Megnyílt a budai Várban Magyarország, sőt Közép-Európa első Jamie's Italian étterme, aminek legfőbb vonzereje nyilván az, hogy kizárólag Jamie Oliver receptjeivel dolgozik. Így aki itt eszik, gyakorlatilag kipróbálhatja, milyen is valójában az a sok recept, amivel tele van otthon a könyvespolc. 

Jamie Oliverrel februárban készítettünk interjút Londonban, ahol elmondta, hogy nem a világot akarja megváltani éttermeivel. Nagyon egyszerű, egészséges és finom ételeket akar, amelyek árban is sok mindenkinek elérhetők. A hangsúly leginkább az alapanyagokon van, rengeteg előírásnak kell megfelelnie annak, aki a franchise-rendszerben Jamie-éttermet akar nyitni. Londonban is jártam Jamie's Italianban, így volt némi összehasonlítási alap a budapesti étteremnél. Oliver ugyanis azt is elmondta az interjúban, hogy bár van némi rugalmasság az ételekkel, a Jamie's Italian lényege, hogy mindig, mindenhol pontosan ugyanolyan a kaja.

Bennem őszintén szólva volt némi kételkedés, hogy ki fog a Várban megtölteni egy 105 fős éttermet (plusz terasz), ehhez képest három nappal a nyitás után alig lehetett beférni. És láthatólag nem csak turisták voltak. Egy Jamie's Italian étteremben az utolsó csavarig minden szabályozva van, így például az is, hogy az asztaloknak csak 20-30 százalékát lehet lefoglalni, a többihez elvileg be lehet esni az utcáról. Mondjuk nem tudom, hogy ez a koncepció itthon mennyire szerencsés, a Várban nyilván nem a magyarok fognak betérni, hanem a japán turisták. 

A hely maga tényleg jó lett. Persze nem bízták a véletlenre, bár a franchise-tulajdonos Zsidai Roy néhány dologba nyilván beleszólhatott, Jamie Oliver mindenhol a saját belsőépítészével, Jack de Wettel dolgozik. Ő pedig, bár az éttermekre jellemző dizájnt meghagyta, azért némi lokalitást is vitt a dologba: a pulton például a Mátyás-templom csempéi köszönnek vissza.

Ha nagyon kell, bele tudok kötni néhány dologba, mint az idétlen feliratok a falon, de összességében nagyon jól sikerült a dizájn. Tágas, szellős, kellemes, ugyanakkor vannak intim terei is, egyébként az egész dizájnon nagyon sokat dob a parketta. Én az Angelnél lévő étteremben voltam Londonban, a dizájn ott is nagyon hasonló, de ahhoz képest ez a tér sokkal bensőségesebb, éttermesebb, világosabb. A Zsidai-csoport Virág Csaba építész egyik hatvanas évekbeli épületét szerezte meg a Várban. Ez eredetileg is étteremnek épült, a Fehér Galamb működött itt, ami könnyebbség volt nyilván, és egyes elemeket meghagytak eredeti formájukban, például a szürke betonoszlopokat.

Na de milyen a kaja?

Nem akarok nagyon aprólékos elemzésekbe bocsátkozni, mert az nyilván senkit nem érdekel, összességében egy Budapesten valóban jó minőségű olasz éttermet kaptunk. És még csak azt sem mondanám, hogy tényleg az egyszerű, de jó vonalat képviseli a hely – minden kajában van valami csavar, valami egyedi fűszer, valami továbbgondolás.

Minden étel nagyon precízen összeállított, Jamie-receptek alapján készül, így nem is elsősorban kreatív séfekre volt itt szükség, hanem inkább olyanokra, akik nagyon pontosan elő tudják állítani ugyanazt a minőséget. Összesen 150, előre meghatározott Jamie-receptből dolgoznak, táblás ajánlat is van egy-kettő, de ezek elég ritkák, és ezt is el kell fogadtatni a londoni központtal. Látszatra olyan az egész, mintha Jamie Oliver nem egy szakács, hanem egy kontrollmániás üzletember lenne (nyilván az is), a konyhán még kamerák is figyelik a kaját, de – mint szintén elmondta az interjúban – szerinte csak így tartható fenn az a színvonal, amit ő akar. 

 A Zsidai-csoportnak még az étlap összeállításában sem volt szabad keze, az is szinte ugyanaz, mint Londonban. Az alapanyagok azonban sok esetben helyi cuccok, ami nagyon szimpatikus húzás, a marha kivételével – ami osztrák – például magyar a hús, a tojás, és sok zöldség is. Persze a legtöbb cucc Olaszországból jön, mint a sonkák, sajtok, olajbogyók, amit kifejezetten csak Jamie Olivernek termesztenek Olaszországban.

Az olasz ízelítőket tartalmazó „deszkákat” már Londonban is bírtam, ez a Jamie's Italianra elég jellemző dizájn: hatalmas, deszkán érkező sajtok, mint a csilis dzsemmel érkező pecorino, a friss mozzarella, amit szobahőmérsékleten tálalnak, ezért elég krémes, pisztáciás mortadella, sonka és kétféle olasz szalámi, hozzá némi citromos zöld saláta. Ez elég kiadós is, az ára 2980 Ft/fő (Londonban 10 font, azaz több mint 4000 forint volt ugyanez). Az előételek között többféle bruschetta volt, ennek elég nagy erőssége először is a kenyér, amit Szabadfi Szabolcs, a Panifnicio il Basilico pékje süt. A pékségnek csak a neve idétlen, szerintem is az egyik legjobb pékség Budapesten, különösen a kevésbé felkapott, városmajori boltjukat imádom.

A bruschetták fantáziadúsak és kiadósak, van például avokádós-rákos, sült cukkinis, mégis a sült paradicsomos az, ami muszáj kiemelnem, mert tényleg zseniális, áruk viszont elég magas 1400 és 2200 Ft között mozog – de valóban jó mindegyik.

Ezt kevésbé tudom elmondani egyébként a pizzáról, ami az egész étteremben a legkevésbé jött be nekem. Nem hiába, a pizza egy külön műfaj, már a pizzatészta sem egyszerű, a sütése még annyira sem. Nyilván nincs olasz hely pizza nélkül, de ha elmegyek egy Jamie's Italianba, talán a pizza az, amit utoljára rendelnék, mert ennél sokkal izgalmasabb receptekkel dolgoznak. Jól átgondolt a pizzák ízesítése is, például citromos ricotta, spenót, szardella és tojás, vagy az erdei gomba, mozzarella tárkonnyal fűszerezve, és a tészta is jó önmagában, de nekem együtt ez nem működött. A másik gyenge pont egyébként érdekes módon a hamburger volt, mind a krumpli, mind a hús túl volt sütve. (pizzák 1800–3000 Ft, hamburger 3480 Ft). Az étterem egyébként természetesen olcsóbb, mint Londonban, de azért itthon a magasabb árkategóriát képviseli.

Na de rá is térek a tésztákra, spagetti carbonarát ettem Londonban is, és itt is, mindkét helyen korrekt  volt. Amúgy is szeretem, és nem is akarok most azon értekezni, hogy kell-e bele tejszín, vagy nem (az eredeti recept szerint nem kell!), a lényeg a tetejére pirított pancetta. Szintén nagyon jól sikerült a tagliatelle bolognese is, jó hozzá a szósz. Ezt a két alaptésztát kóstoltam, de van garnélás és szarvasgombás is, ezekre nem repültem rá, és ezeknek az ára is magasabb egyébként 3560 Ft, míg a carbonara 2640 a bolognese pedig 2840. Ez mondjuk nem éppen olcsó egy tésztának, de egyrészt tényleg jó, másrészt nem kicsik az adagok. Harmadrészt és nem utolsósorban, 

Ezek után természetesen valódi főételt már nem tudtam enni, egy borjú vagy egy bárány már a biztos halált jelentette volna, így ezekről nem tudok nyilatkozni. Tudok viszont a szuperkajákról, ami szintén van az étlapon. A szuperkaja akkora újdonság, hogy még a londoni étlapon sem volt februárban, amikor ott jártam.

Az Every Day Superfood, Jamie Oliver legújabb könyve, és szerintem tényleg az egyik legjobb, Jamie-nek teljesen új oldalát mutatja meg (úgy tudom, hamarosan megjelenik magyarul is.) Központi eleme az egészséges étkezés, sokkal több zöldséggel, kevesebb hússal, új alapanyagokkal. Ezekből a receptekből is van az étlapon kis és nagyobb adag, jelenleg kétféle: a superfood saláta (avokádó, cékla, lencse és quinoa gránátalmával 1280/1940 Ft) és cézársaláta, 1240/1840 Ft. Utóbbit nem, előbbit kóstoltam, és tényleg jó. Pedig semmi köze az olaszhoz, de jó, hogy felvették az étlapra, hatalmas pluszpont. Meg azért is, mert van gyerekmenü, amit szintén egészséges alapanyagokból állítottak össze, bőven túllépve a hagyományos rántott hús, paradicsomos tészta tengelyen. Sőt, annyira egészséges, hogy a legtöbb gyerek szerintem csak pislog a sok zöldség láttán.

Jó hely lett a budapesti Jamie' Italian, persze ne egy autentikus olasz helyet várjunk, hanem, mint a neve is sugallja, a Jamie Oliver által újragondolt olasz kaját. Nagyon jót tesz a helynek, hogy nem akkora hodály, mint néhány londoni étterme, ahol követhetetlen mennyiségű kaját hordanak ki tíz perc alatt. Most még nyilván viszi előre a kezdeti lendület, és az angol menedzserek felügyelete, akik egy hónapja érkeztek, és tíz napig állandóan az étteremben vannak, semmilyen kaja nem mehet ki anélkül, hogy rá ne néznének. Vissza kell majd jönni, ha lemegy a roham, újra megnézni az egészet, de amit most kaptunk, abba nem tudok belekötni.