A mazsolás madártejért már gyerekkorában is rajongott, a sóskát viszont a mai napig nem kedveli... Győrfi Pál egyszer bekerült egy televíziós főzőműsorba, de otthon továbbra is a felesége főz. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint fontos, hogy a munkánkkal a világot is jobbá varázsoljuk.

Milyen emlékeket őriz gyermekkorából?

Budapesten, a belvárosban, a Szent István körúton nőttem fel. Hosszú ideig nem volt fontos, hogy mit eszem, pedig nagymamám és anyukám is briliánsan főzött. Már kisgyerekként, étkezés közben, a tányér körül mentőautó matchboxokkal játszottam. Akkoriban a kedvenc fogásom a tejfölös bableves volt csülökkel, amibe még külön vöröshagymát is vagdostak. A mai napig ez a kedvencem, a születésnapomra még most is ezt főzik meg.

Egyébként az iskolában emiatt „Bablevesnek” csúfoltak. A rántott húst krumplival és a csirkepörköltöt nokedlivel is nagyon kedveltem, nemritkán ezek egyikét tálalták fel vasárnaponként. Csemegének tartom a frankfurti levest is, de a sóskával ki lehetett űzni a világból, s nem kötöttem barátságot a halételekkel és a tengeri „herkentyűkkel” sem...

Persze a pirított máj sem volt a szívem csücske, de ma már megeszem. A kedvenc édességem a madártej volt, amit hab nélkül szerettem, ellenben sok mazsolával kértem, ezért a nagymamám mindig így készítette nekem. Aztán ennek is híre ment, amikor a gimnáziumban zenekart alapítottunk, így lett a neve „Madártej”, a videoklipünk ma is megtekinthető a világhálón. Karácsonykor nálunk terülj, terülj asztalkám volt: halászlé, töltött káposzta, sült csirke, rántott hús. Ha választhatok, ma sem édességet, hanem inkább húsételt kérek.

Ezek szerint nem sokszor állt a tűzhely mellett?

Gyerekként nem voltam egy „konyhatündér”. Azonban néhány évvel ezelőtt bekerültem a MasterChef tévéműsorba, ahol fordulóról fordulóra főznöm kellett. Több fordulóban is továbbjutottam, számomra ez csodával határos volt. A feleségem tanított meg az alapokra, egyes receptekre. Ő jól ismer, így amikor kiderült, hogy továbbjutottam, nem értette, hogyan sikerülhetett... A műsor fellelkesített, de aztán visszazökkentem a saját kerékvágásomba.

És nem jött meg a kedve a főzéshez?

Tudom, hogy az ételek elkészítése önmagában gasztronómiai élmény, ráadásul közösség-összekovácsoló hatása van. Ahogyan naponta munkálkodunk, teljesítünk, majd véget ér, s jön az újabb nap, úgy tűnik el a „semmibe” az aznap elkészített étel is, mert elfogyasztjuk... A van és a nincs egyensúlya ez, az örökre társunknak szegődött mulandóság kacsintása. 

A feleségem annyira jól főz, s olyan gyorsan összerakja a fogásokat, hogy nem lehetnék vetélytársa a konyhában... Három kisgyermekünk van: nálunk sláger a halrudacska, a rántott hús, a spagetti vagy a rakott zöldség. Többször nyaraltam Görögországban, ahol rájöttem, hogy a gyros tökéletes étel. A halételek közül kedvelem a tintahalkarikát és a lazacot, azokon ugyanis nem érzem azt a tipikus halízt. Amúgy van egy furcsa szokásom: a tejszínes carbonara spagettibe ketchupot is szoktam tenni. Amikor pedig a nagyfiam meglátogat minket, akkor sokszor pizzát rendelünk.

A család számomra a legjobb erőforrás. Egyébként minden második nap futok, nem dohányzom, és nem iszom alkoholt, legfeljebb ünnepeken egy kis tokaji aszút... Úgy vélem, az embernek azzal kell foglalkoznia, ami örömet szerez számára, s közben valahogy a világot is jobbá tudja varázsolni. Csaknem huszonöt évig mentősként dolgoztam, most viszont előadásokat tartok, kampányokban szerepelek. Figyelmeztetem az embereket a rájuk leselkedő veszélyekre, mert hiszek abban, hogy ezáltal segíthetek nekik.

Pierre kóstolgat, mesél, és a gasztronómia varázslatos világába kalauzol.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!