Volt egy időszak az életemben, amikor viszonylag gyakran fogyasztottam a Krupnik nevű lengyel mézes likőrt, méghozzá a következő módon:
Én nem vagyok abban biztos, hogy tényleg így kell fogyasztani valamit, aminek olyan íze volt, mintha valaki megolvasztott volna egy karácsonyi mézeskalácsot és feltöltötte volna pálinkával, de most reggel fél kilenckor írom ezt a cikket, és bizisten meg tudnék inni egyet.
Az alkoholgőz szívását nem én találtam ki sajnos, pár évvel ezelőtt már ment pár kört a Vaportini nevű, harmincdolláros szerkezet, ami úgy nézett ki, mintha doktor Frankenstein laboratóriumából szalasztották volna, egy hatalmas üvegkübli, amiből kiáll egy szintén üveg szívószál. A retró scifi-s kinézete ellenére a Vaportini egy dologra volt jó: felhevíteni italokat, amiket aztán le lehet tüdőzni.
Az elv mögötte az, hogy az alkohol gyorsabban jut a véráramba, nem készíti ki a gyomrot, és különben is, milyen menő ilyen küblikkel vagánykodni, de a kutatások szerint a berúgást csak minimálisan gyorsítja fel. Érdekes, hogy jó néhány amerikai állam betiltotta az alkoholpára fogyasztását, még a Vaportini megjelenése előtt. A fő érvük az volt, hogy megdobja a fiatalkorúak alkoholfogyasztását, mivel nem egy nagy barna zacsival sétálnak, hanem titkos bűnbarlangokban körbeülnek egy fazekat, és forralják a sört. Ebben az utóbbiban nem vagyok biztos, de így képzelem el az amerikai törvényhozási rendszer gondolkodását. Az Alcoholic Architecture nevű, popup alkoholgőz-bár viszont Londonban nyílt, úgyhogy nem kell ilyesmiktől félni.
A londoni Borough Market mellett található Alcoholic Architecture az eredetileg zselékészítéssel dobbantó Bombas & Parr nevű alkotópáros legújabb projektje, és ha a nevük nem is rémlik annyira az olvasónak, pár ötletük az internetről biztos:
Minden projektjük valami teljesen agyament, vagy legalábbis figyelemre méltó ötletre épül, a helyi hírnevük pedig elég nagy, hogy tóduljanak rá az emberek Londonban. Az Alcoholic Architecture (”alkoholépítészet”) is egy nagyon markánsnak hangzó, de utólag kicsit humbug koncepción alapul.
A bár helyszíne régen egy monostor volt, úgyhogy a régi Süss fel nap nevű szórakozóhelyre emlékeztető pincehelyiséget telerakták különböző, szerzetesrendre utaló díszekkel. Ehhez olyan italokat árulnak, amiket akár évszázadokkal ezelőtt is készíthettek, van trappista sör, de a főszereplő a Buckfast nevű, skót eredetű koffeintartalmú likőrbor, amit állítólag a származási helyén szintén be akarnak tiltani.
Aztán úgy döntöttek, hogy az egészet telenyomják gin-tonic gőzzel. Nem hiszem, hogy ilyet toltak volna a szerzetesek, de mondjuk én háromszor megbuktam az egyetemen Anglia történelméből. Az viszont biztos, hogy olyan, alkoholgőzben fuldokló helyiség egy kolostorban sem volt, mint az Alcoholic Architecture-ben - de inkább nézzék meg az ott készült videónkban, hogy néz ki egy gin-tonic-párával telenyomott szoba:
Az Alcoholic Architecture összesen négy, elég picuri helyiségből áll, ahova óránként, elővétel alapján engednek be nagyjából 30 embert. Az egyik az öltöző, ugyanis kötelező esőkabátot húzni a mindent beterítő ragacs miatt. A második egy bár, ahol két pultos (köztük a magyar Fanni), csinálja rendületlenül a 7-10 fontba kerülő koktélokat az érkező vendégeknek. Beljebb, egy hentesfüggönyön keresztül van egy szoba, ahol megtalálható az Alcoholic Architecture szlogenjévé váló mondat, neonból kirakva:
Lélegezz felelősségteljesen!
Innen beljebb pedig kezdődik a gőzszoba, ahol tonickoncentrátum és tisztított víz párájának keverékét nyomják, ez a szoba olyan, mint egy gőzfürdő, fürdő, meztelen emberek és meleg nélkül. Tehát egyáltalán nem olyan, cserébe nem lehet látni semmit. A nagyjából 6-7 négyzetméteres teremben mindent beterít az alkoholgőz, bár a gintonic csak akkor lesz világos, amikor rákérdezünk Fanninál, hogy mi is, amit lélegzünk. A teszt célja egyébként az volt, hogy megnézzük, be lehet-e rúgni szigorúan attól, hogy alkoholpárában állunk, de Fannival már a harmadik koktélt isszuk, a Buckfast pedig egy pokoli ital, úgyhogy a gőzről kicsit meg is feledkezünk. Főleg azért, mert ordít közben a nyolcvanas évekbeli popzene, a Public Image Ltd-től az Adam Antig.
De nézzük objektíven: alkoholt szippantani muris dolog, de nem biztos, hogy az Alcoholic Architecture a legjobb módja. A legtöbb vendég azért jött ide, hogy szelfizhessen a Breathe Responsibly felirat alatt esőkabátban, és nem azért, hogy alapozzon egy estére (ehhez a 12,5 fontos belépő meredek is lenne). Az italokkal együtt viszont az AA csak egy bár, ahol lehet érdekes koktélokat lehet inni méregdrága pénzért, és van egy egyórás limit. Pont bárnak használhatatlan. Ráadásul az ember semmi másról nem tud beszélgetni közben, csak arról, hogy hol van és mit csinál éppen. Aztán kimegy az utcára és napokig erről fog sztorizni.
Az Alcoholic Architecture januárig tart nyitva. Elővételes jegyeket itt lehet foglalni.