Index Vakbarát Hírportál

Kóser konyháról szó sincsen

2014. július 18., péntek 12:03

Nem könnyű rést találni a belvárosi romkocsmarengeteg falán, de úgy tűnik még mindig vannak kiaknázatlan lehetőségek. Legalábbis ez volt az érzésünk a Mazel Tov megnyitóján az Akácfa utcában, még akkor is, ha mégsem lesz annyira újszerű hely, és nem valósul meg az a kulturális keveredés, amit eredetileg megálmodtak. Egy nyitott szemléletű, befogadó helyet szerettek volna létrehozni, ahol mindenki jól érzi magát, és adott esetben az is bemerészkedik a pesti éjszakába, aki a romkocsmák világában annyira nem tud feloldódni. Éppen ezért a Mazel Tovban kulturális események is lesznek, főleg a zsidó kultúrához kapcsolódóan. Hiszen ez itt a pesti zsidónegyed (vagy legalábbis annak hívjuk), az udvar végében megvan még a gettófal maradványa is. Lesznek majd szombat esti after-sabbath partik, és beszélgetnek majd a városi kutyatartásról is. 

De nem is ez a lényeg, hanem a kaja, mert a Mazel Tov azonban elsősorban evős hely, konyhája a friss, kortárs, autentikus izraeli vonalat képviseli, és illeszkedik a mostani street-food trendbe, a séf ugyanaz, aki a Hummus bárban is. Szó sincs tehát kóser konyháról, az étlapon a friss közel-keleti ízek dominálnak, azon belül is a koriander, a citrom, és a tahini. A hummus tálak mellett frissen sült nyársak, sült húsok, shakshukák és saláták is készülnek, minden frissen. Kóstoltunk is belőle, előételnek isteni zöld tahinivel leöntött grillezett padlizsánt (990 Ft), utána érkezett a Pargit (avagy csirkecomb nyárson cukkinivel, 1790 Ft). A csirke lehetett volna némileg karakteresebb, de összességében ez is nagyon finom volt, ahogyan a korianderes, marha-bárány kebab is, zataar pitával (2190 Ft). A végére egy csokival töltött grillezett banán jutott, ilyet ugyan még soha nem ettünk, de elsőre meggyőző volt (800 Ft).

Annyiban mindenképpen újszerű hely lett a Mazel Tov, egy romkocsma térbe ágyazott étterem, azaz nem a pultnál kell ácsorogni, ha az ember kaját szeretne, hanem van rendes asztalszerviz. A hely egy része fedett, sőt lezárható, így télen is működnek majd.

A dizájn kellemes, sőt kifejezetten szép lett, a terv81 építészeinek, Szendrő Péternek és Bajor Ádámnak, valamint a Studio Arkitekterből ismert Csap Viktornak a munkája. A Mazel Tov tökéletesen beleilleszkedik abba a vonalba, hogy a romkocsmák egyre inkább közösségi, kulturális terekké válnak, ami megfigyelhető a Szimpla, de a Mazel Tovval szomszédos Fogasház esetében is. Az pedig, hogy a romkocsma és kultúra vonal mellett még egy erős és újszerű gasztrovonalat is visznek, külön öröm.

A Mazel Tov hivatalos megnyitója július 19-én, szombaton lesz, amire családi és gyerekprogramokkal is készülnek.

Rovatok