A tapasztaltak azt mondják, hogy az ultramaraton utáni vágy csak úgy jön magától, addig nem kell erőltetni az elindulást. Az Ultrabalaton a váltóverseny miatt olyan népszerű, de mégis csak az egyéni indulóknak és a párosoknak ultra a 218,2 kilométer. Eddig a távig eljutni nem egyszerű, és mindenki a saját útját járja, de a négyszeres Spartathlon-teljesítő Simonyi Balázs néhány tanácsa hasznos lehet azoknak, akiket vonzanak a hosszabb távok.

1. A fokozatosság, tudatosság elvét tartsuk be.
2. Meg kell tapasztalni, milyen törődött állapotban lenni. Például fusson reggel három órát, menjen haza, üljön le, várja meg míg lemerevedik, aztán fusson megint három órát. Meg fogja tudni, milyen a fájdalom, milyen a metabolizmus.
3. Mindig tudja a futó, hogy mit keres ott, miért csinálja. Tudja meggyőzni magát, akár humorral. Ne a testére hallgasson, hanem a lelkére.
4. Ne nézd sokat az órát, a távot lehet sürgetni, de az időt nem.
5. Figyeld a pulzusod, de ha nem méred, olyan tempó legyen az alapjárat, amiben könnyen, nem lihegve tudsz beszélgetni.
6. Egy ultra közben jönnek a szirénhangok, olyan ételeket kívánsz meg, amelyek nincsenek a frissítőasztalon. Nem kell ezektől félni, én vágyom a hazai ízekre, például töpörtyűt, kovászos uborkát is szoktam enni, de sör és fröccs is nagyon jól tud esni.

Simonyi azt mondja, 10-20 kilométeres távon nem nagyon van szükség energiapótlásra. Ha mégis enne valaki, akkor arra azért figyeljen, hogy ne az egyéni futók asztalát legelje le. Egy ilyen távot ki lehet élvezni, az amatőrök bátran beszélgessenek, barátkozzanak a pályán kocogva.

Inni mindig kell, ha meleg van és tűz nap, akkor pedig nem tanácsos felvenni a néhány évvel ezelőtti fekete UB-pólót.

Sok futó küzd vízhólyagokkal, Simonyi szerint jó, ha megtanul valaki azzal és az általa okozott fájdalommal futni, ez az egyik iskola. A másik egyszerűen kiszúrja a hólyagot, a harmadik pedig szofisztikált módszerrel egy tűvel cérnát vezet át a hólyagon, és a textilen szivárog ki a folyadék. Ilyenkor elvileg nincs szabad sebfelület.