Nagyon vicces látni a nagyvállalati gondolkodást működés közben. Évekkel ezelőtt Magyarországon is átsöpört a (most már többszörös újraértelmezésen átesett) kézművessör-vihar, megteremtve egy egészséges felvevőpiacot azoknak, akik szeretnek tisztességes, finom, vagy legalábbis érdekes söröket inni. Ezt nem a hasamra csapva mondom, hanem jártam már Főzdefeszteken: amióta a sörfesztivál elköltözött a belvárosból először a rakpartra, aztán az Andrássy útra, azóta hatalmas tömeg áll sorba olyan, sokáig misztikusnak tartott sörfajtákért, mint az amber ale vagy vagy a barley wine.
És hirtelen kinyílt a világ egy csomó ember előtt, sörből nemcsak dobozos meg üveges lett, hanem millióféle és fajta, ízben, erősségben, kinézetben is. Rendes helyeken már lehetett ezeket a másféléket kapni, sőt, voltak olyan helyek, ahol csak ilyeneket árulnak, miközben meg létezett egy fesztivál, ahol meg csak azért gyűltek össze az emberek, hogy ilyeneket igyanak.
De valahol messze egy cilinderes-szivaros üzletember letette a monokliját, és azt mondta:
Miért ilyen boldogok az emberek? Mi is boldoggá tudjuk őket tenni! Gyorsan, túlórára az összes munkást!
És úgy határozott a Tesco, a Soproni, és kisebb mértékben a Dreher is, hogy felülnek erre a vonatra, és megpróbálják megcélozni ezt a közönséget. Vagy nem ezt szeretnék megcélozni, hanem azokat, akik soha nem ittak kézműves sört, és kapudrogokat akarnak? Az a vicc, hogy végigittuk az összeset, és mi sem tudtuk eldönteni.
Négyen ültünk le az Index egyik tárgyalójába (munka után!), hogy leteszteljük a Tesco Finest kézműves-sorozatát, illetve a Dreher hideg és nyári komlós változatait. A Soproni American Pale Ale-jét sajnos még nem lehet kapni boltokban, egyelőre Budapesten két helyen lehet kapni biztosan (Fogas Ház, Pontoon), de hogy vidéken hol, azt egyelőre még nem sikerült megtudnom.
„Nem tudtuk eldönteni”, „nem sikerült megtudnom”, már kicsit szerencsétlenül indul ez a cikk, pedig még egy sört sem nyitottunk ki, Na majd most.
A Dreher újítása igazából nem kifejezetten a kézműves irányt jelzi, hanem azt, hogy valami olyasmit szeretne nyújtani a cég, ami a termékeit megunt vásárolóknak szól. Ez félig-meddig be is jött, a hidegkomlós Dreher első eresztése tavaly még tényleg felüdülés volt, sokunk a szerkesztőségben kifejezetten örült, hogy például a Szigeten lehetett belőle kapni. Annak viszont nem örülünk, hogy a hideg komlós változat olyan lett 2016-ra, mint egy széthájpolt menő zenekar második albuma: kiveszett belőle minden, ami egyedivé tette, és a markáns ízéből is visszafogtak annyit, hogy ne legyen annyira jó érzés inni. Persze tök hülyeséget beszélek, mert albumokat nem lehet meginni, de ez most mindegy. Tenczer Gábor kollégám az egyetlen, aki ragaszkodik ahhoz, hogy ez lett az új oké vacsorasör, nála letaszította erről a pozícióról a Budweisert, és köti az ebet a karóhoz, hogy igenis jó. Mi csak a tavalyra emlékezünk.
(Tenczer a cikk elkészülte után szól, hogy véget ért a Dreher pünkösdi királysága, és habár egy jó sörnek tartja, visszatért a Budweiserhez és Pilsnerhez a vacsorához.)
A nyári komlós viszont a nevével ellentétben olyan, mintha valaki egy világos sörbe áztatott volna pár gerezd grépfrútot, aztán rádöbbenve, hogy mekkora hülyeség is ezt művelni, félbehagyta volna a műveletet. Nem igazán értjük, mi szükség van erre, ha van egy rahedli gyümölcsös sör már a piacon, ráadásul nem mindegyik olyan, mintha kétszer annyi vízzel öntötték volna más. Máshogy mondva: nem olyan, mint ez.
Kicsit fárasztó középosztálybeli hobbi kutyázni a multik kínálatait, úgyhogy muszáj leszögeznem, hogy a Tesco Finest-sorozatban vannak igenis tök jó dolgok, én a kolbászokra és a nassolnivalókra esküszöm, de van olyan kollégám, aki a borokat szereti onnan. Úgyhogy egészen izgatottan vártuk, amikor megtudtuk, hogy a cég belevágott a kézművesezésbe, illetve ez így ebben a formában nem is igaz, inkább arról van szó, hogy egy szlovák főzdével elkezdett olyan söröket gyártani, amiknek a fajtáját eddig nem találhatta meg egy átlagos Tescóban. A Finest búzasör, IPA, ale, stout, porter júliustól kapható, ahol én vettem, ott egységesen 300 forintért.
Ez elég jól hangzik, nem? Háromszáz forintért lehet venni egy tisztességes, a magyar boltokat elöntő barna és világos söröktől eltérő teljesen más dolgot, ráadásul minden egyes Tesco-boltban, nem csak a hipermarketekben. Igen, nagyjából eddig is hangzik jól, mert - az egyik kivételével - a Finest-sörök hatalmast csalódásnak számítanak, és tökéletesen demonstrálják, hogyan esik a nagyipari kézműveskedés a két szék között a sörpad alá.
Ugyanis a 300 forint tökéletes bevezető ár lenne ehhez a valami máshoz. És elképzelem, hogy egy ilyesmiket nem fogyasztó ember leveszi a polcról, hiszen szeretne nem egy megszokott sört inni - megveszi péntek estére otthonra, vagy a családos hétvégi főzéshez. Aztán megkóstolja, és elkezd szentségelni, amiért:
És akkor ott áll, hogy oké, megpróbálta, de ez soha a büdös életben nem fogja érdekelni. Pedig lehet, hogy teszem azt, a Brew Dog söreitől cigánykerekezne a kertben a verandától a bográcsig, csak most már sosem lesz kedve kipróbálni azt is. De persze az is lehet, hogy valakinek ízlik.
De nézzük sorban:
A búzasör négyünk között elég megosztó volt, egyesek szerint teljesen okés volt, mások szerint nem állt össze, és inkább búzasör-koncentrátum ízét árasztotta. Ennek a típusnak nehéz megélnie a piacon, mert a világos és a barna után talán a búzasör a harmadik a legtöbbet vásárolt és fogyasztott sörök listáján, a Tesco Finestnek pedig itt az Edelweiss az igazi rivális. Azt pedig már lehet ennyi pénzért is vásárolni.
Sörszakértő kollégánk szeretné annyival elintézni a Tesco ale típusú sörét, hogy
fingszagú,
de egyrészt itt már nem érvényes a 2-2-es megosztódás, másrészt meg szerencsére nem fingízű, úgyhogy elhessegetjük a gondolatot. Az ale keserű, iható, rendben van, finomnak nem neveznénk, de funkcionálisnak igen: tök könnyen megisszuk azt a pár decit.
És akkor meg is érkeztünk a válogatás sarkalatos pontjához, az IPA-hoz, amiről hirtelen azt sem tudjuk egyértelműen, szavazás útján eldönteni, hogy keserű-e vagy sem, mert képtelenek vagyunk megmondani. Az biztos, hogy ez nem egy harapós sör, amilyennek a neve alapján lennie kellene, (robban a poénpetárda: “ez nem IPA, hanem EPE”), és IPA-ból is olyan, mintha egy gyengébb változat lenne. Egyikünket egyébként meggyőzte, azzal a bombabiztos érvvel, hogy
Igen, 300 forint a porter is, ami az ízlelésig teljesen olyan, színre és habzásra is, mint egy megfáradt kóla. Ízlelés után pedig egyértelműen a Pocket Coffee, nagymamák és irodisták által nagyon kedvelt, kávétartalmú édesség jut eszünkbe, ami nem feltétlenül egy jó jel. Konkrétan a porternél látjuk be magunknak azt, hogy ez soha a jó életben nem fog meggyőzni senkit arról, hogy portert kell innia. Ugyanez a stouttal is a helyzet, sörszakértő kollégánk már az elején megjegyzi, hogy 12% alatt képtelenség rendes stoutot csinálni, a Tesco pedig megállt 4,8 százaléknál, ami azért nudli. Itt már nem is ízlelünk, hanem lassan gonoszkodunk: ez a stout leginkább egy már hártyát növesztett, régóta álló filteres kávéra emlékeztet, aminek ráadásul poshadt utóíze van.
Kinek jó ez? Nincsen az a szépre megírt sajtószöveg, ami ellensúlyozni tudná azt, ami ezekből az üvegekből árad. És nem arról van szó, hogy egymást próbáltuk túlhuhogni a kóstoláson, én teljesen nyitottan álltam az egészhez, hiszen egy 300 forintos Finest-sör lehetett volna a legjobb dolog a nyárutóra. Sajnos nem az lett.
Egyedül kellett elmennem a Soproni APA-ját tesztelni, és nem azért, mert csak egy szupertitkos trezorban lehet megkóstolni, hanem ahogy az elején említettem, nem lehet sem üvegben, sem dobozban kapni, csak csapolva: Budapesten egészen tuti, hogy a Fogas Házban, mert én ott vettem, de állítólag a Pontoonban is kapni. Abban már nem vagyok biztos, hogy csak ezért megéri bármelyik helyre elmenni, viszont ha már ott vagyunk, annyira nem rossz döntés: kapásból akkora előnnyel indul, hogy hordóból jön, és nem üvegből, és egészen biztosan a megfelelő hőmérsékletre van hűtve.
Namost az van, hogy nekem az APA, vagy az american pale ale az egyik kedvenc sörfajtám, méghozzá azért, mert a többi népszerű változat (IPA, stout, porter) markáns, kemény, és könnyen durva ízéhez képest kifejezetten könnyű és könnyen iható. A Hopfanatic APA-ját is pillanatok alatt beszlopáltam, a Soproniét (aminek egyébként korsója 700 forint volt), szintén nagyjából 10 perc alatt megittam. Nem volt rossz, nem volt felháborító, egyszerűen csak ott volt a kezemben, miközben egy barátommal beszélgettem a Fogas Házban. A barátom mást ivott.