Kifejezetten nyári, utazás közben és grillpartikon bevethető családi társasjátékokat akartunk tesztelni, de a Varázslók éjszakájára és a Szellemlépcsőre évszaktól függetlenül rákattan minden gyerek. A Compact Dog és a Cthulhu Dice előnye, hogy kis helyen elférnek, vonaton, reptéri várakozásnál és a sarki kocsmában is játszhatjuk.
A Ki nevet a végén? a világ egyik legrégebbi, legismertebb és pont emiatt legunalmasabb társasjátéka: fusd körbe mind a négy figuráddal a pályát, röhögj a haverodon, ha pont a saját bunkere előtt sikerült kiütni, és ennyi. Indiában már 2500 éve tolják Pachisi néven (Akbar császár állítólag óriási táblát festetett a palotudvarra, és a háreme rabszolganőit használta bábunak), a Parker Brothers viszont a 30-as években bevezetett egy újítást: a Sorry!-ban a vegytiszta szerencsén múló kockadobások helyett már a francia kártya lapjaival, taktikázva mozoghatott a játékos.
A Dog is ezt a kártyákkal lépkedős koncepciót vitte tovább, csak kitalált mellé egy csomó szívatást. A hetessel például a többi játékos figuráját mozgathatjuk, a bubival az egyik bábunk helyet cserél az ellenfélével. Az ásszal és a királlyal hozhatunk ki a start mezőre új figurát, a négyessel visszafelé is léphetünk, a Jokert bármelyik másik kártyalapként kijátszhatjuk. A Compact Dog a sima Dog utazáshoz kifejlesztett változata: a kártyák kisebbek, a bábuk nem esnek le az összehajtható, lyukacsos tábláról (ami egyben kutyacsont alakú tartódoboz is). Ideális játék a hátsó ülésen rendetlenkedő, hiperaktív gyerekek lefoglalására.
A Dog életkortól és nemtől függetlenül mindenkinek bejött. Mi egy családi grillpartin teszteltük: Csenge (7), Enikő (10), Gábor (19) és a cikkíró (28) is ugyanúgy odavolt érte. Gondjaink csak a játékhoz csomagolt német, olasz és francia nyelvű szabályokkal voltak (néhány kártya leírásánál rögtönöztünk kellett), szerencsére a neten viszonylag hamar levadásztuk az angol leírást.
A viszonylag egyszerű játék egyszerű tábláját a négy bábuval már kinyitáskor szerették a gyerekek (a 8 éves Domonkos és a 6 éves Bálint), a szellemalakok és bennük megbújó mágnesek miatt. A Sajdik Ferenc stílusára emlékeztető külső mögött korrekt, végiggondolt és jól játszható társasjáték rejlik. A játékosok dobás szerint haladnak a virtuális lépcsőn, a cél: elsőként beérni és megrémiszteni a szellemet egy "húúú"-val (a magyar kiadás legalábbis ezt ajánlja).
A dobókockás játékmenetet kísértetekkel bonyolították: ha valaki szellemet dob, a bemágnesezett bábuk valamelyikére fehér szellemalakot tehet, így a játék során fokozatosan eltűnnek a bábuk valódi színei. Majd lehet cserélni a pozíciókat is a táblán, és folyamatos váltások következtében egyre kevésbé lehet tudni, melyik bábu kié is valójában. Maximum négy vagy három fővel érdemes elkezdeni, két játékosnál – pláne ha két, minden áron győzni akaró gyerek csatázik, akik le sem veszik báburól a szemüket – kevésbé működik. Négy főnél sokkal könnyebben értek el eredményt a gyerekek is, sok keveréssel bolondítva meg a felállást, amivel olykor saját magukat verték át.
A játék másik erénye az egyszerűség mellett a gyorsasága. Előkészületeket nem igényel, 15 percesnek hirdetik, annál tényleg nem több egy menet. A játék 2004-ben elnyerte Németországban a kritikusok díját, és jelölték az év játéka címre (Kinderspiel des Jahres), éppen a játszhatóságát és a kidolgozottságát emelve ki. Nyáron a strandra külön ajánljuk praktikussága miatt, a német teszteken a felnőttek a keveredés és a figyelemfaktor szerepe miatt sörözés mellé ajánlották.
Ez a 2006-os játék teljes joggal kapott díjat Ausztriában, Németországban és Svájcban. Először is érdekes az alapszerkezete: a felállított tábla mágikus kört formáz, közepén mágikus erejű, fákkal körülvett fénykörrel. Ebbe kell a játékosoknak mágusokként a saját üstjüket bejuttatni a különböző méretű és alakú korongokon keresztül. A játék kezdetén a tábla még tele van: bármilyen mozgatás esetén óhatatlanul leesnek korongok. Ilyen esetben a következő játékos jön, de mindenki egyre több helyet nyer, egyre jobb pozíciók kínálkoznak.
Tologatás közben a játékosok bábui, üstjei folyamatosan érintkeznek egymással, amitől interaktívabbá válik a játék. A Varázslók éjszakájának szabályai könnyűek, szórakoztatóak és bőven adnak lehetőséget a taktikázásra. Ez is ideális nyári játék az estékre: a sötétben is világító bábuk miatt a lefekvési időben nyaraláskor még mágikusabb az alaphangulat.
Steve Jacksont, a Steve Jackson Games amerikai főnökét nem kell bemutatni a harmincas korosztálynak: igen, ő az a fickó, aki besegített pár Kaland-Játék-Kockázat megírásával az angol Steve Jacksonnak, amikor Ian Livingstone-nal már kidőltek, és nem bírtak elég lapozgatós könyvet leszállítani időben a Penguin Booksnak. Az amerikai Steve Jackson írta a Skorpiók mocsarát és a Robotkommandót, és nem mellesleg kitalált vagy két tucat társasjátékot a 80-as évek óta.
A H.P. Lovecraft-kötetek csápos rémtörténeteit megidéző Cthulhu Dice egészen friss, 2010-es játék, a szintén horror tematikát feldolgozó Zombie Dice-szal együtt jelent meg. A csomagban 18 zöld kő és egy speciális, 12 oldalú dobókocka (helyesebben: dodekaéder) lapul. Utóbbin nem számok, hanem a Lovecraft-novellákból ismerős Cthulhu-mítosz szimbólumai díszelegnek. A játékosok őrült kultistákat alakítanak, akik egymást támadva próbálják elszedni a másiktól az épelméjűséget (vagy ha úgy jobban tetszik: az életerőpontokat) jelképező zöld köveket.
A szabályok egyszerűek és néhányy kör után kívülről megtanulhatóak: az nyer, akinek akkor is maradt köve, amikor a többieknek már egy sincs. Ha csápot dobsz (a kockának 4 ilyen oldala van), elvehetsz az ellenfeledtől egy kavicsot, a Sárga király jelképével (ebből 5 van) a célpont a közösbe dob be egy követ, az Ősi jellel innen vehetsz vissza egy követ, a csápos-szárnyas Cthulhunál mindenki elveszít egyet, az Udzsat-szemnél pedig az adott játékos választ a fenti eseményekből. A Cthulhu Dice nagy előnye, hogy a vonaton, a gyorséttermekben vagy a reptéri váróteremben is elővehetjük, tökéletes utazójáték télen-nyáron.