Index Vakbarát Hírportál

Túl sokat evett, ezért kitiltották a Trófeából

2017. január 14., szombat 10:36

Elképzelhető, hogy egy korlátlan étel- és italfogyasztást hirdető étterem a rendesen fizető törzsvendégét gazdasági okokra hivatkozva kitiltsa? Nem hittük volna, ezért rejtett kamerával filmeztük le, ahogy a csalódott vendég megpróbál bejutni.

Olvasónk, Kázmér (nem szeretné, ha neve nyilvánosságra kerülne), eleinte társasággal járt a Margit körúti Trófea Grill étterembe, ahol  hűségét  VIP-kártyával jutalmazták. A jelentős kedvezmény és a barátságos légkör miatt egyre többet járt egyedül is vacsorázni a vendéglátóhelyre, egészen addig, míg egyszer minden indok nélkül nem engedték be.

Másfél évi kitartó nyomulás után végül azzal indokolták a kitiltását, hogy  túl sokat van ott egyedül, így nem  gazdaságos az etetése. 

A felvétel elkészítése után megkerestük a Trófea Grillt. Az egyik résztulajdonos abszurdnak nevezte, hogy  gazdasági okokból nem látják szívesen Kázmért, és kizárta, hogy valaha is ilyet mondtak volna. Az étterem ekkor nekünk előadott verziója szerint a férfi többször is vállalhatatlanul viselkedett, zavarta az ott dolgozókat és a többi vendéget is, ezért szóltak neki, hogy ebből elég, ne jöjjön többet. A felvételünkön jól hallatszik, ahogy Kázmér többször is rákérdez, voltak-e vele gondok, és mindig azt a választ kapja, hogy ő egy jó gyerek, akinél ilyen gondok fel sem merülhetnek.

A Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint az étterem részéről az effajta eljárás etikailag mindenképpen kifogásolható, és ha a sértett úgy dönt, hogy bejelenti az esetet, akkor a hatóság vizsgálatot indít.

Rovatok