Azzal már nem mondunk semmi újat, hogy mekkora fejlődésen ment át a street food Magyarországon, hiszen már azok a helyek is kézműves hamburgereket csinálnak, ahol korábban egy zsemlébe passzírozott fasírt jelentette a nagy amerikai életérzést. Éppen ezért érdekes, hogy az egyre elitebbnek látszani akaró street food helyeknek mi lehet az az ellenpólusuk. Amerikában évtizedek óta vannak dinerek, amik a burgerek művészei kivitelezése helyett a nagy családi ebéd hagyományára építenek. Budapesten viszonylag kevés ilyet találni, azonban nemrég megakadt a szemünk a pár hónapja nyílt Johnny's Bistrón. A franchise Budapesten nyitotta meg a harmadik éttermét, ami abból a szempontból furcsa, hogy általában pont fordítva szokott történni, és a fővárosból kezdenek vidékre terjeszkedni az ilyen éttermek. De nem a Johnny's, ami egy kis diósdi hamburgerezőből nőtte ki magát annyira, hogy Veszprém után Budán is új helyet nyisson.
Már az elején nem igazán értettük, hogy mégis ki a fene akar bármit is nyitni a XII. kerületi Szarvas Gábor utcában, távol mindentől, ami egy egyszerű gyalogos számára elérhető. Mint később kiderült, ennek megvan a rendes oka, de arról majd pár bekezdéssel lejjebb. Szóval a Johnny's Bistro ránézésre tényleg olyan, ahogyan a magyar ember nagyjából elképzeli az amerikai éttermeket: rendszámtáblák, szörfdeszkák, különböző amerikai dísztárgyak a falon, az ajtó mellett egy Kaliforniát ábrázoló rajz, bent pedig a klasszikus dinerekre jellemző ülések fogadnak.
Hangulatban a magyarországi viszonyokhoz képest tényleg sikerült a lehető legamerikaiabb helyzetet kialakítani, de ez mit sem ér, ha az étlap és a választék nem ad semmi extrát. Itt döbbentünk meg először, ugyanis a Johnny's étlapja olyan elképesztően hosszú, hogy simán elmegy azzal 20 perc, amíg kitaláljuk, hogy egyáltalán milyen előételt akarunk. Komolyan, még végiggörgetni is fárasztó. Végül azért csak sikerült választani:
Ehhez ráadásul egy csomó Magyarországon nem őshonos üdítőt kérhetünk a Rubicontól a Cream Sodáig, de ha igazán tökös gyereknek érezzük magunkat, akkor vannak üdítők vanília fagylalttal is. Mi nem voltunk tökösek.
Olyan háromnegyed órát, vagy még annál többet vártunk a kajánkra, vagyis aki megszokta a félórás hamburgerezéseket, az ne számítson villámebédre. Az én rendelésemet kicsit elrontották, mert vegyesen kértem sült krumplit és hagymakarikát, de csak az utóbbi jött össze, vitatkozni azonban sem kedvem, sem motivációm nem volt ennyi várakozás után.
A kajára viszont nem lehetett semmi panasz. Személy szerint emberiség elleni bűntettnek tartok minden olyan nem édes ételt, amire ananászt raknak, ezért is vállaltam be bátran a Kahuna Burgert. Az alapvetően hawaii sajátosság lényege, hogy karamellizált ananászt is raknak a buciba. Elképesztően király kaja, én is meglepődtem, hogy jó ízléssel hozzáadva mennyire klassz tud lenni az ananász a húshoz. Azt hozzá kell még tenni, hogy ha nem is drabális, de meglehetősen nagy adagban kaptunk mindent, a Santa Fe Melt szendvicset nem is tudtuk rendesen megenni, pedig kifejezetten szaftos volt, tele friss hozzávalókkal, de komolyan meg kell szenvedni a BBQ oldalassal is, amit azért általában elég könnyű elrontani.
Ugyan az amerikai konyha közismerten szereti más kultúrák ételeit eladni a sajátjaként, vannak olyan dolgaik, amikről az ember elsőre meg tudja állapítani, hogy senki másnak nem jutna eszébe. Ilyen például az őrült módon kidekorált milkshake-ek világa, amihez hasonlóval még csak nem is igazán találkoztunk Budapesten. Annyiféle shake-ből lehet választani, hogy külön étlapot gyártottak nekik, amin a világ összes édességét megtalálhatjuk a Kinder Buenótól a Túró Rudin át a Raffaellóig. Látni kellett volna az arcunkat, amikor kihozták nekünk ezt a három gyönyörű szörnyszülöttet.
A mályvacukrossal és a sajttortással nem volt semmi probléma, kifejezetten imádtuk mindkettőt, utóbbiban ráadásul konkrétan volt egy szelet sajttorta, ami még úgy sem tűnt túlzásnak, hogy ránézésre ezek a shake-ek kifejezetten a túlzás miatt jöttek létre. Desszertnek hívni ezeket kb. sértés, mert egy nagyobb adagtól legalább olyan jól tud lakni az ember, mintha fél adagot kért volna egy főételből. Sajnos azonban a harmadik shake ihatatlan volt, hiába próbálkoztunk vele kitartóan. A mogyoróvaj és lekvár szerelemházassága régi amerikai tradíció, de Magyarországon még mindig nem tud megragadni talán pont amiatt is, hogy nem vagyunk tisztában az arányokkal. Az itt rendelt shake egyszerűen túlságosan sós, a lekvárból meg szinte semmit sem érezni, és hiába a csokis-tejes ízvilág, hanem az embernek kinyírja az ízlelőbimbóit az édes érzésbe belepofátlankodó sós mellékíz. Az egyébként fantasztikusan jó vacsorából ez az egy tétel lógott ki annyira, hogy kénytelenek voltunk otthagyni az asztalon.
Kajálás után nem hagyott minket nyugodni a tudat, hogy Budán, teljesen elrejtve van egy ennyire klassz amerikai diner. Ezért megkerestük az étterem tulaját, hogy meséljen már kicsit a dolgok hátteréről, és kiderült, hogy a Johnny's története tényleg egy Johnny nevű csávóhoz köthető, aki egy rakás budapesti mexikói étterem étlapjának kialakításában is fontos szerepet töltött be, mielőtt kiment volna Hawaii-ra főzni az ottani hadseregnek.
John Cruz Puerto Ricóból származik, de Los Angelesben élt, majd magyar felesége miatt költözött Magyarországra. Ő hozta létre az első Johnny's Bistrót Diósdon. Hogy miért pont Diósdon? Mert pont ott van egy amerikai iskola, aminek a diákjaira alapozva bátran merhetett kifejezetten amerikai ételekre fókuszáló éttermet nyitni. Itt kezdett el 19 évesen dolgozni Kuti Bence, aki évekig élt Thaiföldön, ezért rendelkezett a megfelelő angoltudással, hogy tudjon Johnnal kommunikálni. Most 25 éves, és a családjával vezeti nem csak a diósdi, hanem a budapesti éttermet is, továbbá létrehozott egy Veszprém franchise Johnny’s-t is tavaly.
Élete második munkahelye volt a diósdi Johnny's, ami úgy tudott szép lassan egyre ismertebb lenni, hogy a vendégek közel fele máig amerikai, a magyar vendégek pedig akár messzebbről is rendszeresen látogatják a Johnny’s bisztrót Diósdon, és immár Budán is. Az eredetileg szobafestő-mázoló képzettségű John korábban olyan ismert mexikói éttermet étlapjában segédkezett, mint az Iguana vagy az Arriba, hogy aztán saját helyet nyisson. Az étterem híre eljutott rengeteg helyre, a gasztroblogok mellett többször megfordult már itt több celeb, rádiós, tévés, vagy a hazai vendéglátásban intézménynek számító Bíró Lajos is. Johnny azonban egy idő után úgy döntött, hogy átadná az éttermet Bencének, aki a szülei korai ellenkezése dacára belement. Johnny utána még rövid ideig Magyarországon volt, aztán végül kiköltözött Hawaiira főzni az egyik amerikai támaszpont katonáinak.
Ezután került Bencéhez az étterem, aki családi vállalkozást, majd franchise-t csinált belőle, amiben dolgozik édesanyja, barátnője, és két öccse is. Sok budapesti érdeklődés ellenére aztán Veszprémben nyitottak egy újabb helyet, ami már franchise-ként működött, majd az ottani tapasztalatok és a szülői ráhatás után tavaly októberben a XII. kerületi Szarvas Gábor utcában is nyílt egy hely. Ahogy elmondják, egyáltalán nem a belvárosi street food vonal motiválja őket, hanem kifejezetten a külföldi vagy családos vendégekre fókuszálnak, akiknek nem probléma, hogy itt bizony nem két perc alatt kapnak meg mindent. Pedig állítólag sokan óvva intették őket, hogy itt nyissanak helyet, és nyolc év alatt sok étterem is bezárt, de úgy néz ki még is bejött a számításuk, mert a Diósdon kialakult vendégkörük itt még bővülni is tudott.
Miközben beszélgetünk Bencével és barátnőjével, Hadusovszky Petrával, kezd egyértelművé válni, hogy miközben a Zing mondjuk egy lakókocsis hamburgerezőből amolyan félig gyorséttermi franchise-zá igyekszik válni, addig a Johnny's a családi vállalkozás intézményéből akar egy étteremláncot létrehozni. Kizárólag 22-23 éveseket alkalmaznak, akiknek nincsenek még rossz berögződéseik más helyekről. "Egyszer egy srác annyira profin és jó stílusban adta ki nekem a Mekiben a kaját, hogy adtam neki egy névjegykártyát, ha esetleg állást keresne. Ma már nekünk dolgozik, ahogy egy másik, korábban szintén a Mekiben dolgozó srác is. De Veszprémben is volt olyan egyszer, hogy elcsíptem, ahogy a vendég éppen véleményezi a hamburgerünket. Megkérdeztem, hol dolgozik, mire mondta, hogy épp munkát keres. Este már jött is dolgozni, most már a séfhelyettesünk az ottani étteremben" - meséli a tulajdonos.
Ahogy egymás szavába vágva mesélnek, teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy itt tényleg teljesen más szempont alapján próbálnak éttermet vezetni. Nem a menőség és a trendérzékenység dominál, hanem az, hogyan tudják a diósdi étterem meghatározóvá váló sármját itt is megtartani, miközben az annak idején lerakott alapokat megtartva fejlesztik az étlapot. A nachót ők csinálják és nem zacskóból szórják ki, és szándékosan nem csípősek az ételeik, hogy minél több ételből tudjanak választani az vendégek.
Azt mindenesetre érdekes látni, hogy miközben az amerikai-mexikói ételek dominálta street food forradalom sokadik évében már meg sem lehet különböztetni egymástól a belvárosi hamburgerezőket, van egy totálisan máshonnan induló franchise, ami egy pillanatig sem próbál meg ennek a piacnak megfelelni, hanem ügyesen megtalált egy olyan rést, amiről mintha megfeledkeztek volna. És minderről egy 25 éves tulajdonos mesél nekünk, akinek a Johnny's volt élete második munkahelye.
Így különösen vicces volt megtudni a végén, hogy egyikük sem volt még Amerikában, mindössze egy diner étlapja alapján tudták összehasonlítani a saját vállalkozásukat mással. És itt még nincs vége, mert szintén a trendekkel szembemenve nem a Belvárosban, hanem inkább vidéken igyekeznek terjeszkedni, de egyelőre még meglátják, mikor lesz erre lehetőség, mert pár évvel ezelőtt arra sem számítottak, hogy éttermük lesz, nem hogy egy teljes láncuk.