A Lipóti és a Cserpes szakításáról ebben a cikkünkben írtunk, mától csak Lipóti tejtermékek kaphatóak a Lipóti pékségekben. Úgyhogy gyorsan ki is próbáltuk őket. 

Sosem voltam a Cserpes hatalmas rajongója. Az okés túrórudin és a szintén okés tejivóikon kívül a legmarkánsabb emlékem a cuccaikról az, hogy egyszer egy boltjukban kértem egy lekváros buktát, de harapás után láttam, hogy a töltelék felszívódott belőle. Amikor reklamáltam, a munkatárs elkezdett kibontani egy lekvárosüveget, és már a kanálért nyúlt, hogy személyesen kárpótoljon a lekvár hiányáért, amikor leállítottam, hogy inkább akkor egy túrósat kérnék. Ez persze nem a termékeik kritikája, mert a frissen sütött túrós is okés volt, de a benyomásom az egész cégbirodalomról ez volt. Okés. A Cserpes, ami pár évvel ezelőtt egészen úttörő volt a finom joghurtokkal, kakaókkal és süteményekkel, mostanra úgy belesimult a köztudatba, hogy már a szerkesztőség melletti panelos kisboltban is lehet kapni a termékeiket, és senki sem hüledezik tőlük. A nagy paleo/vegán/gluténrobbanás óta meg végképp nem számítanak különlegesnek.

Persze ez nem ok, hogy a Lipóti úgy, ahogy van, kipaterolja őket a pékségeikből, de ha már ezt a döntést meghozták, akkor reméltem, hogy valami ésszerű vagy legalábbis vállalható alternatívát tudnak nyújtani.

Megkóstoltunk egy csomó saját márkás Lipóti tejterméket, főleg azokból, amiket mindennap, nagy mennyiségekben fognak fogyasztani emberek – van leveles túrójuk is, bár kétlem, hogy valaki mindennap azt nyammogná tízóraihoz, bár amekkora mázlim van, biztos lesz egy ilyen levélíró. Szóval a rudi, joghurt, ízesített tej versenyében a Lipóti simán megállja a helyét. A joghurtjuk lágyabb, összefüggőbb, mint a Cserpes, nyilván személyes preferencia, hogy valakinek folyékony, ektoplazmikus vagy masszív joghurt kell. A barackos és az áfonyás ízesítés is rendben van, csodát egyiktől se várjon senki, viszont 300 forint alatt lehet lapátolni percekig.

Én az iskolatejprogramon nőttem fel, szóval ha valaki elém rak egy pohár fémízű iszapot, és azt mondja, hogy itt az állami tízórai, akkor én simán megiszom, úgyhogy talán nem is én vagyok a legjobb tesztalany. Két kollégám szerint a kakaós és karamellás tej „nem olyan jó”, egy harmadik szerint sok benne a cukor, én meg már nem is emlékszem rájuk. Főleg azért, mert elkövettük a hibát, hogy a túrórudit (bocsánat, Túrórudat) vettük előre.

Mert a Lipóti túrórudi valószínűleg a legjobb, amit széles körben is kapni. Harminc- és ötvengrammos változatban gyártják, az utóbbi már egészen megterhelő tud lenni a vastag étcsoki miatt, de ízben nincs különbség: mindegyik olyan, mintha tényleg kakaóval bevont citromos túrót ennénk, és tudomást sem vennék a rengeteg más vegyszerről, ami a papírra van írva, hogy ilyen tökéletes legyen. A tökéletesség nyilván relatív az ilyen rudiknál, mert azért mégsem a Zaziból vagy a váci Desszertszalonból veszünk egy darabot, de ha valaki a lehető legízletesebben akarja megkóstolni a csokiba mártott, kiirthatatlan nosztalgia fehér könnyeit, akkor a Lipótit válassza. És aztán fizessen kártyával, mert nekem a rudi után csak az okozott nagyobb élvezetet, amikor megkaptam a fizetés visszaigazolását, és megtudtam, hogy a Kegyelem és Áldás Kft.-hez ment a pénzem.