Index Vakbarát Hírportál

Feltalálták a rózsaszín csokit

2017. szeptember 8., péntek 18:59

Ismerős az érzés, amikor unottan pöckölgeti a hipermarket ital- és édességpultját, és érzi, hogy valami hiányzik, valami izgalmas, valami egyedi, valami krézi? Hát akkor van egy jó hírünk:

Svájcban feltalálták a rózsaszín csokoládét és a kék bort.

A rózsaszín csoki alapjául szolgáló rubin kakaóbabot a vezető csokoládégyártó, a Barry Callebaut nem kevesebb, mint egy évtizednyi munkával fejlesztette ki. A vállalat szerint a fehér csokoládé 80 évvel ezelőtti debütálása óta nem volt ekkora fordulat a csokoládégyártás történetében, ráadásul az új csokoládé színe természetesen rózsaszín, és íze is kellemesen friss gyümölcsös aromájú.

A Callebaut fejlesztési igazgatója, Peter Boone szerdán Sanghajban mutatta be az új terméket. Mint elmondta, a vásárlóknak még fél évet kell várniuk, amíg a rózsaszín csoki megjelenik a boltok kínálatában.

Az MTI emlékeztet arra, hogy a rózsaszín csoki párját, a kék bort már július óta forgalmazza a Geneva Blau genfi start-up - egyelőre átütő siker nélkül. Thomas Heinimann, a vállalkozás társalapítója azt mondta a kísérletről: új imázst akartak adni a bornak, amelyet a fiatalok en bloc régi vágásúnak tartanak. A "Genfi-tó kékségét utánozó" bort fehér borszőlőfajtákból készítik, kék színét a szőlő természetes festékanyagával, valamint az E-133-as színstabilizáló adalékkal érik el. Heinimann leszögezte:

A bor színe természetes módon kék, mi csak intenzívebbé tesszük ezt a színt.

A vállalkozás eredetileg helyi termelőktől akarta beszerezni a szőlőt, ám azok nem voltak oda az ötletért, ezért a borhoz szükséges szőlőt Spanyolországból szállítják. Heinimann azt mondta, a vásárlók már megbarátkoztak a kék borral, de a bárok és éttermek még idegenkednek a megrendelésétől.

Rovatok