Hiába bukott meg a pénztáraknál a Joker 2, húzták le a kritikusok, és gyűlölték egy emberként a nézők a musicalalapokra felhúzott filmet, mégse lehet kijelenteni, hogy a Batman nélküli Batman-adaptációk bukásra lennének ítélve. Mert hát ugyancsak idén, szeptember 19-től kezdődően képernyőre került a Pingvin című sorozat nyolcrészes első évada is, amely hiába játszódott Gotham városában, a lehető legtávolabb tartotta magát a Denevérembertől, ehelyett egy éjsötét, komor és komplex alakításokra felhúzott gengszterdrámát hozott nekünk a Laure LeFranc által, Matt Reeves produceri felügyelete alatt készített alkotás.

A főszereplő, a felismerhetetlenségig maszkírozott Colin Farrell hiába állította azt nemrég, hogy botorság lenne a Pingvint egy másik HBO-klasszikushoz, a The Sopranoshoz hasonlítani. Mert igenis egy olyan szériáról van szó, amely újraírhatja egy picit a zsáner szabályait, és azt, amit napjaink képregény-feldolgozásaitól várunk.

Pingvin és az antihősök visszatérése

Azok, akik azt mondják, hogy az antihősök kora lejárt, és mutogatnak visszafelé az olyan sorozatokra és az általuk hagyott több éves űrre, mint a Dexter, a Breaking Bad, esetleg a Californication, azok nyilvánvalóan egy részt sem láttak a Pingvinből. Merthogy ez a széria a legjobb példa emberemlékezet óta arra, hogy elegendő összeereszteni pár igazán nagy rohadékot, bezárni őket egy olyan ködös, sötét kalitkába, mint a Batman-történeteknek otthont adó nagyváros, és a konfliktusok szinte adják magukat. Elvégre ezek a karakterek arra születtek, hogy kavarják a trágyát, és egymást nyírják, ahogy csak tudják.

Valahogy így eshet meg, hogy a bicegő, magyaros akcentussal beszélő Oz Cobb (Colin Farrell) csak egyike azoknak a főgonoszoknak, akik lubickolnak a szériában. Nyilván a Pingvinnel is számolni kell, és a kegyetlen, a legváratlanabb pillanatokban érkező fordulatok emlékeztetnek is bennünket arra, hogy a főszereplő nemcsak ránézésre, hanem a lelkét tekintve is egy igazi szörnyeteg... Ugyanakkor rajta kívül is bőséggel akadnak olyanok, akiknek nem szívesen fordítana hátat az ember. Már, ha nem akar kést találni benne.

A Pingvin-sorozat legnagyobb felfedezettje, aki legalább annyira izgalmas és kiismerhetetlen karaktert játszik ebben a történetben, az az a Cristin Milioti, akit eddig a könnyedebb műfajokban láthattunk ügyeskedni. Vele jött össze Ted az Így jártam anyátokkal című szitkomban, őt cserélte le Margot Robbie-ra a tőzsdecápát alakító Leonardo DiCaprio A Wall Street farkasában, de Milioti emlékezeteset hozott a Palm Springs című időhurkos sci-fiben is. Sofia Falconéról, mármint elnézést, Sofia Gigantéről nem éppen a könnyed romantikázás jut az eszünkbe, főleg a Pingvin negyedik része után, amely még a 2022-es Batmanhez képest is – annak spin-offja ugye ez a széria – reménytelen, beteg, már-már sokszobás kínzókamraként ábrázolja az Arkham Asylumot.

Ami a forgatókönyvet illeti, nagyon nehéz megmondani, hogy a Pingvinben melyik a legjobb rész. A Pingvin utcagyerek jobbkezének, Victornak (Rhenzy Feliz) tragikus elősztorit adó második epizód is rettenetesen megrázó, mely a Batmanben történt robbantásokat és árvizeket láttatja új perspektívából, ugyanakkor a fenti bekezdésben említett arkhamos rész is olyan, mintha valami kőkemény pszichológiai horrort nézne az ember. A Pingvinben még mindezek tetejében is van kakaó, mert

Ennek a DC-adaptációnak tényleg alig van gyenge pontja, egy filler epizód az évad közepén, és a Batman-filmtől elmaradó, csikorgó CGI-jal a szemeinket borzoló látványvilág rontja csupán az összképet.

Egy mexikói származású írónő lehel most új életet a gengszterzsánerbe

A készítő, az amúgy mexikói származású Lauren LeFranc bebizonyítja nekünk, hogy nincs olyan, hogy férfiműfaj. Pedig, ha ránézünk a gengszterfilmekre, olyan nevek jutnak az ember eszébe, mint Francis Ford Coppola, Martin Scorsese, Quentin Tarantino és a többi.

Most megjött Lauren LeFranc, hogy rájuk rúgja az ajtót, ő showrunnerként a Pingvinnel debütált, és irtózatosan magasra tette vele a lécet. Sőt, magával hozott egy jó adagnyi női empátiát, ez utóbbinak köszönhetjük azt a végtelenül szomorú, plátói vérfertőzésbe hajló sztoriszálat, amelyben Oz Cobb és anyja, Francis Cobb nem csak Colin Farrell és Deirdre O'Connell, hanem a flashbackekben a fiatal Ryder Allen és Emily Meade alakításában zongoráznak egymás idegein. Egy olyan anya-fia párharcot látunk ebben a nyolc epizódban, amelybe a fél Cobb család belehal, és a végére a mi lelkünk is belesajdul. Finoman fogalmazva.

A legnagyobb fordulatokat persze az évadzáró tartogatja, a néha visszafogott, de bámulatos Colin Farrell is ekkorra teljesedik ki úgy igazán a Pingvin szerepében, és hozza el nekünk a DC-gonosz eddigi legemlékezetesebb és legkegyetlenebb iterációját. Pedig, a Danny DeVito-féle nagy kalapos, még nagyobb orrú verzió sem volt éppenséggel egy barátságos pofa. Farrell Pingvinjéhez képest azonban még a kanyarban sincs, tessék megnézni a sorozatot, és majd meg tetszik látni, miről beszélünk. Nagybetűs szörnyeteg ez a maffiafőnök, aki elhalványítja maga mellett bármelyik Jokert.

Az utolsó jelenet természetesen egy gyönyörű átkötés a Batman Part II-re, amely ugyancsak Matt Reeves rendezésében jön 2026 őszén, és ha van igazság a Földön, akkor a Batman Crime Saga folytatásából nem hagyják ki Lauren LeFrancot sem. Aki egy igazi aranytollú író, és ha olyan színészek állnak a rendelkezésére, mint ebben a sorozatban, akkor láthatóan ő az a fajta alkotó, aki a csillagokat is lehozza nekünk.

Lehetne sorolni a jelzőket a Pingvinre, de időpocsékolás lenne. Mert az HBO új drámasorozatát látni kell, egy újabb emlékeztetőről van szó arról, hogy ez a csatorna még mindig képes nagyot villantani. Ugyanez igaz Colin Farrellre és Cristin Miliotira, akik készíthetik a szekrényükön a helyet a díjaknak az alakításukért. Jöjjön a második évad a Pingvinből, egyszerűen jönnie kell, mert egy modern klasszikust kaptunk általa, egy olyan DC-sorozatot, amely önmagában élvezhető, mindenkinek szól, és a gengszterszériák csimborasszója. Újabb mérföldkő a The Sopranos után, bármit is mond Colin Farrell.

9,5/10

A Pingvin mind a nyolc része szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Maxon.