Peter Jackson víziója, ahogy az új-zélandi rendező hozzányúlt J. R. R. Tolkien regényeihez, a mai napig mérvadó a későbbi adaptációk készítőinek is. Jól látszott Peter Jackson hatása az Amazon Prime-on sugárzott, harmadik évadára készülő A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűin, és most, a hazánkban december 5-én vászonra kerülő A Gyűrűk Ura - A rohírok háborúja is tíz körömmel kapaszkodik mindkét klasszikus, Középföldére kalauzoló trilógiába.

Pedig azt lehetett gondolni, hogy annak köszönhetően, hogy a japán animék elismert szakembere, a többek között a Star Wars: Víziók egyik nagyon emlékezetes epizódját, a Kilencedik Jedit jegyző, de a Blade Runner: Black Lotus című sci-fi-sorozatot is rendező Kendzsi Kamijama majd nagy lendülettel szakad el az általunk ismert, európai gyökerekkel rendelkező fantasytől, és hoz valami egészen formabontót. Nem így történt, de nem is biztos, hogy baj

A Gyűrűk Ura – A rohírok háborúja nagyon is a nyugati nézők szája ízének megfelelően készült, a történet közel 200 évvel azelőtt játszódik, hogy az Egy Gyűrű Zsákos Bilbónál kötött volna ki, és Rohan nemzetségének a múltjába enged egy kis betekintést. Amolyan „trónok harcás”, Shakespeare-ből merítkező, királydrámás stílusban, a népet vezető Pörölykezű Helm aranysisakos feje fölött ugyanis kezdenek összecsapni a hullámok, köszönhetően annak, hogy ő a lányát, Hérát legszívesebben egy daliás gondori herceghez adná... ugyanakkor házasítási-trónfoglalói szándékkal befutnak a dúnföldei barbárok is, élükön Frecával és nem kevésbé barátságtalan fiával, Wulffal.

A cselekményen eléggé látszik, hogy a korábbi Tolkien-adaptációkon közreműködő Phillippa Boyens és az írógárda az 1973-ban elhunyt fantasyszerző rövid, ki nem fejtett lábjegyzeteiből dolgoztak. Ennek köszönhető, hogy a tűzrőlpattant amazon, Héra karakterét egészen szabadon alkothatták meg A rohírok háborúja készítői, ámbár ahhoz képest, hogy mennyire nem kötötte meg semmi a kezüket, egészen egysíkú lett a női főszereplő, akinek a szemein keresztül láthatjuk, ahogy Rohan a vesztébe rohan.

Az új Gyűrűk Ura-filmben minden egyes karakterhalál megráz, ezek a fordulatok úgy lettek megkomponálva, hogy váratlanul érjenek, és hatásosak, Peter Jacksonhoz mérhetően, pátoszosan szépek és ízlésesek legyenek. Mégis a már ebben a cikkben is túl sokszor emlegetett filmrendező az, aki vitathatatlan érdemei ellenére picit rányomja a bélyegét a végeredményre. Technikai oldalról túl sok olyan elem került ebbe az animébe, amely a szemtelen nosztalgiát célozza.

Kezdve például a zenékkel, szinte az összes betétdal és aláfestő dallam az eredeti A Gyűrűk Ura-trilógiából lett átemelve. A gyönyörű, festményekre emlékeztető háttérképekkel és az eposzi méreteket öltő csatajelenetekkel az első 10–20 percben még működik is ez a húzás. Később azonban fáradttá, elcsépeltté válik. A használt betűtípusok, a főcím, mind a régi filmeket igyekeznek felidézni bennünk, és még odáig is elmennek az írók, hogy a hatalom gyűrűire, a jól ismert varázslókra kacsintgassanak ki. Aláírom, utóbbi esetben az egyik „cameo” meghatóra sikeredett, de erről nem árulok el többet, tessék megnézni a filmet.

Merthogy érdemes, egészen különleges összhatást nyújt, ahogy a középkori európai fantasyk látványvilágát idéző hátterek előtt harcolnak, lovagolnak, beszélgetnek az animésen megrajzolt karakterek. Néha Héra túlzásba vitt bociszemei azért ki tudják zökkenteni az embert, de

Talán nem volt indokolt, hogy épp a Helm-szurdok eredetsztoriját bontsák ki ilyen hosszan, több mint 120 perces játékidőben, de a főszereplő Héra és nagy nemezise, Wulf minden elcsépeltsége ellenére képes ez a sztori potenciált felmutatni itt-ott. Főképp annak köszönhetően, hogy amikor Pörölykezű Helm odacsap, nem sokan maradnak talpon, vagy úgy egyáltalán életben. A rohani király lopja a show-t Héra karakterétől, az a sztoriszál, amikor lidércnek gondolják a dúnföldei hódítók, és már-már pszichológiai horrorba hajlik, ahogy rettegnek tőle, önmagában megéri az ebbe az animációs feldolgozásba belefektetett zöldhasút.

Az biztos, hogy A Hatalom Gyűrűihez képest élvezetesebb és szórakoztatóbb feldolgozást kaptunk ezúttal, pont emiatt nehéz lenyelni egy kicsit, hogy A rohírok háborújából várhatóan rétegfilm és kevesek által felfedezett gyöngyszem lesz, mert a formátuma, a rajzolt jellege megbélyegzi. Kellenek viszont az efféle próbálkozások ahhoz, hogy az emberek végre elfelejtsék, hogy az animációs filmek kisgyerekeknek szólnak, minden gyenge pillanata ellenére Kendzsi Kamijama és csapata egészen jó érzékkel nyúlt hozzá Középföldéhez.

Több ilyen projekt kellene, és kevesebb az érkező, The Hunt for Gollumhoz hasonló, lehúzásszagú folytatásokból, és akkor ki lehetne jelenteni, hogy A Gyűrűk Urában még van kraft. Mert amúgy van, csak nagyon kevesek tudnak belőle bármi értelmeset kihozni. Még úgy se sikerül nekik, hogy a rendelkezésre álló alapanyag, Tolkiennak köszönhetően megismételhetetlen és korszakalkotó. A Gyűrűk Urához olyan filmes alkotók kellenek, akikbe hasonlóképp szorult tehetség és egyedi vízió. A rohírok háborújának nem is sok hiányzott ahhoz, hogy körbe lehessen tapsolni.

7/10

A Gyűrűk Ura – A rohírok háborúja szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a hazai mozikban.