A Marvel sorban szállítja mostanában a mozivászonra a nagy csalódásokat. A Thor: Szerelem és mennydörgés 2022-ben a két-három tényleg vicces poénjától és a visító kecskéktől eltekintve teljesen meggyalázta a képregényes alapanyagot. Olyannyira, hogy a rendező Taika Waititi emiatt a film miatt bukta el a Disney által rábízott Star Wars-filmjét. De a Fekete Párduc új felvonása is képtelen volt hasonló popkulturális hullámokat verni, mint az első rész, ami anno simán átlépte az 1 milliárd dolláros bevételt a pénztáraknál. A 2023 elején bemutatott A Hangya és a Darázs: Kvantumánia egy 120 perces szekunder szégyenérzetként hatott, míg a Marvelek annyi mindenbe kapaszkodott egyszerre (WandaVízió, Ms. Marvel, Marvel Kapitány), hogy végül a sok szék között a pad alá esett, még csak koherensnek nevezető történetet se tudtak írni neki a készítők.

A Multiverzum Sagának voltak azért felvillanásai, az azóta a DC-t vezető, James Gunn által rendezett A galaxis őrzői 3. például ezek közé tartozott, de a Deadpool & Rozsomák is hozta azt a fárasztó humorba ágyazott vérengzést, amit a Deadpool-filmsorozattól megszokhattunk és el is vártunk. Ugyanakkor nem csoda, hogy a korábban minden második rajongói rendezvényen felbukkanó, sokat nyilatkozó, lelkendező Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke egy ideje bujkál már. A Multiverzum Saga pedig többször is majdnem összeomlott, legfőképp éppen amiatt, mert az eredeti főgonosznak szánt Kang, a hódítót alakító Jonathan Majorst a zaklatási botránya miatt ki kellett rúgni.

Az MCU már olyan szinten irányvesztettnek, és a Bosszúállók: Végjáték óta feleslegesnek hatott, hogy ilyen-olyan rajongói fórumokon már felmerült az a sokszor ismételt, szinte klisés frázis, hogy régen minden jobb volt. Az egyszerűbb történetekre építkező Marvel Filmes Univerzumot visszasírók száma csak nőtt, és ha ránézünk az olyan, máig alulértékelt gyöngyszemekre, mint az első Amerika Kapitány, a Vasember 3., és a Doctor Strange, érthetővé válnak ezek a hangok.

Pont ezért meglepő egy kicsit, hogy végre kapott a közönség egy szög egyszerű, az oldschool Marvel-kalandokra hajazó, az Amerika Kapitány: A tél katonája nyomdokain lépkedő kémfilmet, egészen pontosan a mozikban február 13-a óta látható Amerika Kapitány: Szép új világot. A kritikusok mégis ezerrel fanyalognak, a franchise legrosszabb darabjának bélyegzik azt, és még a hurráoptimista fanok között is csupán elvétve találhatunk pár óvatos ellenvéleményt. Holott Sam Wilson első önálló filmje nem bűngyenge vagy megbocsáthatatlan, csak bántóan közepes.

Az Amerika Kapitány 4. története A Sólyom és a Tél Katonája eseményei után veszi fel a fonalat, Sam Wilson (Anthony Mackie) még mindig őrlődik a pajzs és a Steve Rogers által ráruházott felelősség súlya alatt, ugyanakkor kész arra, hogy tegyen az országáért. Amikor tehát az Egyesült Államok elnöke, az immár Harrison Ford által játszott Thaddeus „Mennydörgő” Ross előáll egy földönkívüli anyaggal, amit egy, az Örökkévalókban látott hatalmas űrlényből nyernek ki, és később megkéri a Bosszúállók újraalakítására, Sam nem áll ellen.

Nyilván a cselekmény vesz néhány fordulatot, nem rögtön a happy enddel kezdünk, a film főszereplője magával rángatja az elnökhöz az öreg szuperkatonát, a Carl Lumbly-féle, ezúttal is nagyon szerethető Isaiah Bradley-t, aki egyik pillanatról a másikra, mintha egy gombot nyomtak volna meg a fejében, lövöldözni kezd Rossra. A feladat adott, kideríteni, hogy ki áll az összeesküvés hátterében, megmenteni a bitófától „az első Amerika Kapitányt”, és egyszersmind féket rakni Thaddeus Rossra, akinek a dühkezelési problémái könnyen világháborúhoz vezethetnek.

A Marvel új filmje egészen hányattatott sorsú alkotás, az Amerika Kapitány 4-nek már a címe is nagy vihart kavart, ami „New World Order”, azaz Új Világrend lett volna eredetileg, ám a stúdiónál tartottak tőle, hogy az emberek azt gondolhatják miatta, hogy a mai aktuálpolitikára, Trump (akkor még csak lehetséges) visszatérésére céloznak benne. Emiatt kapta az optimistább Szép új világ címet a film, ugyanakkor ez a valamilyen szintű gyávaság megmaradt ennél a projektnél. Kezdve azzal, hogy a tényleges főgonosz kinézetét úgy újraszabták, hogy a karaktert játszó Tim Blake Nelsonnak minden jelenetét újra kellett forgatnia.

Emellett az írók folyamatosan jöttek-mentek, ennek köszönhető, hogy a stáblistán öt forgatókönyvíró neve is szerepel, ugyanígy cserélődtek a szkriptben a konfliktusok, a Serpent Societyt lényegében kitörölték, Giancarlo Esposito gonosz, amúgy végtelenül unalmas és generikus katonaemberét az utolsó pillanatokban rakták bele a filmbe, és a Disney eközben folyamatosan rettegett és rettegett, a tesztvetítésekről jöttek a rossz eredmények, amelyek további kemény újraforgatásokhoz vezettek...

Ehhez képest az Amerika Kapitány 4. egy végtelenül szimplisztikus, de a maga nemében, a Marvel korai fázisait visszasíró embereknek nosztalgikus, nem élvezetes, inkább csak elviselhető thriller lett.

A nagy többségnek azt ajánljuk, inkább várják meg a Disney+-on, mert tulajdonképpen A Sólyom és a Tél Katonája rövidített, második évadáról van itt szó, amelyben annyira nem bíztak meg a fejesek, hogy kierőszakolták, hogy a végeredmény kapcsolódjon a 2008-as A hihetetlen Hulkhoz is, amelyben még Edward Norton játszotta a mérges zöld szörnyeteget, az elhunyt William Hurt pedig Thaddeus Rosst. Habnak a tortára még valahogy visszarángatták a Bettyként látott Liv Tylert is. De hogy minek? Azt senki se tudja, én se láttam személy szerint értelmét.

Anthony Mackie ebben a filmben ahhoz képest, hogy anno a netflixes Altered Carbont ő egy személyben állította a földbe a borzalmas alakításával, itt teljesen korrekt. Nem a színész hibája ezúttal, hogy semmi érzelmi kapcsolódásunk nincs a karakterhez, hanem a készítőké. Amikor drámaibb, emberközelibb párbeszédek zajlanak, akkor nemcsak Mackie, de nyilván az elnököt kisujjából lehozó Harrison Ford, az úgyszintén veterán Carl Lumbly, valamint az új Amerika Kapitány szárnysegédje, a Joaquin Torresként visszatérő Danny Ramirez is hozzák a kötelezőt. Giancarlo Espositóról és az ex-Fekete Özvegy Shira Haasról meg inkább ne is beszéljünk.

A cselekmény olyan, mint egy mellékküldetés egy videójátékban, de legalább különállóan is többé-kevésbé élvezhető, a paranoid hangulatot tekintve is néha fején találja a szöget, és bár a Vezér olyan, mintha Brainiac eltitkolt ikertestvére lenne, néhány béna megmozdulástól eltekintve ő is hozza egy átlag Marvel-főgenya szintjét.

Ha már ennyire földhözragadt lett az Amerika Kapitány 4., Anthony Mackie gyengébb, a high-tech cuccaira amúgy ötletesen építő Kapiját legalább ezzel szerethetőbbé tehették volna.

Az az öt perc, amikor a Vörös Hulk rombol, PS2-es grafika ide vagy oda, a maga groteszk módján szórakoztat. A szörnyeteg tényleg hasonlít a kigyúrt, vörös, bepöccent Harrison Fordra, és még ha a lezárás ostoba is, és nélkülöz mindenféle katarzist, valamint az alkotók 120 perc után képtelenek arra az egyszerű "bravúrra", hogy bárkit meggyőzzenek arról, hogy Sam Wilson most már az új Amerika Kapitány, legalább vicces, hogy gyerekkorunk Han Solóját/Indiana Jonesát 82 évesen ilyen formában láthatjuk még.

Nyilván, ha kémfilmként tekintünk rá, az Amerika Kapitány 4. bár erőlködik, a kanyarban sincsen a Mission: Impossible-höz vagy a Top Gunhoz képest. Szuperhősös filmként sem lesz hivatkozási alap, az Amerika Kapitány-filmek közül a leggyengébb, mégis a Marvel olyan mélyre süllyedt mostanra, hogy az újhullámos filmek között hajszál híján megüti az oké szintet. Nem kiemelkedő, szórakoztatni is pillanatokra képes, és talán két hét múlva nem emlékszik majd rá senki, de popcorn-kóla mellé, háttérzajnak rendben van.

És a legnagyobb poén? Hiába próbál az Amerika Kapitány: Szép új világ minden áron távolmaradni a politikától, könnyen értelmezhető Donald Trump kritizálásaként, annyi az áthallás Thaddeus Ross és közte. Azért reméljük, tomboló Hulk nem lesz a valódi elnökből, de az inkompetenciáját illetően bőven játszhatta volna Ford helyett ő is ezt a Marvel-gonoszt.

5,5/10

Az Amerika Kapitány: Szép új világ jelenleg is látható a hazai mozikban.