Észak felől a Nagy-Gella, keletről a Száka és a Torma-hegy lankái látszanak. Amerre csak a szem ellát, a kövérkés dombokon szőlőültetvények kacskaringóznak, máshol pincék vöröse-fehérje villan fel a napsütésben, a sötétebb foltok a szőlőket szegélyező erdősávok csomói.

A tekintet végigszánkázik a finoman hajlított dombtetőkön, belegabalyodik a szabályos rendben sorakozó szőlőtőkékbe, hogy onnan kissé megemelkedve megkeresse azt a bemélyedést, ahol kivillan a Balaton kékeszöldje.

Ebben a miliőben ébredni, majd estig csak bámészkodni, legfeljebb egy ebéddel megszakítani a csendes elbambulást, hogy aztán a délutáni fények vörösbe mélyülő sugarai jelezzék a korai vacsora idejét: valami ilyesmit tud a Casa Christa Balatonszőlősön. Én ebből az ebédet abszolváltam.

Janus-arcú belső

Letisztult vonalvezetésű, a tájba illeszkedő épületbe belépvén jobbra tekintve a bútorzat „romantikus menyegzői” hangulatot áraszt, balra pillantva rusztikus vidéki bisztró látványa fogad, sima gyalult asztalfelületekkel, kávéházi székekkel. A tágas üvegfelületek beengedik a kinti látványt, akár ha a szőlőben ülnénk, még a sűrű madárzsivaj is idehallatszik.

Kakas

A táblás ajánlatok közül a kakaslevest választom, ezt sugallja a hely szelleme is. Miért is ne próbálnám kifürkészni. Lehet rekkenő nyári hőség, vagy zord zimankó, vagy ropogós tavasz, leves nélkül nem megy.

A magyar konyhai rituálé szerint levessel, méghozzá tartalmassal kell indítani az étkezést. Két iskola létezik, abban mindkettő egyetért, hogy a leves az első, de

• az egyik szerint alacsony kalóriájú legyen, mert a cél az, hogy részleges telítettségérzetet adjon, ezzel csökkenthetjük a további ételbevitelt.
• A másik nem papol kalóriáról, hanem azt mondja, hogy a levessel felkészítjük a gyomrot, az emésztőrendszert, így minden további fogást könnyedén befogadunk.

Én az utóbbi megközelítésben hiszek. Lássuk azt a kakaslevest! A leves legyen gyógyír minden bajra, még szerelmi bánatra is, ha van ereje, hajnali derengéshez hasonló színe, ráhunyorítva némi bíbor árnyalattal, akkor az íze is olyan, legyen súlya, nyomatéka, mint a nehezebb fehér bornak. Ez itt ebbe a súlycsoportba tartozik. A húsa sűrű szövésű, nem főtt túl, ízes, kakasos. Nem biztos, hogy a dísznek szánt zöldborsóhajtás ízben jól áll neki, de ha már itt van, ne vesszen kárba.

Borscs leves

Az a nagy szláv szívjóság, avagy fájdalom, kinél hogyan, alkalmanként mindkettő együtt, én a lengyel változatú céklalevessel kerültem közelebbi kapcsolatba, de az ukrán sem idegen tőlem. Ha megkérdeznék, hogy ezen a helyen, itt és most, van-e létjogosultsága ennek, a jobbára a téli szezonra jellemző ételnek, akkor azt felelném, hogy a hegy felől érkező váratlan hűvösebb széllökések még emlékeztetnek a téli fagyokra, jólesik a sűrű céklakrém. A borjúhúsból készült betéttel már-már egytálételként is helytáll.

Sorrentino

Az argentinok a kerek, cakkos szél nélküli tésztabatyut sorrentinónak nevezik. Persze Argentínában sokan olasz származásúak, az se mindegy, hányadik generációs olaszok, és az se, hogy eredetileg Olaszország melyik régiójából érkeztek. A sorrentino nem lehet más, csak egy könnyes-bús sorrentói emlék, talán egy igazi olasz tésztamama ezzel a batyuval próbálta életben tartani szülőhazája emlékét a tengerentúli emigrációban.

Nem tagadom, beindította a fantáziámat, amikor az étlapon felfedeztem a kecsketúróval töltött sorrentinit, medvehagyma krémmel. Nem szokott ez rebbenő vékonyságú tésztából készülni, megvan mindig a vastagsága, nem művészkedik túl, hiszen ez a mindennapok sorrentói emléke.

Telitalálat egy ilyen fogás itt a szőlős dombokon, a frissen illatozó medvehagyma zölden fokhagymás ízével, a kecsketúró lekerekített savaival, és a lágy tészta: harmonikus összeállítás. Ez a tésztabatyu szinte bármilyen néven bárhol otthonra lel, hagyja magát kisajátítani, azon sem csodálkoznék, ha holnaptól szőlősi táskaként virulna tovább.

Vissza a tájba

Újburgonya főzelék, ruccola, spárga, grillezett-préselt oldalas. Ez már az újhullámos verzió, selymes burgonyakrém, talán túlzottan is, szinte leveses, és benne szépen lepirult burgonyák, meg spárga. Ízléses kompozíció, de több figyelem összpontosult az állagra, mint az ízekre.

Nem ellenzem a préselt készítményeket, értem azt a törekvést is, hogy így szebben tálalható, mértani formát nyer az, ami amúgy szabálytalan körvonalú. Oldalas esetében a préselt forma a zsír-hús arány beállítását is megkönnyítheti. Ezúttal a hús szálasodása az, ami miatt nem a préselt kiszerelést, hanem az egyenesen a sütőből érkező natúr oldalast választanám.

A gyömbéres csokoládés túrótorta telített, friss ízeivel el tud andalítani, azon veszem észre magam, mintha az utóbbi időben jobban élvezném a desszerteket, vagy öregszem, ami nem valószínű, vagy nagyot fejlődött a tányérdesszert „ipar”.

Észak felől a Nagy-Gella, keletről a Száka és a Torma-hegy lankái látszanak. Amerre csak a szem ellát, a kövérkés dombokon szőlőültetvények kacskaringóznak, máshol pincék vöröse-fehérje villan fel a napsütésben, a sötétebb foltok a szőlőket szegélyező erdősávok csomói…

Pierre gasztroesztéta. A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is. Ha lemaradt volna az előző heti Pierre-cikkről, itt elolvashatja.