Index Vakbarát Hírportál

Sört ittunk, teljesen bekamilláztunk

2014. szeptember 20., szombat 10:02

Szombaton lezárják az Andrássy utat, úgyhogy egészen vasárnap este hatig ihatjuk a legújabb kézműves söröket a 8. Főzdefeszt és Street Food Shown. Rengeteg új ital érkezik a fesztiválra, itt található a teljes lista, úgyhogy két körben előteszteltük a mezőnyt: a Léhűtőben kóstolt sörökről a Mindeközben rovatunkban számoltunk be

Most pedig íme az a négy sör, amire emlékszünk az Élesztőben tett látogatásunk után. 

Hopfanatic American Pale Ale, 4,5 %

Gyorsan rávetettük magunkat a Hopfanatic sörére, és rögtön el is pusztítottuk az egész üveget, később a kamillás sörrel nem bántunk el ilyen könnyen, hosszan szemeztünk vele a pohár alján. Pedig a Hopfanatic APÁ-jának is van egy kis tornazsákszaga, de ez mindegy is, mert egy jó ízű, világos könnyű kis sör. A színe a citromlére emlékeztet, az illatában pedig virágot fedezhetünk fel. Az íze sem okoz meglepetést ezek után, itatja is magát, de talán mégis valahogy jobbat vártunk a külsőségek alapján.

De azért inkább lelkendeztünk, mint szomorkodtunk. „Nagyon szomjas voltam, nagyjából 1 perc alatt megittam egy pohárnyit belőle, amit egyrészt a rengeteg előtte elfogyasztott sajtos pogácsának tudok be, meg annak, hogy ez a sör könnyű, mint egy bodzaszörp." Éppen ezért lehetne akár csapolni fesztiválokon is, a 740 forintos ipari sör helyett. 

Please Be Crazy, apátsági élesztős sör, 5%

- Kezét csókolom, egy doboz herbáriás kamillateát kérnék!

- Talán beteg?

- Nem, sört főzök!

Nagyjából így születhetett meg a Please Be Crazy, ami egy kamillás sör, és akkor ennél többet nem is szeretnénk elmondani róla. Az első korty után felhördülve néztünk össze, hogy mi ez? A kamilla meghökkentő fordulatát ráadásul követi egy erős alkoholíz is. Egészen konkrétan olyan ez a sör, mintha valami méregtelenítő kúra miatt valami nagyon egészséges, de nagyon rossz ízű gyógyteát kellene inni.  „Na jó, én értékelem, hogy kamillás próbálkozás, meg minden, de ettől még a szaga – nálam ez nem illat – is megcsapott, és az íze sem volt jobb. A kreativitásért öt pont, de mint sört, nem nagyon szeretném újra látni."

Balkezes Hopster Nyilván IPA, 6,5%

A Hopster Nyilván IPA címkéjén két büntető szóvicc van, egy rajzolt, bajszos és szemüveges figura, a hátulján egy fekete kakas és egy QR-kód. Ezekre másnap is pontosan emlékeztünk, de az ízét már nehezebben idéztük fel. 

„Ez a sör olyan mint a Központ nevű szórakozóhely. Az összes menő arc ott gettózik előtte, de bent ugyanolyan asztalok vannak mint bárhol máshol. De ettől még szeretjük, mert menő." A Hopster Nyilván IPÁ-jának jó a címkéje, jó az illata, de az íze nem különbözik a többi hasonló kategóriájú sörtől. „Édeskés, citrusos íz, van ugyan egy kis döglött hatása is." Sokat fogjuk még inni, az biztos. 

Balkezes fesztiválsör, 5%

Bárcsak ilyen söröket árulnának a fesztiválokon! Ez nem jelenti azt, hogy a Fesztiválsör jó lenne, ez egy sima híg láger, ami még így is felidézi a Szigetes estéket, főleg amikor a régóta szorongatott fémdoboz aljáról kell meginni a megcápásodott nagyüzemi sört. „Abszolút kimeríti a kommersz kézműves sör fogalmát, nagyjából ilyennek képzelném, ha egy nagy sörgyár próbálna tapogatózni a kézműves sörök világában." Nekünk ez így nem volt túl érdekes, de az is igaz, hogy vannak olyan ismerőseink, akik a különlegesebb kézműves sörökre ránézni sem bírnának, nekik jó kapudrog lehet egy jó láger, vagy fake lager, ahogy a Balkezes nevezi magát. 

Lesz még ezeken kívül is egy csomó újdonság az Andrássy úton is, a Street Food Showról nem is beszélve, de hagynunk kell valami felfedezni valót hétvégére is. 

Rovatok