Index Vakbarát Hírportál

Indul az alkoholmentes november

2017. november 1., szerda 09:30

Angliában januárban vagy októberben, nálunk novemberben tartják a száraz hónapot, egy olyan kezdeményezést, ami az úgynevezett kockázati ivóknak próbálja bemutatni, milyen az élet alkohol nélkül. A programot idén is megtartják, és az vele a cél, hogy a heti rendszerességgel alkoholt fogyasztó emberek a közösség erejével próbálják ki, mennyit változik az egészségük egy hónap alatt.

Eredetileg Nagy-Britanniából származik az ötlet, hogy az emberek egy hónapra absztinenciát hirdetnek az alkohollal szemben. Az akciót 2013-ban kezdte el a brit Alcohol Concern nevű jótékonysági szervezet azzal a céllal, hogy csökkentsék a túlzott alkoholfogyasztás okozta egészségügyi problémákat az országban. Nagy-Britanniában november helyett a január, illetve október számít a száraz hónapnak, és 2015-ben már több mint 2 millió brit vett részt az akcióban. Hozzánk a Kék Pont Alapítványnak köszönhetően száraz novemberként jutott el a kezdeményezés. Tenczer Gábor kollégánk tavaly ki is próbálta, milyen egy hónapon át egy korty alkoholt sem fogyasztani.

Az elején nagyon lelkesedtem, sok pluszenergia szabadult fel, a hónap közepén viszont volt egy kis mélyrepülés. A harmadik héttől koncentráltabb voltam, nyitottabb más programokra is mint eddig. A végére lement a sörhasam is egy kicsit. 

Mi ez az egész?

A száraz október/november/január lényege nem az, hogy  segítsen az alkoholistákon, hanem pont azokat veszi célba, akik túl gyakran isznak nem túl sokat. Egy hónapnyi alkoholtilalom sokaknál jobb alvással, több energiával, súlyvesztéssel, spórolással jár, vagy éppen szebb lesz a bőrük és a hajuk. A londoni Royal Free Hospital kutatása szerint a száraz januárban részt vevők jobb koncentrációról, alvásról, koleszterinszint- és vércukorszint-csökkenésről, alacsonyabb vérnyomásról és súlyvesztésről számoltak be. A Sussexi Egyetem kutatása szerint a száraz januárban részt vevők 72 százaléka hat hónappal később már csökkentett mennyiségben fogyasztott alkoholt. A brit Drinkaware kimutatása szerint a még egészségügyileg okésnak számító alkoholbeviteli mennyiség egy hét alatt:

Nálunk 2014-ben hirdettek először száraz novembert a Tilos Rádió 7térítő című műsorában, de Dávid Ferenc, a Kék Pont biopolitikai szakértője szerint a mozgalom 2016-ban kapott először komolyabb figyelmet. Mivel itthon nincs ilyen kampány, Dávidék a brit száraz október mintájára hirdettek hasonló akciót novemberre. „A cél a kollektív öngondolkozás a felelős alkoholfogyasztással kapcsolatban” – mondja Dávid, aki szerint a téma közösségi megvitatása és követése kifejezetten hasznos, és képes ráébreszteni az embereket arra, ha szükségük van segítségre. „Ha valaki az első pár napban feladja, akkor valószínűleg szüksége van segítségre. Ha mondjuk két hét után, akkor talán még jobban” – teszi hozzá arra utalva, hogy az alkoholfogyasztók a sóvárgásukon tudják leginkább megismerni, mennyire van szükségük az alkoholra.

Az akció leginkább az úgynevezett kockázati ivókat célozza idehaza. Alattuk azokat kell érteni, akik hetente négy-öt nap is megisznak legalább egy sört. „Nekik a legmeglepőbb általában, hogy az alkoholmegvonás után sóvárgást éreznek. Ezért működik annyira a közösségi energia, és tud sokaknak segíteni, hogy egymással beszélgetnek a száraz november történéseiről" – mondja Dávid, ezzel kapcsolatban a Száraz november - Egymás közt nevű Facebook-csoportot ajánlva, de lehet követni a #szaraznovember hashtagen keresztül is a történéseket, illetve az ELTE kutatásában is részt lehet venni azoknak, akik az alkoholmentes novembert választják. Dávid egyébként azt is elmondta, hogy a január például egyáltalán nem jó időszak egy ilyen akcióhoz, mert a decemberi ünnepek okozta öröm utáni hangulatból nem a legjobb belekezdeni egy ilyen , ahogy az is kockázatos, hogy újévi fogadalomként sokan egy idő után inkább legyintenek az egészre. „A november azért optimális, mert így az ember fel tud készülni a decemberi időszakra. Egyébként a briteknél az októberi akció inkább a józanságról szól, nálunk a novemberrel inkább azt akarjuk, hogy az alkohol nélküli örömről szóljon."

Az alkoholizmuson nem segít

Az akcióval kapcsolatban kerestük dr. Zacher Gábor toxikológust is, aki elmondta: alapvetően nem rossz a kezdeményezés, de véleménye szerint az egész országra ráférne egy mértékletesebb alkoholfogyasztás, ezért száraz november helyett érdemesebb lenne száraz 2018-at meghirdetni. Azt is hozzátette, hogy a keményebb alkoholfogyasztók, alkoholisták számára egy ilyen program kirekesztő érzetet kelthet. Elmondása szerint nekik nem otthoni alkoholletételre, hanem kórházi kezelésre, gyógyszerekre és szakmai segítségre van szükségük, ezért nagyon fontos a kommunikáció során azt kiemelni, hogy ez a program azoknak szól inkább, akik mondjuk heti három-négy sört isznak.

A tavaly már nagyobb lendületet kapó kezdeményezés hatására egyébként nem volt kevesebb alkohollal kapcsolatos eset a kórházakban, de Zacher megjegyezte: a pszichiátriai ellátás nem is bírna el egy olyan rohamot, amikor mindenki novemberben igyekezne kezeltetni az alkoholfüggőségét. Ettől függeltenül valóban javulhat az ember egészségi állapota, hangulata, ha egy hónapig nem fogyaszt alkoholt,  de szerinte félő, hogy a decemberi ünnepi időszak kicsit visszavetheti ezt a lendületet.

A száraz november hivatalosan november 1-jén reggel 7 órától kezdődik.

Rovatok