Színes világot álmodik Pedro Almodóvar, színes benne minden férfi és nő, a függöny és a táj, Almodóvarról nem is beszélve, aki A megtört ölelésekben sajnos túl színes, rendesen el is veszik benne. Ha nem lenne színes és boldog, akkor nem lenne a fájdalom és szomorúság se olyan szélsőséges a filmjeiben. A spanyol rendező egyre érzelmesebb/érzelgősebb témákat keres, miközben igyekszik a korai műveire jellemző egzotikus világot minél közelebb hozni hozzánk. A Rossz nevelés és a Volver útján halad tovább, hogy szembesítse szereplőit a múltjukkal, mert minden mai rossz a korábbi elfojtásokban és hazugságokban keletkezik.

Nehezen indul be a film, sokáig nem tudni, mire is kell koncentrálnunk, a vak forgatókönyvíró-rendezőre vagy a haldokló apjával foglalkozó Penélope Cruzra, így inkább az utóbbira. Sok arca van a szomorútól a bután át a boldogig, mindegyikhez tud alakulni, Almodóvar pedig rábíz mindent. Cruz szűk szoknyás titkárnő, síró lány, luxusprosti, színésznő, megfáradt, reménytelen, de mindig boldogsággal és szomorúsággal tölti meg a filmet, amire éppen szükség van. Az Oscar-díjas színésznő tényleg kiemelkedik ebből a közepes filmből.

Remek partnere ebben a vak forgatókönyvírót alakító Lluís Homar, aki a film alapsztorijának fő elfojtója: egy autóbalesetben elveszítette a látását és mást is, főleg szerelmét, plusz az addigi rendezői személyiségét, ezért művésznevén él tovább. Mindaddig nyugodtan él, amíg fel nem bukkan egy fiatal srác, hogy sok pénzt fizet, ha vele dolgozhat.

Mintha nem venné komolyan magát a rendező, úgy dobja fel a lehetséges témákat a film elején, és közben is csak az újabb és újabb ötleteknek él. A macsó, vak forgatókönyvíró, a haldokló rákos apa szomorú lánya, a meleg fiú, a szerelmes milliomos, a szükségribanckodás, majd mindent lesöpör, hogy egy váratlanul megjelenő figurával beindítson egy szerelmi háromszöget, ami megmagyarázza az érthetetlen jelent.

Almodóvar egyszerű filmet készített, nem hömpölygő, színes kavalkádot, nem moralizálós drámát. Hozzá képest még talán lassú is, és a viccelődésekhez képest viszonyt rengeteg a dráma: a látszat apa-fiú történet és a szerelem elmesélése fontosabb, mint a felvillantott buziság-téma.

Öt dolog, amit nem szerettem a filmben:
1. A meleg fiút, mert bár néha nagyon hülyén néz ki, de a figurája teljesen viccesre van véve.
2. Nem történik a szerelem, hanem el kell mesélni.
3. 20 percet még vághattak volna a széttartó sztorin.
4. A stúdióhangulatot.
5. A forgatókönyv bénáskodásait.

Öt dolog, amit szerettem benne:
1. Penelopé Cruzt (Istenem, meztelen is, de nem szedem külön pontba, mert erős szakmaiság dolgozik bennem).
2. Hogy Almodóvar megtalálja a komolytalanban a fájdalmat.
3. A színészválasztásait úgy általában.
4. Ezen belül is a Harry Caine-t alakító Lluís Homart.
5. A film a filmben dialógust a két nő között a 15 kiló kokainról.