Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVégre van egy rendes ügynökfilmünk
További Kritika cikkek
Az Apacsok sikeresen fut a Radnóti Színházban már 2009 tavasza óta Csányi Sándor, Szervét Tibor és Wéber Kata főszereplésével. A Török Ferenc rendezte darab annyira filmes gondolkodású, hogy nem is lepődtünk meg, hogy tévéfilmet forgatnak belőle. A tévéfilm műfaját nem kell lesajnálni, főleg, hogy Török eddig elég izgalmasan oldotta meg a műfajban rejlő problémákat A csodálatos vadállatokban és a Koccanásban is, és az Apacsok is jól sikerült.
A forgatáson már valamit lehetett érteni Török gondolkodásából, hogy mit is akar Stark Attila festette meseszerű világtól azon túl, hogy olcsóbb, mint berendezni a hatvanas éveket, illetve a jelent. Ebből a világból Garas Dániel hozta ki, ami csak benne van: izgalmas, játékos, de mégis feszült világot teremtett (Garasról méltatlanul kevés szó esik). A cél tehát: elemelni a reáliáktól az ügynöksztorit, hogy még nagyobbat üssön az árulás.
Az Apacsokban fiatal rendező filmet forgatna nagyapja vadnyugati romantikát idéző, a szocializmusban játszódó indiános történetéből, amikor kiderül, hogy ezt a történetet máshogy, más hangsúlyokkal is el lehet mesélni. A magyar társadalom rendszerváltás utáni nagy szembenézése még nem következett el, a film kísérletet tesz erre. Az indiánok a hatvanas években vonultak ki a társadalomból, de az állam ebben állam elleni izgatást és veszélyes szerveződést látott, így hát lépett. Az ártatlan játékból A törzs kicsit naiv és talán bugyuta varázslóját (Csányi Sándor) beszervezték, aki elárulta legjobb barátját, a törzsfőnököt (Schneider Zoltán).
Csányi és Schneider játssza a nagyapa és az unoka történeteit: az árulástörténetet így a jelenben kell feldolgoznia az unokáknak. A színdarab más kettős szerepeit megszüntette Török, ami Szervét Tibornak nagyon jót tett, ő a színpadon kevésbé ügyesen oldotta meg az apát, viszont bőrkabátos tartótisztként rohadt szemét és érzelemmentes.
Török a saját színházi rendezését rövidítette le közel harminc perccel, így a tévéfilmre pár dolog kimaradt, de a feszesség kifejezetten jót tesz neki, még ha teljesen igaz rá, hogy míg a színdarab filmes gondolkodásra utalt, a tévéfilm színházasra. De ez nem baj, sőt miközben elemeli a történetet, még erősebb hangsúlyt ad a hatvanas évek árulásának.
Bereményi Géza a maga kedvesen szerény stílusában csak annyit mondott a film utáni beszélgetésen, hogy ő volt a hús, Kovács Kriszta meg a csontváz a forgatókönyvírás során. Ha már Kovács kutatásait és alapszövegét dolgozták át nagyon sok dialógusra épülő színdarabbá. Egyébként Bereményi szerint háromszor több dialógus van a filmben, mint szükséges, de ez a tévéjáték sajátja is, teszi hozzá Török. Sőt kifejezetten jó koncepció, hogy ennyire a közelikre és dialógusokra építenek.
"Az indián hasonlatos a filmkészítéshez, nyáron összejövünk és játszunk" - mondja Török Feri, aki hivatkozik is egy filmbeli jelenetre, amelyben felmerül, mi a baj az államnak az indiánnal: "A politikának mi baja a filmmel? Hogy nem ők játsszák". A most utómunkán lévő nagyjátékfilmjének, az Isztambulnak a sorsát például még egyáltalán nem látja a rendező, ahogy az Apacsoknak is bonyolultabb az útja.
Az Apacsokat nem mutatta be a TV2 október 23-án, pedig az egyik lehetséges premier ez lett volna, korábban mi is erről írtunk. Török a beszélgetésen elmondta, hogy borzalmas időre, éjfélre tették az Apacsokat, aminél szerinte ez többet érdemelne, most este 10-nél tartanak, és valószínűleg december közepén vetítik le. A tévé komolyan vehető promóciót nem tervez a filmnek, letudják úgy, hogy sokat ne zavarjon. A film így is több százezer nézőt érhet el, amit a moziban szinte biztos nem. Sajnos a tévéknek egyáltalán nem fontos, csak a pályázati elszámolásokhoz. Keressék majd a TV2 műsorán, mi is szólni fogunk, ha lesz pontos információnk.
A következő pontosítást kérte Angelusz Iván, az Apacsok című film gyártója: "A TV2 szándékozta a művet az október 23-i műsorrendjében szerepeltetni, de a Katapult Film gyártási oldalról még nem készült el az adáskazettával. Ezt egyébként a szerződés szerint, csak december 31-ig kellene elvégeznie, úgyhogy az október 23-i sugárzás mindkét féltől a szerződéstől eltérő rendkívüli rugalmasságot igényelt volna". A producer megjegyezte, hogy a közönségfilmnek nem minősülő filmeket kutatások alapján teszik a késő esti műsorsávokba.