Új „tanárfilm” érkezett a hazai mozikba 2025. január 23-án, amely görbe tükröt állít a motiválatlan tanároknak és az egyre romló oktatásnak. Az Éretlenségi című francia–olasz vígjáték a Pannónia Entertainment forgalmazásában, magyar szinkronnal jelent meg.

A francia gyártású ifjúsági vígjátékok kétségkívül az egyik legszórakoztatóbb filmtípusok: erőteljesen karakterközpontú alkotások, amelyek egyszerre mutatják be a kamaszkor szépségeit és nehézségeit, az élet könnyedségét és összetettségét, ráadásul legtöbbször univerzális kicsengésűek, vagyis fiatalok milliói kapcsolódhatnak a történetekhez.

A kategóriába tökéletesen illeszkedik Émilie Noblet Éretlenségije (Bis Repetita), amely – ahogy azt a cím is sugallja – erőteljesen utal az 1980-as Éretlenek című, klasszikussá vált alkotásra. A vígjátéki eszközökkel operáló film egy napjainkat meghatározó problémára hívja fel a figyelmet. Az oktatás minőségének, a kevésbé elhivatott pedagógusoknak állít görbe tükröt.

Nem éppen a legjobb tanárnő

A film főszereplője, Delphine (Louise Bourgoin) egy kiábrándult latintanárnő, aki lepaktál egy maréknyi diákkal: ha a fiatalok békén hagyják, 20-ból 19 pontot ad nekik egy iskolai teszten. A terv azonban visszafelé sül el,

amikor kiváló, de nem valós eredményeivel az osztálya kijut a nápolyi latin-világbajnokságra.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy az igazgatónő túlbuzgó unokaöccsét választják ki kísérőnek. Hogy ne hagyja veszni a lehetőséget, és mindenekelőtt megmentse kényelmes pozícióját, Delphine csak egyetlen megoldást lát: csal.

Kapunk egy külsőre vonzó, belsőre némileg taszító tanárnőt, aki vegyes érzelmeket vált ki belőlünk; egy szerencsétlen, mégis jólelkű tanársegédet, aki néha irritáló, máskor pedig imádni való; egy hasonlóan szerencsétlen, belül mégis forrongó srácot; egy igazi fenegyereket; egy csendes, de kemény lányt; és egy flegmának tűnő, mégis nyíltszívű tanulót. És persze kapunk ellenfeleket is: idegen diákokat és egy öntelt, lekezelő professzort.

Ami az eredetiséget illeti, nos, a film nem sok újat mutat, mégis hozza a kötelezőt. Nincsenek benne hatalmas fordulatok, a karakterek, a jelenetek és a szituációk is ismerősek, mégis végigüljük, mert kötődünk a történethez, és drukkolunk a hősöknek, még akkor is, ha nem mindig szimpatikusak – a tinifilmeknél ez így működik.

Beülünk, mert tudjuk, hogy megkapjuk a hőn áhított karakterfejlődést, amely annyi filmből hiányzik.

Nápoly és nemiség

Az Éretlenségi nem szűkölködik a perverz poénokban, minden ötödik percben egy gigantikus fallosz nyomul a szemünkbe, ami már a karaktereket is zavarja; persze, mi mást várnánk egy ifjúsági vígjátéktól, amelyben központi szerepet kap a testiség. (Mondjuk, jelen esetben pont nem a diákok esetében...)

Az iskolai versenyszcenárió meg persze Nápoly festői oldala a sok műkinccsel – Lucie Baudinaud operatőr merész, mély színekkel dolgozott mind a díszlet, mind a jelmezek és a fényezés terén – könnyen a Harry Pottert juttathatja eszünkbe, kivéve persze a varázslatos, misztikus atmoszférát. Az intézmények közötti rivalizálás, a cselszövések és a tanárok közötti románc azonban ennek a filmnek is elmaradhatatlan elemei.

A szereplők egyszerűek, mégis humorosak, és a kémia is meglepően jól működik közöttük még annak ellenére is, hogy az alig másfél órás film túl rövid ahhoz, hogy igazán belelássunk a hősök lelkébe. Nem vártunk világmegváltó filmet, és nem is kaptunk azt: ha azonban egy könnyed hangvételű családi vígjátékra vágyunk, irány a mozi és az Éretlenségi! 

7/10