Index Vakbarát Hírportál

Megtaláltuk Budapest legjobb fish&chips-ét!

2014. január 26., vasárnap 12:41

A street food őrülettel és a szerencsére egyre szaporodó halas helyekkel együtt érkezett meg hozzánk a fish&chips, ami a hamburgerrel egyetemben egy külön műfaj. Leteszteltük a budapesti fish&chipseket, volt közöttük gyenge, és megvan a legjobb is!

Az utóbbi időben már a csapból sem víz, hanem street food folyik, divatos lett minden, ami eredetileg utcai majszolásra termett. Hogy a műfaj fölött nem lehet átsiklani, azt mutatja az a tény, hogy naponta két és fél milliárd ember eszik az utcán, nem mindegy tehát hogy mit.

Az angolok kedvence, a fish&chips két részből áll: sörtésztába bundázott, kisütött halból és sült krumpliból, és bár sokan azt gondolnák, hogy az utóbbi mellékes, ez koránt sincs így. A burgonya ugyanis a hal mellé nem csak kellék, hanem az étel egyik fő összetevője. Erre már az itthoni chipsezők is kezdenek rájönni, de tesztünk szerint a siker még nem átütő. Nálunk a fagyasztott burgonya sajnos alap, na és persze a fagyasztott hal is. Az angolok maguk is sokat kísérleteznek a kedvenc ételükkel, főleg a hal bundájával, ami eredetileg liszt, víz és tojás volt, mára sok helyen raknak bele keményítőt, kukoricalisztet, sütőport, na és persze sört, hogy a bunda még ropogósabb legyen.

Az általunk felkeresett halazók mindegyikében azt mondták, a fish&chips abszolút húzótermék, ezt veszik a legtöbben és kérik elvitelre is. A teszt során azt néztük, hogy a bunda mennyire ropogós és vékony, milyen az állaga, mennyire zsíros, illetve van-e az olajnak mellékíze. Pontoztuk a burgonyát, és a chips mellé járó szószt is, bár az angolok többnyire nem szósszal, hanem ecettel fogyasztják a chipset. Csak az ételt pontoztuk, nem számítottuk tehát bele az eredménybe a hely hangulatát, tisztaságot, zenét, még ha erre az értékelésben ki is térünk, és minden helyet csak egyszer teszteltünk. A fish&chips-ből természetesen nem lehet következtetni az étterem többi ételének a minőségére, jó példa erre a budaörsi halpiacon működő kitűnő Dokk büfé, ahol például nem is készítenek fish&chipset.

The Big Fish

Ez volt az első tengeri halas fecske Budapesten, még nincs egy éve sem hogy megnyílt az Andrássy úton, és bár azóta bőven akadnak jobb halas éttermek, megköszönhetjük, hogy beindította a sort. Mi is itt kezdtük a fish&chips tesztelését, és sajnos rögtön csalódnunk kellett. Bár rajtunk kívül alig voltak az étteremben, a halra itt kellett a legtöbbet várni. A fish&chips itt atlanti tőkehalból készül, - ez a leggyakoribb változat, - de sajnos a bundája túl vastag volt és zsíros, nem csöpögtették le sütés után. Pedig nem véletlenül csomagolják Angliában sem papírba ezt az ételt, a rengeteg zsírtól valahogy szabadulni kell. A hozzá kínált szósz egyszerű, felejthető majonézes mártás volt, és a krumplit is közepesre értékeltük. Az Andrássy úti étterem egyértelműen a turistákra lett kitalálva, ez mutatták az árak is. 1890 Ft-ért ez volt messze a legdrágább fish&chips, amit ettünk, és egyben a legrosszabb is. Ide nem jönnénk vissza ezért az ételért.

ár: 1890 FT, öszpontszám: 5/10

Bubba's Water Grill

Következőként egy friss fecskét teszteltünk a Bubba's Water Grillt, a Déli pályaudvar kerengőjében, ahol tekintve, hogy alig egy hónapja nyitottak, még kissé kezdetleges állapotok uralkodnak. Saját bevallásuk szerint ugyanis ők alapvetően elvitelben gondolkodtak,nem számítottak arra, hogy az emberek majd helyben akarják elfogyasztani a kaját. Ezért billegő, kényelmetlen székekre szorultunk, chipsünket egy nem túl gusztusos, nem túl egyenes szörfdeszkán, műanyag evőeszközzel kellett elfogyasztani. (Mint már említettük a körülményeket nem számítottuk bele a pontokba)

Viszont a Bubbában azonnal megkérdezték, hogy milyen halból kérjük a fish&chipset, amiért nagyon sok jó pont jár, csakúgy mint a háromféle chips méretért és a baráti árakért. Van kicsi méret 790 Ft-ért, L-es méret, amihez kétféle szósz jár 1190 Ft-ért, és extra nagy 1690 Ft-ért. Készítik az ételt, atlanti tőkehalból, fekete tőkehalból és édesvízi fogasból is. A kissé ízletesebb fekete tőkehal mellett döntöttünk, és nem bántuk meg. A hal nagyon finom volt, bár a bundája ennek is vastag és fojtós, a krumpli pedig kissé kemény volt, száraz, és túl is sült. A szósz viszont sokkal több fantáziáról tanúskodott, mint a Big Fish-ben. A közepes méretű halhoz járt remulád mártás és az angolok kedvence a tört borsó. Mindkettő finom volt.

Ár: 1190 Ft, összpontszán: 6,5/10

Nemo Fish & Chips & Salad Bar

Érdekes módon a halas helyek valahogy Budára koncentrálódnak, ami nem is baj, tekintve Buda jóval szegényesebb gasztronómia felhozatalát. A Nemo a Lövőház utcában nyílt tavaly ősszel és néhány leállás után – ami a nagy rohamnak volt köszönhető, - ma már üzembiztosan működnek. A Nemo a gyors chipsezés mellett esti vacsorára is kitűnően alkalmas, grillezett tintahaluk valószínűleg a legjobb a városban. Nem hanyagolják el a fish&chips tudományát sem, Heston Blumenthal módszerével tették még inkább tökéletessé. A hal bundájához használt tésztát szódásszifonba töltik egy kis ciderrel, és ráspriccelik a tőkehalra, ezáltal a bunda még ropogósabb lesz.

A tudományos módszerekkel kivitelezett fish&chips nálunk a harmadik helyre volt elég, a mínusz pontoknak több oka volt. Egyrészt a tészta, - bár valóban vékonyabb, mint az előző két helyen, de még mindig egy kicsit vastag, emellett olajos és van némi mellékíze is. Szintén mínusz pont járt a fantáziátlan szószokért, egy csípős majonéz, és egy ketchupos szósz volt a normál méretű chips mellé felszolgálva. A chips mellé a krumplit angol McCain fagyasztott burgonyából készítik, ami az egyik legjobb ebben a műfajban. Az adag óriási, minden kipróbált étterem közül a legnagyobb. A Nemo nagyon jó kis hely, de legközelebb nem fish&chips-et ennénk, ami persze nem feltétlenül baj.

Ár: 1600 Ft, összpontszám: 7/10

Halkakas

A Halkakas koncepciója teljesen eltér az előző helyekétől, ugyanis itt kizárólag magyar édesvízi halakat árulnak, semmi atlanti sznobéria. Ennek megfelelően a fish&chips fogalmát is újraértelmezték, az étel itt szarvasi tenyésztésből származó afrikai harcsából készül. Gondolkodunk egy sort, hogy egyáltalán belevegyük-e a tesztelésbe a Halkakast, hiszen a végeredmény teljesen más, mint a hagyományos, tőkehalból készült változat, de mivel végső kérdésként mindenhol azt tettük fel, hogy visszajönnénk-e ide a fish&chips miatt, végül belevettük ezt is tesztbe, hiszen a válasz határozottan igen volt.

Az előző három hellyel ellentétben, itt kikérnénk ismét ugyanezt az ételt, bár a harcsa erős íze elsőre szokatlan, de ha ezen túllépünk, akkor a fish&chips hal része a Halkakasban maga a tökély. A bunda könnyű és ropogós, és nem mellesleg nem zsíros, aminek a titka, hogy láttuk, amint a tálalás előtt percekig papírkendőben pihentetik. Sajnos a krumpli éppen hogy csak közepes, de mindezért kárpótol a házi remulád mártás, ami itt reszelt kovászos uborkából, újhagymából, tejfölből, majonézből és kurkumából áll. A szósz annyira finom, hogy gyakorlatilag függőséget okoz. Már csak a krumplin kell kicsit dogozni.

Ár: 1690 Ft, összpontszám: 7,5/10

Vörös Homár

Mi is nagyon meglepődtünk, de úgy tűnik Budapest legjobb fish&chipsét jelenleg a Hegyvidék bevásárlóközpont alagsorában található Vörös Homár halboltban lehet enni. A hely egy kis halbolt, nem túl hangulatos, és őszintén szólva nem is volt eddig a kedvencünk, mert a vevőkkel nem mindig kedvesek, és az árakkal is szeretnek trükközni.

Mindennap menüvel, halas levessel, és persze állandó étlappal is várja az arra tévedőket, a kikért ételt két kis asztalnál lehet elfogyasztani. Már az étlapról is látszik, hogy itt komolyan veszik a fish&chips műfaját, hiszen nem csak a hal, de a krumpli fajtája is fel van tüntetve (itt is a McCain buri megy.) A krumpli tökéletes, a bunda vékony és ropogós, nem zsíros, bár a hal kissé szétesik. A remulád szósz tejesen rendben van, bár a Halkakas szószához képest labdába sem rúg. Tesztcsapatunk minden tagja egyet értett abban, hogy a fish&chips itt a legjobb, és ide visszajönne ezért az ételért, a Vörös Homár tehát egyértelműen nyert.

Pontlevonás azért jár, mert az ételt utólag túlsózták, illetve a szószon lehetne egy kicsit finomítani. Tesztünk során érdekes módon megdőlt a Buda drágább, mint Pest elmélet, a fish&chips itt 1490 Ft-ba kerül, bár van deluxe változat is 2190-ért, ehhez grillezett garnéla nyárs és tört borsó szósz is jár. A standard adag is nagyon kiadós volt, és készül fish&chips lazacból is, el sem tudjuk képzelni, milyen lehet.

Ár: 1490, összpontszám: 8/10

Rovatok