A rendező második angol nyelvű filmjének főszereplői Ethan Hawke és Pedro Pascal.
Pedro Almodóvar az egyik kezdeményezője a levélnek, amely szerint az európai film lassan Amerika és Kína gyarmatává válik.
Pedro Almodóvar végre sokkal jobb filmet készített, mint hosszú ideje bármikor. Antonio Banderast pedig jogosan díjazták Cannes-ban.
Dolgozott Francis Ford Coppolával, Natalie Portmannel és Carlos Saurával, de ő már örökre az a színésznő marad, aki felfedezte és világhírűvé tette Pedro Almodóvart. Interjú Carmen Maurával.
Lehet ez lesz a Mindent anyámról és a Julieta rendezőjének legutolsó munkája.
Például ráesett. Legalábbis úgy tűnik, aláírt azzal a céggel, amit pár napja még nem győzött ekézni.
A cannes-i zsűri filmrendező elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy egy díjnyertes film nem kerül mozikba. Smith viszont imádja a videómegosztót.
Pedro Almodóvar néhány fájdalmas kudarc után végre visszatért ahhoz, amihez a legjobban ért: a Julieta című, új filmje minden tekintetben másmilyen, mint amire számítani lehetett tőle.
A spanyol rendező visszajáró vendég a francia filmfesztiválon.
Mivel az újságírók úgysem a filmjéről faggatták volna, inkább lemondta az összes interjút.
Tarolt az olasz film az Európai Filmdíjon, de a legvidámabb Almodóvar volt. Helyszíni riport.
2013. szeptember 17., 08:33
A rendezőt az Európai Filmakadémia tünteti ki, mert olyan sokat tett az európai film hírnevéért.
A meleg spanyol rendező kiborult azon, hogy a királyné elutasítja a homoszexuálisok házasságát, miközben az egész világ a férje hűtlenségéről beszél.
Egy kisebb díjat kaphatna, hogy bocsánatot kérhessen vicceiért. Kaurismaki, a Dardenne-ek és Malick a legesélyesebbek. Az Artist a fekete ló.
Almodóvar új filmjében új bőrt fejleszt Banderas. Penélope Cruz helyett Elena Anayával kell beérnünk.
A sztori alapja a 25 kivégzéssel gyanúsított New Jersey-i Frank The Irishman Sheeran önéletrajza.
2009. szeptember 18., 15:07
Luxusprostitól a reménytelen lányig mindent eljátszik, megtölti A megtört öleléseket is.
Cannes-ban művészfilm helyett hógolyóztak, Lars Von Trier a világ legjobb rendezőjének hiszi magát.
Heath Ledger utolsó filmjét is bemutatják a cannes-i fesztiválon, amit ma nyit a Pixar 3D-s lufis meséje.