Index Vakbarát Hírportál

Cannes-ban mutatják be Almodóvar új rövidfilmjét

2023.04.12. 10:14
Pedro Almodóvar spanyol rendező angolul forgatott új rövidfilmjét Ethan Hawke-kal és Pedro Pascallal a főszerepben a 76. cannes-i filmfesztiválon mutatják be – írja az MTI.

A Strange Way of Life című alkotás a hivatalos programba kapott meghívást, a világpremiert követően a közönség találkozhat is a rendezővel és a stábbal. A fesztivál közleménye szerint a félórás western egy állattenyésztő, Silva (Pedro Pascal) és egy seriff (Ethan Hawke) találkozásának története. A két férfi 25 év után találkozik ismét, miután korábban bérgyilkosként dolgoztak együtt.

A Strange Way of Life címe Amalia Rodrigues (énekesnő) híres fadójára utal, amelynek szövege azt sugallja, hogy nincs idegenebb élet, mint az, amelyet a saját vágyainknak hátat fordítva élünk

– idézte a spanyol rendezőt a fesztivál közleménye.

Pedro Almodóvar második alkalommal forgatott angol nyelvű filmet. Az előzőt, az Emberi hang című rövidfilmet Tilda Swintonnal a főszerepben a velencei filmfesztiválon mutatták be 2020-ban. A spanyol alkotó rendszeres vendég Cannes-ban, a Rossz nevelés című drámája 2004-ben a fesztivál nyitófilmje volt, 2017-ben pedig ő volt annak a zsűrinek az elnöke, amely az idei zsűrielnök Ruben Östlund svéd rendező A négyzet című filmjének ítélte az Arany Pálmát.

A 76. cannes-i filmfesztivál május 16-án a Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi film díszbemutatójával nyílik meg. A kosztümös filmdrámát Maiwenn rendezte, a főszerepet Johnny Depp alakítja.

A fesztiválon Martin Scorsese Killers of the Flower Moon című filmjét is bemutatják Leonardo DiCaprio és Robert De Niro főszereplésével, és ott debütál majd az Indiana Jones és a sors tárcsája című film Harrison Ford, Phoebe Waller-Bridge, Antonio Banderas, John Rhys-Davies, Toby Jones, Boyd Holbrook, Ethann Isidore, Mads Mikkelsen szereplésével, James Mangold rendezésében, valamint Wes Anderson szintén sztárszereposztással forgatott Asteroid City című filmje is.