Már kilencévesen saját magának készítette a pudingot, kamaszként pedig kajakostársaival bográcsozott a gödi szigeten. Kammerer Zoltán finom édességeket készít, de gyakran az afrikai harcsa pácolásában is jeleskedik. A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó álma volt, hogy kijusson a tokiói olimpiára, ám ez álom maradt, de az ősszel Koppenhágában még hajóba szállna a világbajnokságon.

Milyen ízekre emlékszik vissza a gyermekkorából?

Ha kedvencnek nem is nevezném, de nagyon szerettem gyerekként a tejbegrízt és a palacsintát. Imádtam langyos kakaóba mártogatni a tekert kiflit, aminek a mai napig a számban érzem az ízét. Még ma is eszem ilyet, bár a mostani kiflik már nem az igaziak... Édesszájú vagyok, de már nem kívánom annyira az édességeket, mint annak idején, amikor két tányér mákos gubát ettem meg vacsorára. A tojáslevest csak nemrég kedveltem meg, a tökfőzeléket és a kapros ételeket viszont még nem sikerült megszeretnem. A sütőtököt vagy éppen a csülköt viszont felnőttként már szívesen fogyasztom.

Vasárnapi örök emlékem a klasszikus házi tyúkhúsleves, a rántott hús petrezselymes burgonyával és a csirkepaprikás. Ezek a mai napig megunhatatlan ételek, mint ahogyan a karácsonyi halászlé, a töltött káposzta vagy a bejgli is. A nyolcvanas években minden családban hasonlóan teltek a karácsonyok, mi is követtük a hagyományokat. Mára megváltoztak a hétvégék, a testvérem Amerikában él, így a közös vasárnapi ebédeket lehetetlen lenne összehozni.

És milyen élményei vannak a menzáról?

Imádtam az iskolai menzát, az ottani klasszikus teát, a tejbegrízt vagy a híg krumplifőzeléket, amit azóta sem tud senki igazán jól elkészíteni. Volt persze egy-két rosszabb fogás is, például a tarhonyás hús vagy a krumplis tészta.

Mikor kezdett el főzni?

Kilencéves koromban elkezdtem kajakozni, és emlékszem, hogy akkor már magamnak készítettem a pudingot. Otthon voltam a konyhában, a reggelit is magamnak csináltam, mert a szüleim korán indultak dolgozni. Tizenévesen már húst paníroztam, pár évvel később pedig, kamaszként, a kajakos barátaimmal rendszeresen jártunk a gödi szigetre. Vittünk alapanyagot, bográcsot, és paprikás krumplit, gulyást vagy éppen bablevest főztünk.

Szeretek főzni, annak ellenére, hogy nem mindent tudok elkészíteni. Leginkább a húsz-huszonöt perc alatt megfőzhető ételeket szeretem, ezért gyakran készítek paradicsomos, fokhagymás, tonhalas tésztát, rántott sajtot krumplipürével, csirke- vagy harcsapaprikást. Sokszor pácolok afrikai harcsát, majd kisütöm. De a legjobban – és ezt a kajakostársak is megerősíthetik – három édességet tudok elkészíteni: a tiramisut, a túrógombócot és a mákos gubát.

Külföldi útjain milyen ételeket kóstolt meg?

Mostanában már nem vagyok bátor a kóstolgatásban. Fiatalként még más volt a helyzet: amikor Ausztriába jártunk edzőtáborozni, sátorban aludtunk, és vittünk magunkkal májkrémet, sóletkonzervet, és semmi bajunk nem lett tőle. Egyébként az olasz konyha áll hozzám a legközelebb: hetente két-három alkalommal tésztát eszem, talán jobban is szeretem, mint a húst.

A gasztronómiát amúgy fontosnak tartom. Létszükséglet, hogy együnk, de élvezeti forrásnak is gondolom. Soha nem unható meg a gasztronómiai élmények begyűjtése, kimeríthetetlen forrást jelent. Olyan világ, aminek a megismerésére egy egész élet is kevés. Örök szerelem, ami tényleg életünk végéig tart majd.

A borokat is jól ismeri?

Nagyjából ismerem a borok sajátosságait, de nem annyira jól, hogy szakértően tudjak róluk beszélni. Nem vagyok száraz- vagy édespárti, mindig a hangulatomhoz illő bort fogyasztom. A „legtestesebb” villányi vöröset éppúgy szeretem, mint a friss, nagyon savas rozét. Érdekes, hogy evés közben nem tudok borozni. Ha vacsora után leülök beszélgetni vagy tévét nézni, akkor néha felbontok egy palackkal.

Amúgy nagyon kevés szabadidőm van, és ha van, azt inkább családi körben töltöm. Jó lenne nagy kirándulásokat, nagy biciklitúrákat szervezni a családommal. Örömmel tölt el, amikor reggel felkelek, és kipihenve érzem magam, nem fáj semmim, és mehetek edzésre. Számomra ez jelenti a boldogságot, ilyen egyszerű. Amikor kimarad a délutáni jól megérdemelt, de leginkább jól megszokott alvás, türelmetlen és ideges leszek. 

Pályafutása alatt mi volt a legnehezebb pillanata?

Sok ilyen volt, de olyan sosem, amikor azt gondoltam, hogy ebből nem lehet felállni, mert innen nincs tovább. Nagypapámat 1994-ben vesztettem el, akkor sírtam utoljára, de tudtam, hogy menni kell tovább. Mint ahogy az első szerelmi bánat után, a sportban pedig a megélt buktatók után is tovább kellett lépnem. Viszont nagyon sok öröm kijárt nekem, gyönyörű pillanataim voltam magánemberként és sportolóként is. Átélni a gyermekeim megszületését, olimpiákat nyerni mind csodálatos élmény volt. Van egy régóta dédelgetett kép előttem: szeretnék a kislányommal, a hétéves Annával három-négy év múlva együtt síelni egy szép helyen. Aztán megpihenni a hegy tetején egy faházban, ahol ropog a tűz.