Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Cikkek
- tévéfilm
- sas tamás
- bergendy péter
- török ferenc
- fonyó gergely
- pajer róbert
- bagó bertalan
- mészáros márta
- mátyássy áron
- zsigmond dezső
Gyorsítva forgatják a pécsi Da Vinci-kódot
További Cikkek cikkek
Miután a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) idén nem adott pénzt új játékfilmekre, csak a korábban megígért támogatásokat erősítette meg, most több játékfilmes rendező is inkább tévéfilmre pályázott. Itt két évre elosztva, több hónapos halogatás után összesen 861 millió forintot ítéltek vagy harminc tévéfilmnek.
Készül a pécsi da Vinci-kód
„A pécsi két héten túl vagyunk, a pécsi színházban az igazgató sajnos nem engedte, hogy forgassunk, így most, a 13. naptól a kecskeméti színházban dolgozunk – mondta a Géniusz című sorozat producere, a Társulat műsort is jegyző Rosta Mária. – Nagyon segítőkész egyébként a pécsi város, sok szállodai szobát vettünk ki, sok pénzt hagytunk Pécsen, és a színházban is szívesen hagytunk volna, pláne, hogy holtideje van.”
A történet egyébként a szándékai szerint egy Pécset népszerűsítő Da Vinci-kód lenne. Egy okkultista professzor öngyilkossága után levelet hagy hátra, ami a város emblematikus épületein, a levéltár porosodó kéziratain, még az 1780-as keltezésű alapítólevélen keresztül is egy intellektuális kirakójáték megoldásáig juttat el.
A háromrészes harcos, misztikus, szerelmes krimit a Tűzvonalban sorozat rendezője, Soós Péter és forgatókönyvírója, Fonyódi Tibor jegyzi. A színészek közül Stohl András és László Zsolt a közös halmaza még a két produkciónak. Alföldi Róbert kultúrtörténész-professzort, Erdélyi Tímea szélhámost, Feke Pál és Tenki Réka színházi színészt alakít. Feke Pált István, a királyként ismerhettük meg a Társulatból, Tenki Réka a vásznon eddig a Nyomozóban játszott egy percet, de az idei POSZT-on megkapta a legjobb harminc év alatti színházi színésznő díját.
A sorozat a hazai televíziós viszonylatban kiemelkedő kétszázötvenmillió forintból készül, ebből száznegyvenmillió az állami támogatás (hetven az MMK-tól, hetven az MTV-től). Azért így is spórolnak: a munkaidőn. Nagyon feszes tempót diktálnak. A három ötvenperces részt harminckét nap alatt forgatják, és augusztus 17-én fejezik be Pécsen.
Kovács Patríciát lökték vízbe
A Sas Tamás rendezte Szélcsendet most vágják, és mivel a TV2 támogatja, ott vetítik majd először. Sas azt szeretné, hogy moziban is menjen a balatoni történet, amiben két lány az apjuk leendő fiatal feleségével indul vitorlázni. A csajos kamaradrámát a Balaton közepén forgatták májusban Kovács Patríciával, Kováts Adéllal és Pálmai Annával. „Mi még az MMK-pályázat eredményhirdetése előtt elkezdtünk forgatni – mondta Sas (majd húszmilliót ítéltek meg a produkciónak és a TV2 is ugyanennyivel támogatja) –, különben kifutottunk volna minden olyan időből, amit a színészekkel meg tudtunk beszélni. A teljes költségvetés hatvanmillió forint volt, és folyamatosan anyagi gondokkal küszködtünk.”
A Presszó és a 9 és 1/2 randi rendezője ettől függetlenül elégedett volt a forgatással: „A tizenöt napból tizenhármon tökéletes volt az időjárás, a másik két napon meg benti jeleneteket forgattunk. Baleset sem történt, a filmben Patríciát lökték csak a vízbe.”
Ügynöksztorit forgat a Terézanyu rendezője
Meglepő műfajváltással tér vissza a Terézanyu rendezője, Bergendy Péter, egy rendszerváltás előtt játszódó ügynökthrillert készít A vizsga címmel. „Coppola Magánbeszélgetéséhez tudnám hasonlítani - mondta a producer, Bodzsár István. - Egy mester-tanítvány viszonyt mutatja be 58-ban. Az idősebb ügynök vizsgáztatja a fiatalabbat, hogy hű maradt-e.” A főszereplőjelölt Kulka János olvasgatja épp a forgatókönyvet, amit Köbli Norbert írt, a 9 és 1/2 randi és a Made in Hungária társszerzője.
„Ez a könyv Bergendynek való – indokolta a producer a rendezőválasztást. – Szereti ezeket a lélekbe belemászó dolgokat. Van pár akció és üldözés is a filmben, és neki van feszültségteremtő képessége, ami a hubertosos reklámjaiban is látszott.” A forgatás csak jövő februárban kezdődik, és százhuszonötmillió forint lesz a költség, amiből negyvenet áll az MMK, negyvenmilliót az MTV ad.
Feszkós krimi az olajszőkítésről
Most forgatják a Hajónapló 89-10 fantázianevű tizenkét részes sorozatot, amiben tizenkét rendezőt pipáltak ki a támogatással. Eddig Jánossy Natália, Miklauzic Bence és az idei szemlefődíjas, az első filmes Mátyássy Áron fejezte be a maga epizódját. A sorozatot összesen nyolcvannégymillióval támogatja az MMK, a teljes költségvetése kétszázhuszonötmillió forint, és október végétől vetíti az MTV. Többek között még Török Ferenc, Hajdu Szabolcs és Bollók Csaba mutatja be a rendszerváltás egy-egy oldalát. "Nem filmre forgatjuk, hiszen tévéfilm. Ezen tudunk spórolni" - mondta Bodzsár István, aki ennek a projektnek is a producere.
„Török Feri például egy Spíró-novellát csinál, mert nagyon egymásba szerettek a Koccanás forgatásán– folytatta. - Csomós Mari a főszereplő, aki elmegy leadni a régi matávos készülékét a postára, mert eljött a mobilkorszak. Fonyó Gergely és Tasnádi István az olajszőkítésről készít egy feszkós krimitörténetet. Vannak a kisfilmek között a földtől elemelkedettebbek, meg roppant szórakoztatóak és populárisak is."
Megint vasutasvígjáték: Csuja kutyát darál
A Duna tévének is készül sorozat, a tavaly debütált Állomást folytatják. Hogy miért? „Nagy siker nem volt, csak siker, de idő kell, hogy bejáratódjon egy új sorozat, és ha most megismétlik az elsőt, akkor a második jobban fog futni” – mondta Pajer Róbert, aki hatot rendez a második széria tizennégy epizódjából, és erre a szériára százhúszmillió forint állami támogatást kaptak.
„Ez egy picit ironikus, vígjátékszerű sorozat félórás epizódokkal, egy isten háta mögötti vasútállomáson játszódik, bizonyos Tuslagon. Itt élnek a mi vasutasaink – mondta két jelenet felvétele között a rendező. – Ma azt vettük fel, amikor Csuja Imre tölti a kolbászt, és beledarál véletlenül egy kutyát, és azt, amikor egy kínai alsónadrágokat árul a váróteremben.” Csuja mellett szerepel az Állomásban Börcsök Enikő, Györgyi Anna, Soltész Bözse, és idén Gáspár Sándor is csatlakozott.
„Tavaly ugyanezen a pályaudvaron forgott, csak akkor nem jártak vonatok, azóta felújították az északi vasúti hidat – érzékeltette a nehézségeket a rendező. – Most cirka félóránként le kell állítani a munkát. Mire felturbózzuk magunkat, személyvonat érkezik. Az utasoknak is furcsa, hogy Budapest–Angyalföld helyet az van kiírva, hogy Tuslag.” Az sem véletlen, hogy nem vidéken forgatnak napidíjjal, szállodai számlákkal. "Minden jelenetet maximum kétszer veszünk fel, de akkor már sokat mondok. Próba után általában az elsőre felvett anyagot elfogadjuk. Most is spórolunk, gyorsan fel kéne vennünk a jelenetet, így el is köszönök" - mondta a rendező.
Bukás felmelegítve
A Dunánál egy másik folytatás is készül, a Cserhalmival forgatott Bagó Bertalan-filmet a Vadászat angolokra című kosztümös drámát veszik újra elő, ami 5516 nézővel bukott meg a mozikban, míg külföldön díjat is kapott: Houstonban és Balin.
"A Vadászat angolokra 2006-os magyar forgalmazása miatt ölni tudtam volna - mondta Smith László producer. - Amilyen filmnek nincs kereskedelmi tévés támogatása, az itthon halálra van ítélve. Koncepcionális hiba, hogy míg elszór a magyar állam egy csomó pénzt a gyártásra szigorú ellenőrzés mellett, azt az oldalt, hogy hogy juttatják el a nézőkhöz, semilyen kontroll alatt nem tartják: három-négy kópiával futtatják a filmeket a forgalmazók, mintha baráti szívességet tennének, és mihelyt eléri a vállalt nézőszámot, leveszik a műsorról. Reméljük a televíziós debütálás jobb színtere lesz a filmnek."
Ősszel kezdik a munkát, és a nézők megszerzése mellett azért folytatják a projektet, mert rengeteg plusz anyaguk maradt, ami elég egy háromrészes tévésorozathoz. A filmben szereplő színészeknek gyakorlatilag a negyven százaléka szerepel az új változat végében, az előzményhez pedig új színészeket keresnek, mert az tíz-tizenöt évvel korábban játszódik. Május 31-re a leadási határidő.
Mészáros Márta is forgat
„Az Ármány és szerelem Anno 1952 Bajor Giziről szól, az utolsó éveiről a Nemzeti Színházban, és az ötvenes évekről” – mondta Mészáros Márta, aki idén fejezte be a Kéthly Anna életéről szóló filmjét Eszenyi Enikővel. A főszerepet Kováts Adél játssza, és szerepel még Börcsök Enikő, Máté Gábor és Cserhalmi György.
„Bajor Gizi életének utolsó két éve rendkívül izgalmas volt. 51-ben a férje megölte, és öngyilkosságot követett el azzal az indokkal, hogy Gizi beteg, de valójában arról volt szó, hogy kidobják a Nemzetiből, és kitelepítik, mint a többi színészt.”
Persze Mészáros Mártának is spórolnia kell: „Azt még Tarr Béla se engedheti meg magának, hogy ne spóroljon. Ha megkapjuk a forgatáshoz Bajor Gizi házát, amiből Gobbi Hilda csinált színészmúzeumot, anyagilag nagy megkönnyebbülés lesz, de ez csak ősszel dől el.” A forgatás novemberben vagy jövő januárban kezdődik, a végleges költségvetés még nincs meg, az MMK-támogatást 2010-re kapták, a producer Sándor Pál.
Makk Károly Székesfehérváron
Makk Károly hatvanmillió forint állami támogatásból forgatott májusban tévéfilmet. A Magyar Televízió, és a Neurópa Film Kft. koprodukciójában készülő, Farkasbőrben című kisjátékfilmben a Kossuth-díjas Törőcsik Mari mellett játszik Cserhalmi György, Szabó Győző és Csányi Sándor is. „Gonosz korrupt embert alakítok a gonosz korrupt ügyvédnővel karöltve, akit ugye Törőcsik alakít” – mondta a szerepéről Csányi. A titokzatos történetet már befejezték Székesfehérváron, a rendező még vágja a filmet. Karácsonykor mutatja be az MTV.
Csoda, ha sikerül
Két tévéfilmért is felel producerként Fodor Gergely, aki az HBO-nak készített Született lúzerben is dolgozott. Az egyik arról a szabolcsi férfiról szól, akinek a farvizén Szalacsi internetes sztár lett a 2000-es évek elején. A Bunkerember főhőse atombunkert épített Kocsordon a 80-as évek elején. Róla Zsigmond Dezső már készített egy dokumentumfilmet, és a fikcós verziót is ő rendezi.
Fodor másik filmje a szemlefődíjas Mátyássy Áron Átok című négyrészes családi drámája, amit Balatonfüreden és Budapesten forgatnak augusztus elejétől Bánsági Ildikóval és Gáspár Tiborral. Az Átokra harmincnyolcmilliót, a Bunkeremberre harmincnégymilliót adott az MMK, az MTV ugyanennyit ad.
„A döntési határidő folyamatos kitolásával nagyon nehéz helyzetbe kerültünk – mondta Fodor. – Ha sikerül a két film, az egy kisebbfajta csoda. Színészegyeztetésben például elképesztő bajban vagyunk. A Bunkerember főszerepe Trill Zsoltra lett írva, és ez hatalmas áldozatokra készteti a debreceni színházat és a produkciót is.”
„A másik nehézség maga a finanszírozási rendszer. A forgatással nulla forintból kell elindulni, mert az MMK meg az MTV is utófinanszírozással támogat. Gyakorlatilag varázsolni kell, hogy forgatni tudjunk. Bár reményeim szerint az MTV-vel a szerződést hamarosan meg tudjuk kötni, az MMK mégis előírja, hogy a velük kötendő támogatási szerződéshez a teljes finanszírozási hátteret szerződésekkel biztosítsuk, de mindez banki előfinanszírozással nehéz feladat – tette hozzá a producer, majd levonta a tanulságot: – Az egész rendszer újragondolást igényel.”