier. Fene se tudja, mit gondolt a direktor, egy tipikus mellékszereplőt ennyire berántani a sűrűjébe hatalmas öngólnak bizonyul, majdnem kinyírva ezzel a saját alkotását.

Ritkaság, hogy egy film annak ellenére, hogy belegabalyodik a saját maga által szőtt történeti hálóba, mégsem fullad meg. A befejezés katartikus, futkos a hideg a hátunkon, amikor azt a bizonyos igazságot végre sikerül kiszolgáltatni, és ha jól levagdosták volna a fölösleges, fejvakarásra késztető sallangot, akkor a Rebel Ridge-et pár éven belül könnyedén mesterműként emlegethettük volna.

Klasszikus nem lesz így a Rebel Ridge-ből, csak egy simán nagyon jó akciófilm, amelynek a fényképezése is bőven a Netflix-átlag felett van, és a túlbonyolítás ellenére a direktornak jár a piros pont és a dicséret, mert egy pillanatig nem éreztük úgy, hogy hülyének nézne minket. Ebbe, mármint a nézők alábecslésébe az akciófilmek sűrűn beleszaladnak, és minden alkalommal, amikor észrevesszük, egyre idegesítőbbé válik a dolog.

Már megint itt egy, a társadalom peremére szorult fickó, aki extrém körülmények között kénytelen helytállni, a Rebel Ridge pedig megcsinálja a lehetetlent, mert ahelyett, hogy a modern rasszizmust venné elő sokadszorra, inkább a korrupciót, a mindenfajta morált nélkülöző rendőröket állítja pellengérre. Kábé úgy, ahogy a The Shield című sorozat tette, elemi erővel, nem kertelve, a történetmesélési botlások ellenére padlóra küldve minket a megvalósítással és a feszültséggel teli építkezéssel. Na meg a csattanóval, mert ha az összképet nézzük, az sem árt.

7,5/10

A Rebel Ridge szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Netflixen.