Index Vakbarát Hírportál

Nem tudja, hogy fogják hívni a gyerekét? Elmondjuk

2017. augusztus 2., szerda 14:47 | aznap frissítve

A szüleim tanárok, folyton rengeteg gyerekkel foglalkoznak, ezért soha nem tudtam haragudni rájuk, amiért este, fáradtan sokszor már csak igen komoly szórással találták el a saját fiaik keresztnevét. Egészen pontosan, ha hangosan elhangzott egy véletlenszerű férfinév a másik szobából, akkor olyan 20-40 százalékos esély volt rá, hogy igazából engem hívtak. Nem hiszem, hogy nagyon meglepődtem volna, ha hivatalosan is átneveznek Balázsra, Bencére, Barnára – vagy mindegyikre. 

Talán ezért nem izgatott sohasem különösebben, hogy kit hogy hívnak, és én is gyakran összekeverem a keresztneveket. Azokat sajnálom egy kicsit, akik nagyon súlyosan szokatlan utónevet kapnak, de kizárólag azért, mert a kis Soós Zsülient vagy Papp Agrippinát várhatóan sokáig ki fogják röhögni a kortársaik. Mondjuk egy Gyékényesi Vérbulcsúnak külföldön is nehezebb dolga lesz, akinek meg csak simán poénkodnak a szülei a nevével, az egyszerűen nem fair.

Mindezeket csak azért érdemes megjegyezni, mert jellemzően mérsékelt hatása van egy átlagos keresztnévnek, pontosan ugyanolyan jó ember lehet a lányunkból akkor is, ha Rékának vagy Sárának nevezzük el. A név alapesetben nem hordoz semmi érdemi extra jelentést, csak az azonosítást segítő címke, illetve jelzi, hogy anyuéknak mondjuk milyen hangalak tetszett régen.

Kivéve, ha jelez valami etnikumot

Azt tudjuk, hogy megnehezíthetjük a gyerekünk életét, ha egy rosszabb helyzetben lévő etnikai kisebbségből származunk, és a gyerekünk neve egyértelműen jelzi ezt. Ugyanis akkor rázúdíthatjuk az összes rossz sztereotípiát, még mielőtt megszólalhatna, ez pedig felesleges öngólnak tűnik az élet legtöbb területén. Egy munkaadó jóval kevésbé fogja behívni egy interjúra DeShawn Johnsont, mint Cody Johnsont, vagy Precious Bankset, mint Molly Bankset. Hasonlóan: Rácz Romáriónak itthon könnyebb dolga lehetne Rácz Simonként.

Egyébként pedig, ha valaki nem szeretne együtt élni mondjuk a tiszteletet parancsoló Nagy Konstantin névvel, netán kényelmetlen helyzetekbe sodorja, hogy Nagy Farkasnak anyakönyvezték, idővel viszonylag olcsón meg tudja változtatni, és máris beleolvadhat a hétköznapi nevű emberek boldog tömegébe. 

Sok a jóból

De nem csak az lehet gond, ha háromszáz éve a mi gyerekünk az első Immakuláta nevű ember ezer kilométeres körzetben. Hanem az is, ha egy helyen nagyon sok ugyanolyan nevű utód van – olyan ez, mint amikor véletlenül mindenki Pókembernek öltözik farsangkor. Pont a jelölő funkció veszik el, ha öt Dávid és négy Zsófi van minden osztályban. Ráadásul nem is nevezhetjük el akárminek a gyerekünket; van egy ilyen izgalmas sóhivatal, amelyik engedélyezi a neveket. Prudencia, Hős vagy Béta lehet valaki, de például R2-D2 sajnos nem. Vagyis egyelőre nem, kérvényezni kéne.

Mi ezért megnéztük, hogy a belügy nyilvántartása alapján hogyan alakult a magyar gyerekek keresztneve 2010-től. Ha ugyanis nevenként illesztünk egy egyszerűbb trendet, kaphatunk egy durvább, de eligazodásként simán használható becslést arról, hogyan alakulnak majd a gyereknevek idén.

Csak az ötven leggyakoribb nevet vizsgáltuk, a top százba ugyanis viszonylag könnyedén be lehet kerülni, egy új sorozat, könyv, énekes vagy akár csak egy népszerűvé váló helyi nagyúr már komolyan megkavarhatja az erőviszonyokat. Országosan 90-120 nevet pedig bármikor hozhat egy berobbanó Dzsasztin vagy Kandida, amivel már benn lehetnek a top százban a semmiből. Tavaly például a Nolenek okoztak meglepetést.

A fiúknál kis szórással átlagosan 32,6 ezer gyereket jelöl az ötven leggyakoribb név, a lányok változatosabb neveket kapnak, náluk csak 24,7 ezret. Ezzel pedig jellemzően az összes újszülött több mint 60 százalékának keresztnevét magyarázza a leggyakoribb 50 név. 

A fúknál a helyzet évek óta változatlan, a Bencék és a Máték letaszíthatatlannak tűnnek idén is. Nagyon nagy ütemben jönnek fel melléjük a Marcellek és a Dominikok, előbbiek kissé jobban. A kevésbé hagyományos nevek közül a Noelek lehetnek rájuk veszélyesek, akik szintén régóta top tízesek és szintén egyre divatosabbak. 

Elég felívelőben vannak még a Kristófok vagy a Zalánok, a gyakori magyar fiúnevek nagy vesztesei viszont a Balázsok. Még tartják magukat, de valamit csinálniuk kell, ha nem akarnak oda jutni, mint az egykor népszerű Gergelyek vagy Viktorok, akik egyre távolabbról integethetnek a top 50-nek.

Ha a lányokról beszélünk, ott nagyobb a szórás, de egy elképesztően markáns csoport sziklaként emelkedik ki a pillanatnyi hóbortok és divatok tengeréből: az Anna-félék. Egészen pontosan a Hannák az igazi királylányok, de ha egybevesszük az összes hasonló nevet, akkor pár év múlva arra lehetünk figyelmesek, hogy az ország jó részét Hannának, Annának, Pannának, Pankának, Johannának, Annabellnek vagy hasonlónak hívják. Persze biztos itt is lehet valami telítődés, ha már mondjuk a Ninák, Mariannák, Zsuzsannák és Uljanák is bőven vannak, akkor lehet, hogy újra izgibb lesz például a Márta.

Az első ötven névre alább látható a teljes sorrend, a tavalyi tényadatokat itt tudja megnézni. És azt sem árt még hangsúlyozni, hogy mindez csak hozzávetőleges eligazodásra jó becslés, még egy egy jóval profibb elemzésnél is ki lennénk téve annak, hogy a névdivatok egy sereg tényező miatt változhatnak. Hol vannak például ma már a kellemes csengésű Bálintok? Sehol.

   NÉV ÚJSZÜLÖTTEK VÁRHATÓ SZÁMA       NÉV ÚJSZÜLÖTTEK VÁRHATÓ SZÁMA
1 BENCE 1686    1 HANNA 1951
2 MÁTÉ 1327    2 ANNA 1195
3 MARCELL 1257    3 ZOÉ 935
4 LEVENTE 1233    4 JÁZMIN 849
5 DOMINIK 1165    5 LUCA 815
6 ÁDÁM 1145    6 EMMA 794
7 NOEL 1123    7 LILI 789
8 DÁNIEL 1097    8 ZSÓFIA 784
9 DÁVID 1059    9 LÉNA 727
10 MILÁN 1028    10 BOGLÁRKA 705
11 ÁRON 957    11 NÓRA 653
12 ZALÁN 933    12 DORINA 634
13 KRISTÓF 884    13 IZABELLA 603
14 OLIVÉR 793    14 FANNI 594
15 PÉTER 781    15 MAJA 583
16 BALÁZS 774    16 CSENGE 571
17 BOTOND 755    17 LILLA 523
18 LÁSZLÓ 709    18 LAURA 517
19 TAMÁS 692    19 ZSELYKE 485
20 GERGŐ 683    20 VIKTÓRIA 478
21 ZSOMBOR 677    21 DÓRA 470
22 BENETT 670    22 MIRA 463
23 ZOLTÁN 586    23 GRÉTA 463
24 MÁRK 582    24 SÁRA 452
25 BÁLINT 581    25 FLÓRA 443
26 ATTILA 548    26 RÉKA 440
27 ANDRÁS 531    27 ADÉL 429
28 PATRIK 528    28 LÍVIA 411
29 MÁRTON 522    29 NOÉMI 392
30 GÁBOR 522    30 DORKA 388
31 BENEDEK 515    31 PETRA 387
32 NIMRÓD 502    32 LILIÁNA 385
33 ÁKOS 495    33 AMIRA 380
34 ISTVÁN 464    34 LIZA 377
35 KRISZTIÁN 456    35 ESZTER 359
36 BARNABÁS 446    36 ALÍZ 357
37 ZÉTÉNY 422    37 BIANKA 341
38 MARTIN 384    38 VIVIEN 328
39 ZSOLT 377    39 LARA 323
40 JÓZSEF 347    40 REBEKA 311
41 JÁNOS 346    41 NATASA 310
42 ALEX 337    42 JANKA 303
43 SÁNDOR 337    43 PANNA 289
44 KORNÉL 328    44 NATÁLIA 285
45 ÁBEL 323    45 LILIEN 283
46 CSABA 322    46 MIRELLA 279
47 VINCE 320    47 BLANKA 264
48 KEVIN 315    48 EMÍLIA 259
49 HUNOR 315    49 ZORKA 257
50 ROLAND 303    50 REGINA 251

(Borítókép: Újszülött babák a Debreceni Kórházban. Fotó: Oláh Tibor/MTI)

Rovatok