Amikor nagyobb ünnepeken összejött a család, a rokonság, mindig roskadásig telt az asztal, s közben jókat beszélgettek. A Duna Televízió, az Önök kérték műsorvezetője, Bényi Ildikó imád enni, fáradhatatlanul gyűjti a hagyományos és a különleges ételeket, és próbál ki mindenféle újdonságot. De az igazán féltve őrzött kincsek azok a füzetek, amelyekben édesanyja és nagymamája kézírásával olvashatóak a sütemények receptjei.

Mi volt a legemlékezetesebb gasztronómiai élménye?

A karácsonyok Hernádvécsén. Szinte óránként ettük a finomabbnál finomabb ételeket, és én soha nem bírtam ellenállni... Édesanyám töltött káposztája lenyűgöző volt, mint ahogyan a halászléje vagy bármi más, ami kikerült a kezei közül. De mint az élet többi területén, a főzésben is mindent közösen csináltak édesapámmal. Verhetetlen páros volt. Amikor hazamentem, az egy nagy gasztronómiai kihívás volt, mert ha nem volt otthon gyümölcs, akkor egy barát biztosan bekopogott egy vödör barackkal vagy egy tál szederrel. Vagy édesanyám húga beállított a frissen sült kaláccsal. Ilyenkor soha nem tudtam tartóztatni magam, számomra az étkezés egy élvezeti forrás, ráadásul ilyenkor lehet jókat beszélgetni!

Másik nagy élményem, hogy zsűritagként részt vehettem a „Halra magyar, halra bor” rendezvénysorozaton, ahol étteremről étteremre jártunk, s kóstolgattuk a finom falatokat. Azóta csak hazai hal kerülhet nálunk asztalra. Az étkekhez finom borokat kóstoltunk – köztük sokféle szárazat is –, de én azért – ha nagy ritkán iszom valamit – maradok a finom tokaji aszúknál!

Milyen ízekre emlékszik vissza a gyerekkorából?

Nagymamám „jobbkeze” voltam, s ahogy telnek az évek, egyre inkább értékelem az ő munkáját. Mindennap főzött, és negyed tizenkettőkor már elkészült a négyfogásos ebéddel; a levesbe mindig frissen gyúrta a tésztát. A mai napig nem tudom, honnan volt annyi energiája. Jeleskedett a lekvárfőzésben is: este kimagoztuk a szilvát, hajnalban már ott állt az üst mellett, és estig kavargatta a rotyogó szilvalekvárt. A túrós lángosa pedig megfejthetetlen, olyan finomat azóta sem ettem! Nem volt idő arra, hogy tanítsa a dolgokat, én voltam a „hozd ezt, vidd azt”, de igyekeztem ellesni tőle a fogásokat. Édesanyám is remekül főzött, de ő még a cukrászathoz is értett.

Régebben a lakodalmakban ő készítette a tortákat, és csodálatosan feldíszítette őket. Emlékszem, hogy egy-egy vasárnap a süti illatára ébredtem, ott hűlt a tepsiben a kamra hideg kövén. Ha késő este palacsintát vagy bármi mást megkívántam, édesanyám mindig azonnal elkészítette. Olyan érzéke volt a főzéshez, hogy ránézett egy receptre, s azonnal megállapította, hogy jók-e az arányok. Magasra tette a lécet... Gyerekkoromban egyébként mindenevő voltam, csak a pacalt és a sertésnyelvet nem tudtam megenni...

És be is állt főzni?

A szüleim sokszor később érkeztek haza, én pedig kisgyerekként azzal próbáltam kedveskedni, hogy az ételt megmelegítettem nekik. Ennek az lett a következménye, hogy néhányszor sikerült leégetni. Előfordult, hogy édesanyám fordult be a kapun, s már előre kiabálta: „Remélem, ez az égett szag nem a mi konyhánkból jön!” Önállóan először töltött paradicsomot készítettem édesapámnak, amiről kiderült, hogy végül a kollégája ette meg... Életem első piskótája sem sikerült, ezt titokban tartottuk édesapámmal, s a megismételt tepsit úgy mutattuk be édesanyának, hogy ez az első, ami sikerült! Nem is csoda, hiszen akkoriban nem volt még elektromos habverő, az én kezem pedig gyenge volt a félórás habveréshez.

A munka mellett pedig ma már rendszeresen főz is?

Ha éppen nem a televízióban dolgozom, akkor otthon végzem a szokásos teendőket: takarítok, vagy vacsorát főzök, és közben nagyokat beszélgetünk. Az utóbbi időben igyekszem minél többet mozogni. A gyors gyaloglás vált be nekem nagyon. Amúgy szerencsések vagyunk. Szinte naponta kapunk visszajelzéseket az Önök kérték nézőitől, és ez nagyon feltölt bennünket. A munkánkkal nagyon sok embernek tudunk szép pillanatokat szerezni. Egyébként minden apró dolognak tudok örülni, s akkor is mosolygok, ha nincsen okom rá! Ez nálunk családi vonás. Gyerekkoromban nemegyszer előfordult, hogy a mosolyomról megismertek: Te vagy Bényi Jóska lánya... Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek problémáim, de ezeket igyekszem félretenni. Nem aggódom olyan dolgok miatt, amelyek megoldhatóak. Úgy élem az életem, hogy megpróbálok pozitívan nézni mindenre és mindenkire, még ha kapok is pofonokat.

Nem szeretem, ha egy nap úgy telik el, hogy feleslegesnek érzem magam. Szeretem, ha mindennap teszek valami hasznosat, egyszerűen így érzem jól magam, nem bírom a tétlenséget. Leghőbb vágyam, hogy lányomat, Fannit boldog felnőttként láthassam élni. Minden ember szeretne valami olyat hagyni maga után, amiért szívesen emlékeznek rá.

Amúgy pedig bárhol vagyok, szenvedélyesen gyűjtöm a recepteket. Ha valami izgalmasat kóstolok, biztos, hogy beszélek azzal, aki készítette. A múltkor is mutattak egy gyorsan elkészíthető ételt: a tehéntúrót bő olívaolajban kikeverjük, apróra vágott bazsalikomot, cikkekre vágott koktélparadicsomot és parmezán sajtot teszünk hozzá, sóval-borssal fűszerezzük, s ezt a főtt pennével összekeverjük. Kipróbáltuk, s eddig mindenkinek nagyon ízlett, ráadásul hidegen is nagyon finom!

Ha külföldön jár, milyen ételeket kóstolgat?

Ez sajnos ritkán történik meg, de olyankor ki kell próbálni a helyi jellegzetességeket. Gimnazista voltam, amikor Szentpéterváron tanulhattam a fehér éjszakák idején egy teljes hónapot. Szóval volt lehetőségem mindenféle orosz specialitásból ízelítőt kapni, egyszerűen imádtam, azóta is vágyom vissza. Évekkel ezelőtt például Spanyolországban jártam, s elém tettek egy tál „gambas pil pilt”, azaz fokhagymás-csilis szószban sült garnélarákot. Életemben nem ettem még, de szinte rám erőszakolták, hogy kóstoljam meg. Már az első falat meggyőző volt, sőt azóta odahaza egy alkalommal akár egy kilót is meg tudunk enni! Rómában természetesen mindennap más tésztát próbáltunk ki, Barcelonában viszont az egyik étteremben – megdöbbenésünkre – mirelit pizzát szolgáltak fel.