Manapság már nem válogatós, és a töltött káposztát is minden formájában kedveli. Csató Gábor legszívesebben lazacot vagy báránybordát grillez, de tiramisut is szívesen készít. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját a családja és a gyermekei mellett a futás és a horgászat tölti fel energiával.

Milyen emlékeket őriz gyermekkorából?

Debrecenben nőttem fel, de sokat jártam nagymamámékhoz Álmosdra, egy bihari határszéli faluba. Gyerekként nagyon válogatós voltam, pedig az ételek jó minőségű alapanyagokból készültek, hiszen akkoriban a nagyszüleim állatokat tartottak. Az erős húsízekkel nem voltam kibékülve. Halat sem ettem, bár horgászni szerettem már akkor is.

Húszéves koromban azonban gyökeresen megváltozott az ízlésvilágom, és ma már szinte mindent megeszem. Gyerekfejjel a lepcsánkáért rajongtam; tejfölösen, sok fokhagymával és sajttal. Édesanyám és a nagymamám pogácsáit is nagyon kedveltem. Vasárnaponként húslevest tálaltak fel, majd rántott hús, illetve sült hús következett. Karácsonykor húsleves és töltött káposzta került az ünnepi asztalra, majd sült húsok. Ennek is köszönhető, hogy a töltött káposzta bármelyik receptjét szívesen fogyasztom.

Bár gyerekként nem rajongtam annyira a süteményekért, felnőttként kifejezetten édesszájúvá váltam. Az egyetlen édesség, amit otthon csak én készíthetek el, az az eredeti olasz tiramisu: azt napokig tudnám enni...

Mikor vált önállóvá a konyhában?

Gyerekként elsősorban az udvari bográcsozásnál segédkeztem, életemben először viszont flekkent sütöttem. Kamaszkoromtól kezdve a barátaimmal rendszeresen kirándultunk, olyankor gyakran főztem bográcsban a csapatnak.

Mostanában kíváncsi lettem új ízekre, így gyakran kísérletezgetek. Hetente egyszer-kétszer grillezni szoktam: nemrégiben báránybordát grilleztem, amit mentás szósszal, rozmaringgal készítettem el, a lazacot pedig cédrusfalapon grilleztem, füstöltem. A steakeket kevésbé sütöm át, inkább a véresebb, rózsaszín húsokat kedvelem... Egyik specialitásom viszont a sült csirke, sörrel átitatva. Egyébként a mentőszolgálatnál rendszeresek a főzőversenyek, ahol állomások, régiók versenyeznek egymással. Legutóbb a debreceni mentőállomás udvarán rotyogtak negyven bográcsban a pörköltek, töltött káposzták és egyéb finomságok.

Mit jelent önnek a gasztronómia?

Különleges élményt. Minden héten tartunk egy ilyen estét a kedvesemmel: egyszer ő, egyszer én főzök vacsorát, gyertyafényben kibontunk egy szép bort, ami illik az ételhez, és együtt kóstolgatunk.

Külföldi útjai során mindig megkóstolja a helyi ételeket?

Szívesen kísérletezem a helyi ízekkel. A legtöbb időt az Egyesült Királyságban töltöttem, ahol a brit ételek nem nyűgöztek le, az indiai konyha viszont igen. Azóta havonta egyszer-kétszer itthon is felkeresek egy indiai éttermet.

Olaszországban is hosszabb ideig dolgoztam, ott arra csodálkoztam rá, hogy két-három egyszerű alapanyagból milyen ízletes fogást tudnak készíteni.

amit Észak-Olaszországban egy idős házaspárnál kóstoltam.

  

De nem mindig járok sikerrel: egy alkalommal Kínában az étterem legdrágább fogását választottuk, de az étel nevének csak egy részét tudtuk lefordítani az étlap alapján. Azt hittük, hogy bivalyból készült ételt kapunk, ehelyett egy sárga pöttyös húst hoztak ki. Kiderült, hogy nem főtt bivaly, hanem főtt bivalybéka volt az étlapon, így aztán visszaküldtük...

Legyen szó főzésről vagy munkáról: mi az ars poeticája?

Sokáig dolgoztam mentőorvosként, majd intenzíves orvos lettem. Mindkét területen azt vallom: mindenkinek a saját szakmájában felelősségteljesen kell ellátnia a hivatását.

A jelenlegi helyzetnek van pozitív hozadéka is: a mentőszolgálaton belül az emberek jobban odafigyelnek egymásra, megerősödtek a barátságok, felerősödött a bajtársiasság. A társadalom részéről is jobban odafigyeltek ránk, növekedett a bizalom irántunk. Engem a hivatásom, a családom, a gyermekeim mellett a futás és a horgászat tölt fel igazán energiával. Márpedig nem csak a futásban fontos, hogy végig bírjuk: a felelősségteljes döntések mellett a jó tempóra, a megfelelő ütemre mindenhol, így a főzésben is szükség van.