Szétnéztünk, hogy mostanában milyen új büfék és éttermek nyitottak Budapesten. Húst hússal is ehet, ha akar, ráadásul rendes minőségben, jó áron. Hamburgeres töltött gombóc, orosz street food és rengeteg kolbász a kínálatban.
Ha a város egyik legjobb hentese, Gál József saját helyet nyit, akkor az valami olyasmi, amit feltétlenül ki kell próbálni. Az, hogy ma lehet jó húst kapni Budapesten, nem kis részben a nagyszájú, mindenkivel hangosan dumálgató, laza Józsinak köszönhető (boltja a Hegyvidék központ aljában van.) Én pontosan olyan helyet is várnék tőle, mint az üzlet, egy laza, közvetlen és iszonyatosan jó minőségű, hangos hússütödét, ami azonban Mészár Steak Kitchen néven megnyílt a Károlyi utcában, nagyon nem ilyen. Annyira nem, hogy ha nem tudnám, hogy ez a Józsi helye, be se tenném a lábam, egész egyszerűen azért, mert nincs jó hangulata. Plafonig fekete csempék, nyers hús képek a falon, a személyzet kedves, de a közvetlenségtől igen távol állnak.
A Mészár Steakben természetesen a húsoké a főszerep, és jó tudni, hogy abból biztos jót kapunk. A hely nyilván elsősorban egy steakező, de én mégsem ezért próbáltam ki, hanem az 1650 forintos ebédmenüért, ami szerintem egy teljesen vállalható ár egy jó minőségű ebédért. A menüben egy hajszálnyit sem csalódtam, és külön jó pont, hogy az ebédmenü többnyire a rendes étlapról van összeállítva, magyarul minden nap valami mást ehetünk kedvezményes áron.
Az ebédmenü mindig két fogás, szerdán az első egy parasztsonkában sült kecskesajt volt salátával, a második pedig hentesvagdalt néven futott, de gyakorlatban inkább egy májas hurkára hajazott, - rizs nélkül persze,- hozzá tört burgonya (kissé jellegtelen), és almakompót. Az adag nagy volt, így ajánlom mindenkinek, akinek számít az, hogy a pénzért jó nagy adagot kapjon, és mondjuk kevésbé ajánlom azoknak, akik az ebéd után visszaülnek az irodába. Egykor ebédeltem és még estére sem éheztem meg az ebédmenütől!
Kóstoltuk még a marhapofát juhtúrós galuskával, aminek eredeti ára 2200 Ft, de érdemes megnézni a heti menüt, mert néha a marhapofa is van menüben, és ez a fogás egyszerűen zseniális. A harmadikként az asztalra érkező fügemustárban érlelt sertéskaraj inkább közepesre értéklehető, és karajhoz képest is túl száraz. Összességében az ebédmenü akkora élmény volt, hogy mindenképpen visszatérős hely a Mészár Steak. Ha nem lenne ez az idétlen dizájn, akkor még meg is szeretnénk a helyet! (KGy)
Én tényleg nem értem, hogyan jut valakinek eszébe, hogy nyit egy gombócost, de elhatározza, hogy nem a klasszikus túrógombóc, szilvásgombócot, és baracklekváros gombócot fogja árulni, hanem például hamburgerhússal és lazaccal fogja őket megtölteni. Mondjuk nyilván azért, mert más esetben itt panaszkodnék, hogy nyílt egy hely, ahol csak klasszikus gombócokat lehet enni, de az most mindegy.
A Gombrócban tényleg az a truváj, hogy a gyerekkorunkból ismert, kicsit nyúlós tésztába például barbecue oldalast és kacsacombot pakolnak, ettől az egész bizarr lesz, de nem feltétlenül rossz. Már ha túl tudjuk tenni magunkat a műfajon, hogy tulajdonképpen tök jó dolgokat eszünk, csak éppen gombócba töltve. Szóval vicces kísérlet az alapvetően olcsó, lenézett kaját büfékörnyezetben, kicsit magasabb gasztronómiai sztratoszférába kilőni. És végül is sikerül.
Én két sósat, és egy édeset kóstoltam (darabja egységesen 650 forint, súlyra nagyjából 15 deka), az előbbiből a hamburgerhúsos gomburgert remulád szósszal, és egy kacsacombos töltésűt csipkebogyóval. Amennyire vicces gondolat az előző, annyira nem volt érdekes – bár ismétlem, egy gombócba töltött marhahúspogácsát és sajtot ettem –, a kacsacombos viszont bomba volt, és ott már a tészta sem zavart annyira. Sőt, besegített a csipkebogyós szósz is hozzá, az egésznek már volt valami formája. Kettővel egy okés ebédet már el lehet intézni, de anélkül nyilván nem akartam elindulni, hogy egy édeset ne kóstoljak meg, a lime-os túrón nem éreztem az előbbit, az utóbbi tölteléke viszont finom volt. Sajnos a snickers-es és fehércsokisat nem volt merszem megkóstolni.
Viszont amennyire ódzkodtam az egész élménytől az elején, annál nagyobbat csalódtam pozitívan a Gombrócban, mert ha engem kérdeztek, ez tényleg egy kulináris Frankenstein-szörnyeteg, viszont egyáltalán nem olyan rossz élmény enni, mint ahogy elképzeltem az egészet, sőt, a kacsacombosból most meg tudnék enni még egyet, mondjuk ebéd előtt vagyok, szóval az biztos nem segít az írásban. Tehát arra akarok kilyukadni, hogy legalább egyszer érdemes megnézni a Gombrócot, halál bizarr az egész, de még jó élményekkel is lehet távozni. Ráadásul a teszt után bevezették a levest is (hagyma és paradicsom, természetesen gombócokkal), úgy már egy egész kerek étkezést meg lehet ejteni. (klág)
Nem leszek népszerű, de nem tudtam megszeretni a Hold utcai piacot, pedig tudom, hogy a legjobb dolog, ami az elmúlt évben gasztro fronton történt Budapesten. És örülök is neki, csak az egész hideg, meg kicsi, télen fázom, nyáron meg nem tudom miért ülnék egy zárt piacon. De ne kövessen engem senki, mindenki menjen csak oda, virágozzék a hely, meg minden!
Leginkább csak tudatosan szoktam arra vetődni, ritkán van ugyanis dolgom ott, de nemrég nyílt meg az Arany Kaviár büféje a MoszkvaTér, amit muszáj volt kipróbálnom, pelmenyi-függő vagyok ugyanis. A pelmenyi olyan nekem, mint a olasz kaja, bárhol bármennyit.
Az Arany Kaviár pelmenyije még soha nem okozott csalódást, a Gourmet Fesztiválon is mindig ezt eszem először. Az tehát, hogy az Arany Kaviár egy elérhető árú büfét nyit a Hold utcában, a legnagyobb örömhírnek tűnt, a látogatás azonban eléggé felemásra sikeredett. Azt azért nem mondanám egy szóval sem, hogy a pelmenyi nem jó, de hogy nem olyan, mint az Arany Kaviárban, az tuti.
Ráadásul éppen Lengyelországból érkeztem a tesztelés előtti napon, ahol olyan pelmenyit dobott elém műanyag tálcán két SMS között egy srác egy food truck-ból, hogy még most is érzem az ízét. (Ezzel nem azt mondom, hogy Lengyelországban jobb a kaja, mint nálunk, mert dehogy! De a pelmenyihez azért értenek.)
A MoszkaTér egyenesen Moszkvából hozott ide egy orosz srácot séfnek, aki ott előttünk gyártja a pelmenyiket, aminek a tésztájával nincs is baj, de a sertéshúsos töltelék kissé száraz, ízetlen és jellegtelen, és az olvasztott vaj menyiségét is túlzásnak éreztem. A személyzet kedves, de azért nem túl hatékony, hogy ők csak magyarul a szakács meg csak oroszul beszél.
Szóljenkát nem ettem (azt is kóstoltam előtte Lengyelországban) de borscsot igen, az szinte a tökéletesség határát súrolta. De nem a levesért mentem oda, hanem a pelmenyiért, és az sajnos csalódás volt. Oké, itt 1600 Ft egy adag pelmenyi, az Arany Kaviárban meg 3500, de egyelőre a minőségbeli különbség is ekkora, - de nagyon reménykedem, hogy csökkenni fog. (KGy)
Én ebben a mai világban nagyon tudok örülni annak az egyszerű dolognak, hogy egy étel ugyanúgy néz ki a készítőjének a Facebook-oldalán, mint a való életben. A Töltőnél ez igaz, és még nagyobb öröm, mert a kolbászos bucik gyönyörűen néznek ki az interneten, és tényleg azt hittem, hogy élőben tutira nem fognak majd molyolni nekem ott retekszirmokkal, meg hasonló marhaságokkal. Pedig de. A Töltő egy furcsa anomália – a bulinegyed közepének és szélének határán egy igényes kolbászozó, ami estére bezár, emiatt kicsit félek is a sorsától, de nekem nem az a feladatom, hogy az üzleti tervét kritizáljam, hanem az ételét, azt meg elég nehéz.
Négyfajta kolbászt lehet gyakorlatilag szendvicsként kérni, mi hármat próbáltunk ki összesen, és annyira markánsan különbözött mindhárom, hogy eredményt sem nagyon lehet hirdetni. Nem azért, mert rossz volt, sőt, baromi jó volt mindegyik, de látszik, hogy itt nemcsak a kolbászt találták ki, hanem a komplett szendvicset. Ha valaki könnyűt szeretne, annak ott a lime-os gyömbéres csirkekolbász (amihez a már említett retekszeletek járnak, 1100 forint), amihez japán ponzuszósz is jár, a kolbász viszonylag könnyedebb ízét tök jól ellensúlyozza, hogy a buciba bele van még tuszkolva egy csomó intenzív alapanyag.
Aztán ott van a magyar ízlésnek leginkább megfelelő rozmaringos sertéskolbász (1300 forint), ami hosszában kilóg a buciból, mustáron és almachutney-n kívül nem is jár hozzá semmi, mert így is elég brutális disznóíze van. A harmadik amit kipróbáltunk pedig aszalt paradicsomos marhakolbász volt (szintén 1300 forint), aminek már annyira jó, erős íze volt, hogy alig került mellé valami, csak egy nagy adag rukkola, meg pár pötty mascarpone és pesto, amit esküszöm csak most, a cikk írásakor fogtam fel, amikor megnéztem online az étlapot. Egy könnyű ebédnek vagy vacsorának tökéletesek ezek a szendvicsek, frissen készülnek, mindegyik elég markáns, és láthatólag jó alapanyagból készült, hogy ne legyen humbug. És még a fotóhűségnél szerintem egy ilyennél sokkal fontosabb az, hogy megérje az árát, ha engem kérdeztek, a Töltő megéri.
A Butifarringban az a legjobb, hogy választási lehetőséget ad. Mármint a Töltőhöz képest. Nem szeretnénk kókuszgolyókat a csirkés kolbászomhoz? Akkor itt vannak a katalánok, ahol kapok rá salátát, szószt, sült hagymát, és csákómákó, ennyi volt. A Butifarring gyakorlatilag minden fontosabb alapanyagot a barcelonai anyabüfétől hoz – elég gonosz tréfa, hogy kirakták az asztalokra az ottani büfé étlapját –, kevesebb flikflakkal, nagyjából ugyanolyan áron, de teljesen más ízekkel. A kolbászok a következők: van sima sertés, csirkés, gombás, kéksajtos, kecskesajtos, és úgynevezett morcilla, ami tulajdonképpen egy krumplival és tojással kevert hurkaszerűség. Ezt kapjuk buciban, egy kevés zölddel.
Ahogy mondtam, az ízek teljesen mások, mint a Töltőben (nyilván tök hülyeség a két helyet egymáshoz hasonlítani, de annyira adja magát, hogy nehéz ellenállni) - a morcilla szokatlan, a kecskesajtos brutális, és valahogy egyiknek sincsen az az erős kolbászíze, mint amott. Az árak 900 és 1500 forint között maradnak, ezért kapunk egy bucit, viszont érdemes még 590-ért hozzácsapni egy sültkrumplit is. A krumplit, akárcsak a kolbászokat, egy spéci kemencében, faszénen, zsírban sütik, kicsit tényleg olyan, mint a családi tepsis krumplik. Kicsi választék, de finom. Ráadásul remek helyen van.