James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította AmerikátAz I. Budapest International Film Festival (BIFF) 2024. november 3-i zárógáláján láthatta először a magyar közönség Írország idei Oscar-nevezett filmjét, a Kneecap című zenés vígjátékot. Az ír nyelvű (nemzeti) hiphop születését „megéneklő” mozi főhősei saját magukat alakítják ebben a lendületes, mérhetetlenül szórakoztató és emlékezetes filmben, amelynek minden esélye megvan arra, hogy valóban szoborra váltsa a nevezést. A Sundance Filmfesztiválon már megkapta a legjobb filmnek járó díjat.
Lehet, hogy elfogult vagyok, lehet, csak szerencsés, és mindig kifogom a jó dolgokat, de meggyőződésem, hogy az írek nem tudnak rosszat csinálni, ennek pedig a Kneecap az egyik iskolapéldája.
A filmben a rapformáció tagjai saját magukat alakítják, de Michael Fassbender is feltűnik a produkcióban. A sodró lendületű, emlékezetes zenékkel és őrült pillanatokkal megpakolt vígjáték nemzeti és nemzedéki közérzetfilmként is megállja a helyét.
2021 egyik legemlékezetesebb és legmeghatóbb filmje kétségkívül Kenneth Branagh Belfast című mozija volt, amely 1969-be, az északír zavargások kellős közepébe repítette a nézőt. A polgárháború 1998-ig, egészen a nagypénteki megállapodás − hivatalos nevén a belfasti egyezmény – aláírásáig tartott. Az egyezmény szépen lassan véget vetett a három évtizedes, véres összecsapás-sorozatnak, amely nemcsak az Ír-szigetet érintette, de Nagy-Britanniára is „átért”.
Az emberekben motoszkáló feszültség azonban a polgárháború lezárásával sem csökkent. A zavargások utáni Belfastban két frusztrált huszonéves és egy lemezlovas irodalomtanár útja keresztezte egymást (a fiúké már gyerekkorban összefonódott), a három férfi pedig hiphopbandát alapított Kneecap néven. Nemcsak a filmben, a valóságban is.
A szókimondó raptrió váratlanul az ír nyelvvédő civil mozgalom élharcosává és a nemzeti identitás öntörvényű úttörőjévé vált,
ami nem várt események lavináját indította el. Például film készült az életükről.
A formáció neve a kneecapping kifejezésből ered. Észak-Írországban a paramilitáris erők a saját területükön rendfenntartóknak kiáltották ki magukat, és előszeretettel lőtték térden azokat, akik (állítólag) antiszociális viselkedést hirdettek vagy drogügyekben voltak érdekeltek: például a Kneecap tagjait.
A többé-kevésbé igaz történet a három főhős, Mo Chara, Móglaí Bap és DJ Próvai karrierjének kezdetét mutatja be. A film fiktív elemeinek egyike például Móglai elveszett, „provó” apjának története: Michael Fassbender alakítja azt az IRA-ás, vagyis ír köztársasági hadsereges férfit, aki megrendezi a saját halálát, és hamis személyazonosság alatt él tovább, fiával pedig csak titokban találkozik. Ez a szál azonban szinte egyáltalán nincs kifejtve, legalábbis közel sem annyira, amennyire megkövetelné egy ilyen témákat boncolgató film.
A sztori a két srác gyermekkorában kezdődik, a konfliktus alapjait tökéletesen megismerhetjük a rövid felvezetőből, amely talán az egész film legkomikusabb része. Így kell elkezdeni egy filmet − már ha azt akarják a rendezők, hogy a produkció azonnal beszippantsa a közönséget. A fiúk nem igazán mennek át karakterfejlődésen, de nem is várnánk mást.
Legfeljebb fizikailag nyúlnak meg, de a fejük lágya aligha nő be, sőt úgy érezzük, mintha gyerekként több értelem szorult volna beléjük. Ez persze nem az ő lenézésük, sokkal inkább környezetük hatása: a srácok tengnek-lengnek, mint azok a korabeli fiatalok, akiknek a jövőképüknél talán csak a világűr sötétebb és homályosabb.
És mégis, ebben a kilátástalan közegben élnek a legnagyobb zsenik,
akik a megfelelő pillanatra és lehetőségre várnak, hogy kamatoztathassák tehetségüket − még ha az trágár szövegekkel, fenékmutogatással és erőszakkal párosul is.
Zenés film lévén a Kneecap is a hiphopjeleneteknél kel igazán életre, a nézőknek pedig vérzik a szívük, hogy nem beszélnek írül, és nem tudják a srácokkal ordítani a fülbemászó és szellemes sorokat. Sebaj, a lábak azért járhatnak, és járnak is, a zenei rész elviszi a bulit, még érteni sem kell, miről van szó, a lényeg a vibe, ami bizony átjön a vásznon.
Ha eltekintünk a zenés elemektől, a film inkább a tipikus, 90-es évek végi, 2000-es évek elején játszódó ír gengsztersztorikat juttatja eszünkbe. Azokat a bizonyos filmeket, amelyekben az átlagember a rosszfiú, a kisember problémái pedig világrengető méretűre vannak felnagyítva. Persze mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb, de
és még sorolhatnánk. Ezek a zenészek óriási médiafigyelmet kaptak, például a Sunday Times és a Channel 4 esti híradója ingerküszöbét lépték át, és állandó címlapsztorit szolgáltattak az ír lapok számára.
Kezdettől fogva úgy éreztük, hogy a nyelvi kérdések, valamint ezek kapcsolata a nemzeti identitással olyan elemek, amelyek a mi történetünkhöz is kötődnek. Nagy rajongója vagyok a régi sulis hiphopnak, és számomra a Kneecap nyelvhez fűződő kapcsolata nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan az afroamerikai rapperek újraértelmezték az angol nyelvet, hogy saját, elnyomott társadalmi helyzetükre reagáljanak
– nyilatkozta Rich Peppiatt, a film rendezője.
A formációt a színpadi, valamint a színpadon kívüli jelenléte is hírhedtté tette, ami páratlan az ír zene történetében. A srácok idővel nemzetközi hírnevet is szereztek, jövőre például Ausztráliában turnéznak. Na de vissza a filmre: az ideológiai tisztasághoz való alkalmazkodást csípőből elutasító formáció egyik tagja például egy unionista nővel folytat viszont, másságuk adja meg a kapcsolat pikantériáját, ami a filmben is kulcsszerepet játszik.
A Kneecap másik központi eleme az ír nyelv mellett a drog: a film szerint a drogellenes republikánus rendfenntartók valódi zsarnokok, akik nemcsak hogy terrorizálják a főhősöket, de képmutatók is. Megvan tehát a tökéletes antihős, ráadásul több is, ami szintén kell egy jó narratívához. Sajnos azonban az apafigurához és az unionista lányhoz hasonlóan ez a csapat sincs igazán kiszínezve, ami kicsit levon a film értékéből.
Ha azonban túllépünk a karakterek hiányosságain, nem sok hibát találunk a Kneecapben: a feszes tempó, a fontos téma, a szellemes szöveg, az izgalmas jelenetek és a fülbemászó zene bőven elég ahhoz, hogy remek filmként könyveljük el a produkciót.
A Kneecap a magyarhangya jóvoltából 2024. november 28-án kerül a hazai mozikba.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
