A Pató Pál Párt mondta ki a jelszót a kilencvenes években, amikor kampányában a sör és a bor békés egymás mellett élését hirdette az italökumenikus világszemlélet jegyében, de a világnak kellett még húsz év, hogy a zseton leessen. Na de most leesett. 

Érkezett az Index szerkesztőségébe is néhány palackkal a két reformer sörből, a Kálvinból és a Lutherből, meg is kóstoltuk. Nézzük hát, hogyan szól a német új hullámos hallertau blanc (a savignon blanc illat miatt így nevezett) komlóval megbolondított hopfen lager, a Kálvin, az első magyar boros jellegű sör a borfanatikusok stílusában:

A nedű aktívan habzik kitöltéskor. Színe halvány szalmás, fakuló vágott fű. Illata intenzív, virágporos. Friss, benne virgonc szőlő, papaja, licsi – némi passion fruitos, szőlős, grépfrútos felhanggal. A napsütötte mexikói ültetvényekre repít, ahol szalmakalapos peonok és vaquerók vidáman szüretelik a savignoni fehéret.

A kortynak pici szénsav ad lendületet. Aromatikája közepesen intenzív. Alap a lágeres, pilzeni jelleg, mellette gömbölyödnek a fehér húsú, lédús szőlőszemek ízjegyei. Lassan nyílik, citrusok jelennek meg benne, virágos és még érésben lévő banán jegyek érkeznek. Ropog a feszes komlógerinc, masszív bordák dagadnak kesernyésen. A végeredmény: egy lendületes, jól iható, vidám láger, a közepesnél vékonyabb, szikár, feszes testtel, enyhén keserű lecsengéssel.

De ne hagyjuk az üvegben szomorkodni a Luthert sem, ami típusára nézve egy sötétebb düsseldorfer alt bier, azaz egy olyan düsseldorfi öregsör, amilyet akár a nagy hitújító is kortyolgathatott 500 évvel ezelőtt.

Színe pirított – kissé odakozmált – hagymahéj. Illata közepesen intenzív, benne csertölgy, sok érett citrus és barack, egzotikus gyümölcsök, kis vanília. Később előbújnak a karamellesen toastos jegyek is, bőrösség, animalitás. Föld az eső után, fekete gyümölcsök, dohánylevél, sárban taposó ősi, meztelen talpak. Libabőr. 

A kortyban fejlett, alapvetően ale-re utaló jegyek, valamint bodza és zöldfűszerek. Talán csalán. A kortyot meglepően üde frissesség határozza meg. Enyhén édes tónusú, közepesen intenzív, sok virágos jeggyel. Visszafogott, szűzlányosan pironkodó aromatika. Olajos textúra, közepes test, az alkoholtartalom belesimul. Kicsit farnehéz lecsengés. Összességében egy kerek, szerethető, jól iható sör, amely itatja magát. 

A komplexitás kedvéért megkóstolták a két újdonságot a híresen mindent lefikázó indexes kollégák is, akik nem finomkodtak most sem. Szimat alapján mindenkit felajzottak a sörök, a hopfen lager valóban fehérboros és az alt bier pezsgős bukéja után nagy különlegességet vártak, de némileg le kellett hűlniük. A Kálvinnak „egyáltalán nem volt boríze (mitől is lett volna, de tényleg)”, „persze az Arany Ászok/Heineken kategóriánál ízesebb, de nem emlékezetes”. A Luther „már sokkal karakteresebb volt, nagyon jól el volt találva benne a karamelles aroma”, „de még így is középszer”. „Illatra mindkettő jobb volt, mint ízre, sörnek mindkettő jó, különleges sörnek viszont nem”.

Persze kóstolt egy-egy pohárkával egy igazi sörsznob szakértő is, aki szerint egy echte, erdeti alt bierrel és egy jó lágerrel van dolgunk. Az tény, hogy senki se várjon átható borízt az első magyar boros sörtől, mert a készítő szerint ez nem arról szól, hogy az alapsört felütjük szőlőaromával, és belebódulunk a borjellegbe. Igazából a hallertau blanc komlónak sincs semmi köze a szőlőhöz, hanem arról van szó, hogy a németek pár éve addig keresztezték a komlóikat, amíg az egyik termés olajának illata nagyon kellemesen hozta a savignon blanc bukét, és akkor ott megállapodtak. Ezt használta ki Németh Antal, a sörfőző, aki a fenti két sört elkövette.