Legutóbb egy Facebookos viccoldalon láttam a Papírtigris egészen új reklámját, hogy elkezdtek magyaros szusikat árulni, és mivel egy Facebookos viccoldalról volt szó, egészen addig nem is hittem benne, amíg meg nem néztem a honlapját az amúgy teljesen elfogadható ázsiai konyhát vivő étteremről és láttam a szemem előtt: összesen négyfajta magyaros ízzel kísérleteztek, adagonként 1350 forintért lehet is rendelni belőle. Úgyhogy mi rendeltünk mindegyikből, plusz hozzácsaptuk néhány budapesti szusizó hasonlóan japánidegen próbálkozását, kértünk baconös tekercseket és májas makit, bár ne tettük volna, mert ezt a cikket pár órával a teszt után még mindig az ájulás szélén írom.
Abba ne menjünk most bele, hogy pontosan milyen minőségű szusikat lehet Magyarországon venni, egészen biztos, hogy a közelében sem ér az eredeti Japánnak vagy akár egy svéd tengerparti város olcsó büféjében vásároltnak, ezzel annyira nincs is baj, nem kell erőltetni, ami nem megy, friss bébipolipot is nehéz itt venni, a pangasius országában valószínűleg különösebb igény sincsen rá. De még ilyen ramaty minőségben is a szusi az egy finom, könnyű dolog lehet, amivel jól lehet lakni, de nem bombázza szét az ember emésztését, nem érzi magát egy boksz behabzsolása után, mint egy lakodalomban utolsó három órájában. A szusi lényege az lenne, hogy friss és nyers dolgokat fogyasztunk, amivel nem készítjük ki magunkat. Ha ebbe hirtelen kacsamáj vagy tepertő kerül, akkor az egész koncepció megy a levesbe.
Nagy kérdés az, hogy mivégre létezik a magyaros szusi, miért lehet olyat is kapni, amiben hal helyett rántott csirke, főtt tarja, kolbász és kacsatepertő van, mármint nem egyszerre, az mégiscsak túlzás lenne, hanem ez a négy fő fajta létezik a Papírtigris kínálatában. Vajon mivégre? Vannak olyan üzleti tárgyalások, ahol elengedhetetlen kiegészítő a szusi, a dominálni vágyó fél pedig ilyennel tudja lassan betörni a partnerét? Esetleg létezhet olyan, hogy valaki szusit akar enni, csak ki nem állhatja a halat? Elmegy egy család a Papírtigrisbe, mindenki szusit akar enni, és az egyik tag, aki a lazac gondolatától is irtózik, a közösségi nyomás hatására csak akkor tudja lenyelni a rizst, ha kolbásszagot áraszt? Az egész csak egy tréfa, egy frocli a nemzetiesedő Magyarország felé? Nem tudjuk.
És nem is sikerült megfejteni, pedig négyen ültünk egy asztal köré és a sűrű fejrázogatások között próbáltunk elméletekkel előállni (a legjobb: „a magyaros szusi az a töltött káposzta”). És valahogy legyűrni az ízeket. A könnyedebbtől haladtunk a súlyosabbak felé, az első a sajnos semmi izgalmas fantázianevet nem kapó változatokból az első volt, amibe főtt tarját, főtt tojást és tormát szuszakoltak, ezzel sikerült egyből az ázsiai konyha mellett a magyar húsvéti hagyományokat is egy rizstekercsben összefoglalni. Ez még nem is tűnik akkora tévedésnek, főleg azért, mert minden egyes hozzávalónak jól áll, ha hideg, a torma meg a magyar vaszabi úgyis, nem igaz?
Úgyhogy belecsapunk a betyárvilágba és megkóstoljuk a másodikat, a lilahagymás-kacsatepertőset, amit miután elkezdünk enni, erős osztálykirándulás-szag lengi be a tárgyalónkat, mintha a buszon az osztályból mindenki egyszerre bontotta volna ki a szendvicseit és azon a buszon ülne valaki a XIII. kerületből és egy zsákfaluból is, a kacsatepertő buja szaga, összecsap a lilahagyma parasztromantikájával, és itt megragadom az alkalmat, hogy megint elmondjam, hogy egy japán ételről van szó. Durva, durva szagok, ráadásul mustár és uborka is van benne, hogy egy komplett étkezés benyomását is keltse.
Mert talán ez a legfurább a magyaros szusiban, hogy egy teljes fogást próbál beletekerni egy algalapba, van itt egy falatban főfogás, zöldség, ízesítés és savanyúság is, kicsit olyan az egész, mint a Mézga családban, amikor vendégség jön hozzájuk, nem főzött senki, MZ/X meg küld nekik egy egész zsák pirulát, amiről csak a második fogásnál jönnek rá, hogy mindegyik egy teljes tápértékű étkezés volt, ők meg úgy habzsolták, mint a zizit. A magyaros szusival megkapjuk a falatokra tervezett magyar ebédet.
De nem hagyom itt abba, mert mondjuk végszónak jó lenne, de még van kétfajta, amit meg kell enni. Itt már többé-kevésbé némán ülünk és a rántott csirkés-sajtkrémes sem segít a dolgon, egyszerűen életidegen a panírozott csirkemell egy ilyen közegben (még ha a Wasabi Budapest tekercs néven már elég régóta árul is hasonlót). Itt már kicsit gondban vagyunk azzal az elmélettel, hogy egy komplett ebédet kapunk miniben, mert ki a nyavalya akarna sajtkrémet rakni a rántott csirkemelljére, már azt az esetet kivéve, ha az illető kollégista a hónap végén? De a csirkés még mindig sehol nincs a negyedik tesztelt szusihoz, a pusztító kolbászoshoz képest, amiben gyulai kolbász, lilahagyma és mustár van, a kolbásznak annyira erős íze van, hogy sem a mellé adott vaszabi, sem a gyömbér nem képes elvenni, úgyhogy bátran kipróbáljuk Magyarország szójaszószát, az Erős Pistát. Ami ebben az egy esetben segít egy ételen, ettől a szörnyű paprikakrémtől végre teljes arculatot kap a Magyaros III. elnevezésű szusi, és megkapjuk a pannon gasztronómiát a pofánkba egy kompakt falatban. Ettől kihangsúlyozom, hogy jó nem lett, csak sikerült kontextusba helyezni.
Ahogy említettem, a nyugati standardok már feltűntek a budapesti szusiiparban, ott van a már emlegetett Wasabi Budapest-tekercse, amiben szintén csirkemell van, és hiába írják, hogy pankó bundában, attól még az panír, panírról a szusiban pedig tessék elolvasni az előző bekezdést. Az Akasaka tekercs már egy fokkal vagányabb darab, ott össze van dobálva teriyaki szósz, avokádó, krémsajt és uborka, mint valami szörnyszülött, az íze viszont annyira nem rossz, mint leírva, legalábbis én mindig tudok tapsolni valaminek, ami nevetségesen ambiciózus, és nem próbál meglógni a középszerrel. Ezt sajnos nem lehet elmondani a májas választékról, a Leroyból rendelt kacsamájas makik és az I Love Sushi fügelekváros libamájas makijairól is csak az jut eszünkbe, hogy ezek májkrémes szusik. Jogi okokból nem fogom azt mondani, hogy tényleg azok, mert valószínűleg nem, de a májnak annyira durva íze van a rizshez és az algához képest, hogy idegen testnek hat az egészben.
Persze nem tudom, hogy miért pont a májon rugózom, amikor, ismétlem, lehet gyulai kolbászos szusit rendelni Budapesten.