Egy sorozatgyilkos karmai közé kerülni úgy, hogy a menekülés a fizikai korlátaink miatt lehetetlen? Erre a rémálomba illő szcenárióra épít a Netflix új, október 25-én közzétett thrillere, a Meg ne mozdulj (Don’t Move), melyben egy, az elhunyt kisgyerekét gyászoló nő, Iris (Kelsey Asbille) éppen egy vadonban álló szikla tetejéről bámul a mélységbe, és az ugrást latolgatja, amikor egy barátságos hang megszólal a háta mögött. Az Amerikai Horror Storyból ismerős Finn Wittrock által játszott Richard az, aki

Az anyag, amit pedig a fickó befecskendez, percek alatt megbénítja a film főszereplőjét, aki hullamerevséghez hasonlatos állapotban tölti onnantól a játékidő nagy részét, szinte tehetetlenül sodródva az eseményekkel.

Pánikrohamhoz hasonlatos élményt nyújt az elején a Netflix filmje, már abból a szempontból, hogy a Yellowstone című modern westernsorozattal a köztudatba betört Kelsey Asbille-féle Iris megpróbál azért elfutni és küzdeni az életéért, de a kémiai anyaggal szemben ő is tehetetlen. Először csak az ujjai kezdenek remegni, majd a lábai sem viszik előre, végül pedig a szimpla pislogás is nehezére esik a nőnek. Tegyük hozzá, hogy ahhoz képest, hogy Richard mennyire lenullázza a Meg ne mozdulj főszereplőjét, a nő elszántan küzd. Ennek, mármint Asbille keretek köré szorított, visszafogott alakításának is köszönhető, hogy itt-ott összeszorul az öklünk, és nagyot dobban a szívünk, ahogy a karakter a szemünk láttára vergődik.

A Meg ne mozdulj remek példa arra, hogy egy thrillernek nem feltétlenül kell a legkomplexebbnek lennie, és ennek a sztorinak az is áll a legjobban, hogy mindenféle sallangtól mentes. Alig egy-két szereplővel találkozik össze a gyilkos és a leendő áldozat párosa, de minden alkalommal, amikor valaki azt gyanítja, hogy Richard füle mögött van valami, a feszültség az egekbe szökik. Egyszer egy egymagában élő öregúr (Moray Treadwell), máskor egy túl kíváncsi rendőr (Daniel Francis) kerül a képbe, és mindkétszer majd szétpattanunk mi, nézők is tőle, hogy vajon ez az a pont, amikor Iris végre a kezébe ragadja az irányítást, és bosszút áll az őt sanyargatón?

A Sam Raimi produceri felügyelete mellett készült thriller egyik legnagyobb bravúrja, hogy az írók, TJ Cimfel és David White miképpen képesek arra, hogy Iris sokáig magatehetetlen testét egyik helyszínről a másikra rángassák, és a főhősben a limitációi ellenére ott maradjon az ígéret, hogy majd egy ponton felkel, hogy dacoljon elrablójával. Ebből a szempontból a Meg ne mozdulj egy picit csalódás is egyben, mert

Vegyes az összkép, a Netflix filmje az egyik kezével ad, a másikkal elvesz a nézőjétől, és emiatt egy tipikus streamingterméknek érződik. Pont a lélek, annak az érzete nincs meg a végeredményben, hogy odaadással csinálták az alkotók, és egy gyászoló nő talpra állását akarták volna szépen bemutatni.

Ehelyett amolyan ujjgyakorlat, diplomamunka-hatású a Meg ne mozdulj, de legalább a szórakoztató fajtából. Egy hétvégi délutánra teljesen jó néznivaló, ami leköt, izgalomban tart, csak aztán tíz perccel az után, hogy kinyomtuk a tévét, valahogy el is felejtjük az egészet.

6/10

A Meg ne mozdulj szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Netflixen.