A Jurico, egy külön világ egy olyan római tanár szívmelengető történetét meséli el, aki  egy apró olasz falu iskolájának megmentéséért folytatott küzdelemben úgy érzi, újra él.

A kis, elszigetelt városokról szóló filmek általában szórakoztatóak, ez alól a bájos, új olasz film, Riccardo Milani Jurico, egy külön világ című filmje sem kivétel, amelyet a 22. Olasz Filmhéten mutattak be, jelenleg pedig a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban játsszák, a Budapesti Olasz Kultúrintézet együttműködésével, az Itáliai Utazás programsorozat keretein belül.

Youtuberek akarnak lenni

A történet Michele-ről (Antonio Albanese), egy római általános iskolai tanárról szól, aki kiégéssel küzd, és ideiglenesen átkéri magát a déli, Abruzzo régió hegyvidéki városába. A falucska nem kicsi, hanem még kisebb, az alig több mint 350 lakosával. Ám probléma, hogy a fiatalok nem akarnak ezen az elszigetelt helyen maradni. Az általános iskolában például csak egy tanterem van, ahová csupán egy maroknyi, különböző korú (7 és 10 évesek) gyerek jár. 

A kormány be akarja zárni az iskolát, mert úgy gondolja, hogy nem éri meg ilyen kis léptékben üzemeltetni, a helyiek szerint a döntés felér egy halálos ítélettel, hiszen az intézményre gyökerük utolsó bástyájaként tekintenek. De az igazgatónő, Agnese (Virginia Raffaele) harc nélkül nem adja meg magát, ezért is szorgalmazza, hogy új tanárt rendeljenek az iskolába – annak ellenére, hogy a helyiek eleinte nem sok reményt fűznek Michele-hez, mert a kirendelt tanárok többsége legtöbbször egy hónapig sem bírja ki.

És vele lehet kooperálni. Különböző trükköket vetnek be a cél érdekében, hogy megmentsék az iskolát. Például elutaznak a közelben lévő településre, ahol olyan menekült családokat próbálnak meggyőzni arról, hogy Jurikóba költözzenek, ahol a kisgyermek 7 és 10 éves forma. Részben ezzel a módszerrel akarják feltornászni az osztálylétszámot. Érdekes, hogy a falu értelmiségének színe-java cinkostárs.

Michele-t elbűvöli a természet szépsége, pedig finoman fogalmazva sincs tapasztalata arról, hogyan kell megküzdeni az extrém téllel. Erre világít rá az a jelenet, amikor egy bőrcipőben bukkan fel a méteres hóban. És még azt sem tudja, hogyan fűtsön be fával a kályhában. 

Az új tanítványai azonban sokkal édesebb csapat, mint az elkényeztetett római gyerekek csoportja. Az egyik diák még arra is megkéri az apját, hogy segítsen kicserélni Michele autóján a gumikat. Hogy mennyire XXI. századi sztoriról van szó, az a jelenet is bizonyítja, amikor megkérdezi a tanítványait, mik szeretnének lenni, amikor felnőnek, egybehangzóan ezt válaszolják: „youtuberek”.

Elkötelezett tanárok

A filmben sok igazán vicces pillanat van, például amikor Agnese a kötelező szexuális felvilágosító órát tartja, előadásában felolvas egy könyvből, amelyben mindenféle nemi identitást említ. Az óra végén az egyik gyerek megkérdezi. „De csak te és te tudsz babát csinálni, nem?” – mutat az igazgatónőre és a mellette álló Michele-re.

Az egész film és történet a valamikori falusi létben gyökerezik, amely egy ma már nehezen rekonstruálható valóság. Még úgy is, ha vannak fiatalok, akik részben szenvedélyből, részben merészen, de vállalják, hogy továbbviszik a hagyományt. Ezeken a helyeken ugyanis abszolút jelen van az iparosodás és a paraszti lét közötti konfliktus, két olyan világról beszélünk, amelyek szinte teljesen elszakadtak egymástól.

Milani, a film rendezője a civilizáció bástyájaként tekint az oktatási intézményekre. A mű az olasz tanárok elkötelezettségére is rámutat, akik napi akár száz kilométert is megtesznek, hogy eljuthassanak az iskolába. S akik most tanárként ezt teszik, nagy valószínűséggel annak idején diákként hasonló körülmények között jutottak el az iskolába. Vagyis az egész életük utazás oda-vissza. 

Riccardo Milani filmje érzékenyen és könnyeden foglalkozik a kis falvak elnéptelenedésének időszerű témájával és a helyi intézmények, például iskolák bezárásával. És nem utolsósorban ez a történet 2024-ben olyannyira megnyerte a közönséget, hogy legnagyobb kasszasiker lett Olaszországban. Mi is jó szívvel ajánljuk.

7/10