Amilyen egyszerű receptre épített a Paramount Pictures 2022 őszén bemutatott horrorfilmje, a Mosolyogj, pont akkorát szólt az alacsony költségvetésű produkció, melyet mindössze 17 millió dollárból forgattak, ellenben 217-et hozott vissza világszerte a pénztáraknál. A rendező, Parker Finn a saját kisfilmjét, a Laura Hasn’t Sleptet dolgozta fel egész estés formátumban, melynek középpontjában egy Rose Cotter (Sosie Bacon) nevű terapeuta állt, aki egy napon rémálomba illő eseménynek, az egyik betege, Laura öngyilkosságának lett szemtanúja.

Így esett meg, hogy a már említett Rose-t is elkezdte üldözni a halál, mosolygó emberek, aztán egyre durvuló hallucinációk formájában, mígnem a főszereplő maga is csúnyán fűbe nem harapott. Igen, spoiler, de egy második részről szóló cikknél ne tessék meglepődni, ha úgy vesszük, hogy a tisztelt olvasó látta az első filmet is. Másképp miért érdekelné a folytatás?

A Mosolyogj első felvonása, bár folyamatosan azt az egy, amúgy tényleg vérfagyasztó ötletét, a betegesen vigyorgó embereket mutogatta orrvérzésig, a túlnyújtott játékidő miatt a végére sajna kifogyott a szuflából, és saját magát gáncsolta ki a nyakigláb CGI-szörnyeteg leleplezésével. Ennek ellenére lehetett benne valamiféle megmagyarázhatatlan örömet találni. Már ha valaki élvezi, hogy szadista módon ijesztgetik, mindenféle feloldozás vagy reménykeltés nélkül.

Maga Parker Finn is tisztában volt azzal, hogy a hazai mozikban október 17-től látható Mosolyogj 2. esetében már nem lesz elég, ha visszahozza a néma Joker-vigyort villantó látomásokat. Ehelyett az író-rendező a történetet bátran új közegbe helyezte, és főszereplőjének egy Ariana Grande-imitátornak is beillő popsztárt, Skye Riley-t (Naomi Scott) tette meg, lehetett tehát benne reménykedni, hogy egy potens folytatásnak örülhetünk végül.

A show-biznisz önmagában őrjítő, pláne ha egy kegyelmet nem ismerő démon liheg az ember sarkában, és ezt az énekesnő is gyorsan megtapasztalja a saját bőrén a filmben, miután tanúja lesz, hogy a drogdílere (Lukas Gage) groteszk mosollyal az arcán veri pépesre a saját fejét.

Ennek a horrorfilmnek rettenetesen sok idő kell, hogy beinduljon, pláne, hogy a két részt kénytelen-kelletlen össze is kapcsolja az alkotó, így hosszú percekbe telik, mire Skye-t megismerjük valamelyest. Nagyjából az első órában úgy tűnik, hogy nem is sül ki belőle semmi, hiszen az első részben látott motívumokat ismételgeti már-már unalomig a Mosolyogj 2., és bár Naomi Scott emberfeletti teljesítményt mutatva uralja a vásznat, az egysíkú, egydimenziós és felszínesnek ható dialógusokból ő sem képes bármi értelmet kihozni sokáig.

Aztán valahogy beindul az ijesztgetés egyről a kettőre, vagyis inkább a Skye-t kínzó entitás az, amely végre elkezdi beleereszteni a karmait a főhősnőbe, aki igazi pokoljárásba kezd a szemeink előtt. Az a jelenet, amikor a saját lakásában a Doctor Who vérfagyasztó angyalszobrait megidézve erednek a vigyorgó emberek az énekesnő nyomába, konkrétan egyesíti az arthouse filmek felkavaró látásmódját és egy lázálomba illő modern balettelőadást. Nem beszélve arról, amikor Naomi Scott lábadozó karakterét az anyja látogatja meg, próbálva a sztárocskát nyugtatgatni, és a vizit vérfürdőbe torkollik. Ettől a ponttól kezdve kapunk egyes szám első személyből mutatott autóbalesetet és még egy sor olyan mozzanatot, mely két-három napig még biztosan okoz majd gondot nekem az elalvásnál.

Aláírom, hogy a jumpscare-jelenetek hatásosak, de túl sokká válnak az újfent iszonyatosan hosszú, majdnem 130 percre rúgó játékidő alatt. Az első film reménytelensége visszaköszön, de olyan szinten, hogy most már szinte mazochistának kell lenni ahhoz, hogy valaki élvezze azt a kínzássorozatot, amin Skye keresztülmegy. Egy olyan emberről van szó, akinek semmi esélye nincs a menekvésre,

Főleg, hogy az író-rendező megint ugyanazt a csavart igyekszik lenyomni a nézők torkán a befejezésnél, csak valamennyivel magasabbra emelve a téteket...

Pont nem ettől a horrorfilmtől vártam volna viszont, hogy a toxikus rajongóknak és a túl lelkes swiftie-knek görbe tükröt mutasson, és bár Skye a karizmáját tekintve elmaradt napjaink valódi pophercegnőitől, itt-ott, amit a fanoktól kénytelen kiállni, szinte közelíti a démoni megszállós szálat, annyira horrorisztikus és abszurd az egész.

Ha nagyon beleás az ember, a Mosolyogj 2.-nek vannak erős pillanatai, de bebizonyosodik, hogy az alkotó Parker Finn inkább csak egy hatásvadász cirkuszos, mintsem hozzáértő író, aki az önismétlésen felül képes lenne arra, hogy bővítse a saját univerzumát, újat mondjon a szörnyetegről, vagy a zeneiparos, megviselt művésznős szálat leszámítva megindokolja nekünk, hogy miért volt szükség arra, hogy a Mosolyogj 2. elkészüljön.

Bár néha szórakoztam rajta, ez a horrorfilm az indokolatlan folytatások díszmadara, mintha ugyanazt a viccet mesélnék el kétszer, csak másodszorra már nem annyira őszinte a vigyor az arcomon.

4/10

A Mosolyogj 2. jelenleg is látható a magyar mozikban.