Oszvald Marika a mai napig szívesen főz, főleg a laktató ételeket kedveli. Imád palacsintát sütni, ha nekikezd, 50-60 darabig meg sem áll. Az operett-énekesnő sok kicsi, de megvalósítható célt tűz ki maga elé, és ezeket el is éri. 

Milyen ételeket kedvel leginkább?

Sajnos időnként „szénhidrátfüggő” leszek, mert imádom a csirkepörköltet nokedlivel, a sztrapacskát, a töltött káposztát, a pacalpörköltet, a sült sertésoldalast, a finom palacsintákat, a fokhagymás lángost, vagyis a laktató magyaros ételeket. Általában néhány hét múlva „észbe kapok”, ilyenkor több folyadékot iszom, és kevesebb szénhidrátot eszem. Régebben nem szerettem a különféle salátákat, nem is tekintettem ételnek. Mostanában egyre több nyers salátafélét eszem – persze egy kis fokhagymás öntettel –, de párolva is szeretem.

Amikor fogyókúrázom, szívesen használok csípős paprikát, csilit, a salátákat is ezekkel fűszerezem. Egyszer-kétszer előfordult, hogy az igazgató figyelmeztetett: „Marika, tönkreteszed a táncosaimat, már nehezen emelgetnek téged!” Úgy elszégyelltem magam, hogy tíz nap alatt nyolc kilót fogytam. Egyébként ösztönösen élem az életem, és ha csak lehet, jóízűen eszem.

Amikor járja a világot, milyen ízek ejtik rabul?

Japánban kissé ízteleneknek éreztem az ételeket, de aztán megtaláltam a kedvemre valót, a szusit. De megkóstoltam a fugut, a gömbhalat és a mochit is, ami egy japán rizstorta. Ez utóbbi érdekes élmény volt, mert bevettem a számba az óriási gombócot, s olyan ruganyós volt, hogy nem bírtam kettéharapni. Az olasz ételeket különösen kedvelem, s egyszer, amikor Olaszországban jártunk, az egyik vendéglőben kétszer vacsoráztam. Ez úgy történt, hogy a pincér kihozott egy fekete tintahalat fekete tésztával, fekete szószban. Félig megettem, de nem esett jól, ezért rendeltem egy menüt, majd utána egy carbonarát. A pincérek lelkesen gratuláltak az étvágyamhoz, hát még amikor megtudták, hogy fogyókúrázom.

Milyen ízekre emlékszik vissza szívesen a gyermekkorából?

Nálunk a családban nem lehetett válogatni, sőt, amit kiszedtünk magunknak a tányérra, azt meg kellett enni. Emlékszem, nagyapám olyan keményre főzte a tejbegrízt, hogy harapni lehetett. Már felnőttként találtam egy levelet, amit a nagynéném írt a szüleimnek: „Marika nagyon jó kislány, kedves, szófogadó, de ha éhes, akkor Isten irgalmazzon mindenkinek!” Édesapám és édesanyám is főzött, láttam a konyhában, ahogyan a húst panírozták, aztán a halakat egy idő után együtt pikkelyeztük. Előfordult, hogy élő csirkét vettek, aztán a szomszédot kérték meg, hogy vágja le. Azt soha nem felejtem el, amikor édesapám egyszer békacombokat hozott haza, majd kirántották. Szép nagy combok voltak, én jóízűen ettem, de csak a végén mondták meg, hogy miből készült. Később, amikor főiskolára jártam, időnként a fél osztály nálunk evett. Benkóczy Zoli azóta is emlegeti édesapám pörköltjét, aminek olyan finom volt a szaftja, hogy nagykanállal lehetett enni.

Mikor vett először fakanalat a kezébe?

Már középiskolás koromban is próbálkoztam, de akkor kezdtem el komolyan főzni, amikor férjhez mentem, és gyerekünk született. Azóta is imádok palacsintát sütni, ha nekikezdek, egyszerre 50-60 darabot is kisütök. Szeretem a házi sárgabaracklekvárosat, a túrósat és a csokisat is. Néha azt mondják az emberek, hogy nem tudnak főzni. Ilyenkor mindig elcsodálkozom rajtuk, hiszen ha megvan az alapanyag, csak össze kell főzni, nem olyan nagy tudomány ez!

Milyen boros élményei vannak?

Több élményem is van a borral kapcsolatban: tízéves lehettem, amikor Litéren nyaraltunk, s a közeli Sóly településen élt egy kilencvenéves bácsi, akinek volt egy borospincéje. Édesapám megvett egy fél birkát, s azt Kurucz bácsinál megfőzte, ahol ott volt a falu nagyja. De előfordult, hogy egyszerűen csak zsíros kenyeret ettünk, s nagyon jólesett rá egy korty savanykás borocska. Az Andrássy úton régebben működött egy tokaji borozó, s amikor a szüleimmel jöttünk haza az Operett Színházból, betértünk egy pohár borra. Talán tizennégy éves lehettem, és én is ihattam egy kis pohárkával. Manapság, ha vendégek vannak nálunk, szívesen megiszom egy kupica pálinkát, egyszer-egyszer pedig egy pohár finom száraz fehérbort.

Mivel tölti a szabadidejét?

Imádok kertészkedni, és nagyon szeretem a természetet, ezért ha vidéki fellépésre megyek, a saját autómmal utazom, hogy tudjak gyönyörködni a tájban. Egy alkalommal a Kis-Balatonnál tárult elém káprázatos látvány, és ahogy felmentem a dombtetőre, még egy üveg borral is megajándékoztak a borozóban.

Mi mozgatta meg leginkább a szívét?

A szüleim elvesztése nagyon nehéz pillanat volt az életemben, sokáig boldogtalan voltam. A legboldogabb pillanat viszont az volt, amikor a lányom, Krisztina megszületett. A színpadon egyszer éreztem hasonló boldogságot: harmincévesen először énekeltem Adél kacagóáriáját, s alig fejeztem be, amikor felcsattant a közönség tapsa, s akkor úgy éreztem, hogy lebegek a föld felett.

Milyen álmokat dédelget?

Nincsenek nagy álmaim sem a színpadon, sem az életemben. Sok kicsi, de megvalósítható célt tűzök ki magam elé, és ezeket igyekszem elérni. Szeretem, amikor odajön hozzám a rendező, és azt mondja: „Marika, azt szeretném, ha ebből a kis szerepből valami olyasmit csinálnál, amitől jelentőségteljes lesz!”