Ilyen naiv riportert még sohasem láttunk a képernyőn
Az élet értelmét igyekszik megfejteni a BBC új áldokumentumfilmje, a Cunk on Life, amely a 2022-es Cunk on Earth című sorozat folytatása. A Netflixen is elérhető mockumentary jelenetei hatalmasat mentek a közösségi médiában, kismillió mém született a főszereplő, a Diane Morgan színésznő által megformált Philomena Cunk beszólásairól és agymenéseiről, szarkasztikus, igazi brit humoráról.
A BBC Two áldokumentumfilmje, a Philomena Cunk szerint a világ (Cunk on Earth) 2023 elején debütált a Netflixen. A produkció most folytatást kapott, de nem egy újabb ötrészes évad, hanem egy 70 perces film formájában. A Netflix egyik legagyzsibbasztóbb, mégis leghumorosabb műsorának új felvonása a jól bevált formátummal operál, és majdnem annyira jól működik, mint az első évad. De csak majdnem.
Philomena Cunk ebben az adásban végigvezeti a nézőt az élet nagy kérdésein, amelyeken évszázadok, sőt talán évezredek óta töprengünk. Amióta ember az ember, ezeket a témákat a művészet, a vallás, a filozófia és a természettudomány segítségével próbáltuk értelmezési keretbe helyezni, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Cunk is ezek segítségével elemez: terítéken van Michelangelo, Isten és persze Charles Darwin is.
Kár, hogy nem sorozat
A koncepció elcsépelt lehetne, de nem az: a faarcú riporter szokás szerint szakértőkkel igyekszik kibogozni a szálakat, miközben a humor eszközét hívja segítségül. Korábban már működött, és most is egész jó a végeredmény, egyetlen apró dolgot leszámítva. A filmes formátum miatt kevesebb idő jut kifejteni egy-egy témát.
A Cunk on Earth még nagyobbat ütne, ha ezt a produkciót is sorozatként alkották volna meg.
Az alig több mint egy órába sűrített témaözön kicsit több a kelleténél: szétszórt és összevissza hatást kelt a narráció. Kicsit olyan érzésünk támadhat, mintha különálló dokumentumfilmek riportjeleneteit illesztenénk egymás mögé, de nem lenne egy központi irányvonal, aminek a mentén haladna a film.
A fiktív riporternő ismét szemérmetlenül szegezi neki a (sokszor) legostobább kérdéseket a valós interjúalanyoknak, akik bár tudják, hogy egy komédiában szerepelnek, a hozzájuk intézett kérdéseket állítólag nem kapják meg a forgatás előtt, így a reakciójuk nagyon is igazi.
Némelyikük teljesen zavarodott, esetleg ingerült, és látszik, hogy azt sem tudja, mi történik vele, míg mások olyan természetességgel veszik fel a ritmust Cunkkal, és adnak teret a hülyeségének, hogy az alakítást egy profi színész is megirigyelné. A Cambridge-i Egyetem vallásfilozófia-professzora, Douglas Hedley és a King’s College sebészprofesszora, Prokar Dasgupta egyre fokozódó értetlenkedésénél aligha láthatunk mulatságosabb jeleneteket.
Szerencsére a nézők tudják, hogy egyetlen mondatot sem kell véresen komolyan venni azok közül, amelyek elhagyják Philomena Cunk száját, mindenesetre tipikusan olyan filmről van szó, amelyre ha véletlenül kapcsolnánk oda a tévében, minden bizonnyal azt hinnénk, valami tévedésről van szó, és egy vágatlan verziót látunk.
Ha valós személy lenne, Philomena Cunk egészen biztosan a cancel culture áldozata lenne,
hiszen túlságosan naiv, emiatt pedig annyi képtelenséget hord össze, hogy azok sokszor negatív kicsengésű kommentárokként csapódnak le. Egy mockumentary főhőseként azonban inkább rajongunk érte, semmint ostoba és félreinformált újságíróként tekintünk rá.
A ténymegállapítások sok (valóban érdekes és értékes) információval szolgálnak, ám inkább a vicces szófordulatok és a visszatérő motívum, vagyis a belga technohimnusz, a Pump Up the Jam ismételt bejátszása viszik a prímet. A poénok egyébként angolul, eredeti formájukban nyernek igazán értelmet, bár a magyar szöveg és felirat is igyekszik lépést tartani Cunk zsenialitásával.